Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-299

24 299. országos ülés november 17. 18S8. illetőleg, a szerbegyház szabadelvű, de egyszersmind nemzeti. Mig a r. kath. egyház tisztán hierarehicus-autoeratieus és centralisticus jelleggel bir és mint ilyen egyházi ügyeit hivei minden befolyása nélkül függetlenül, úgyszólván absolute intézi és igazgatja, addig a g. k. szerbegyház határt szabott a hierarchia uralma túlnyomóságának, a világiaknak is az egyház igazgatásában jogot vindicálván. Az által, hogy az 1868: évi IX. t. ez. 5. §-a úgy intézkedik, hogy a püspökökön és 25 egyházi tagon kivül a nemzeti egyházi congressus még 50 világi tagból alakittassék, elismertetett a szerb egyháznak egyszersmind nemzeti jellege is. A g. k. szerb egyház tehát nemzeti jellegű és mint nemzeti egyház alkalmaztatja alkotmányát, alkotását és igazgatásának módját a néphez és a nép szükségeihez. Tekintve azonban, hogy a g. k. szerbegyház törvényileg biztosított önkormányzati jogánál fogva belügyeit saját közegei útján intézi, rendezi és igazgatja, a szerb egyház ez irányban és értelemben egyszersmind független is az államtól. De ha netán ezen egyháznak az államtól való függése mégis szóba jöhetne, ez esetben különösen kellene hangsúlyoznom, hogy a g. k. szerb népnek egyházi önkormányzata ez államban nemcsak ősi privilégiumaiban, hanem irott törvénynyel is, különösen pedig az 1868. évi IX. t.-czikkel, melynek rendeletei az 1875. évi május 14-én kelt legfelsőbb elhatározással szentesített eongressusi alapszabályokban nyertek élő kifejezést — lett biztosítva, az állami hatalomnak az idézett t.-czikk 3. §-a szerint csakis a legfelsőbb felügyeleti jog, jus supremae inspectionis tartatván fenn. De ezen legfelsőbb felügyeleti joga az államnak még távolról sem az, a mi a jus ingerentiae, még kevésbbé az, a mi a jus disposiíioiiis, sőt inkább ezen legfelsőbb felügyeleti jog alatt az idézett §. világos szavai és szelleme szerint az államnak legfelsőbb ellenőrzési joga értendő, oly értelemben, hogy a feunálló törvényeket és rendeleteket nemcsak az egyházi, hanem a világi hatóságok is egyaránt pontosan foganatosítani kötelesek. Az idézett törvény 3. §-ának erre vonatkozó szövege igy hangzik: „ . . . fenntartatván ö Felségének alkotmányszerűen gyakorlandó legfelsőbb felügyelési joga, a fennevezett két metropoliáuak (t. i. a román és szerb) hívei jogo sítva vannak egyházi, iskolai és ezekre vonatkozó alapítványi ügyeiket, az ország törvényeinek korlátai között ..... egyházi congressusaikban önállóan intézni, rendezni és ezen congressusokon alkotandó és ő Felsége által jóváhagyandó szabályok értelmében saját közegeik útján önállóan kezelni és igazgatni." A napnál világosabb tehát, hogy a szerbek jogosítva vannak az állami hatalomnak ellenőrzése — de csakis ellenőrzése mellett — egyházi, iskolai és alapítványi ügyeiket önállóan intézni, rendezni és saját közegeik utján önállóan kezelni és igazgatni. De úgy látszik, mintha az 1868. évi IX. t. ez. és a legfelsőbb elhatározással szentesített eongressusi alapszabályok a t. vallás- és közoktatásügyi miiiister arra nézve nem is léteznek. Mint megtestesült ulfcrainontanista és a pspalis rendszernek nagyra beesülője, ő egészen önállóan, kénye-kedve szerint bánik egyházunkkal. Nem sokat törődik ő a congressussal és az egyházi hatóságokkal. A t. minister ur egyszerű denuntiáíiókra, minden vizsgálat nélkül elbocsátja az egyes egyházközségi tagokat, kinevez másokat, felfüggeszti a törvényes egyháziskolai gyűléseket s helyeitök bizottságokat rendel és ha ez igy tovább tart, utoljára még azt is megérendjük, hogy teljhatalmánál fogva papjainkat, tanítóinkat és végtére talán harangozóinkat is ő fogja kinevezni. De mielőtt állításaim bebizonyítására áttérnék, engedjék meg uraim, hogy egy futólagos tekintetet vessek a jelenleg más államokban az egyház terén történtekre, hogy igy jelezzem az ellentétet a harcz köztt, a mely itt, meg amott is folyik. Mind Német-, mind Francziaországban s különösen az eldőben, az egyház terén heves harcz van folyamatban, de az állami hatalmak küzdenek oít, hozván törvényeket a r. k. hierarchia ellen, oly czélból, hogy a római curia hatalmának batárt szabjanak, a mely folyton igyekszik visszaállítani hajdani uralmát és túlhaíalmát nem csak az egyházi, hanem a világi, politikai ügyekben is. Az ilyféle küzdelemnek van értelme és czélja. Itt Magyarországon is heves harcz folyik az egyház terén és miként a szerb egyház forog kérdésben, hangsúlyoznom kell, hogy e harcz itt egészen más természetű és jellegű. 1875-ik évig folyt a harcz a hierarchia és maga a szerb nép között, mely azonban a dolog velejében kiegyenlítetett. Most már két tényező küzd. De sajnosán tapasztaljuk, hogy mig most más államokban az állami hatalmak a hierarchia túlhatalma ellen küzdenek, itt az állami hatalom a hierarchia részén van — a nép ellen. Mint a legújabb helytartóság a szerb patriarchátusban igazolja, az államhatalom, szövetkezve ennek mostani administrátorával, küzd a nép s ennek törvényileg biztosított egyházi intézményei ellen. De mint azonnal bebizonyítandom, hogy törvényileg biztosított egyházi önkormányzatunk legújabban az egyházi községekben is irgalmatlanul megtámadtaíik, az államhatalom nyilait maga az egyház organismusa ellen irányozta, a melyben erős védfalat vél látni maga a szerb nemzeti-