Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-309

240 309. országos ülés november 29. 1880. mával felemlített némely intézmények életbeléptetésére nézve a í. igazságügyminister ur részéről még csak kezdeményezés sem történt. Teljesen osztozom abban, a mit Unger Alajos t. képviselőtársam felemlített és a legsürgősebbéi) megoldaiidókuak én is a polgári házasság behozatalának és a katonai büntető törvénykönyv s büntető eljárás reformjának kérdését tekintem. Á polgári házasság szükségessége mellett bővebben érvelni, feleslegesnek tartom azon számos és kitűnő felszólalások után, a melyeket rövid idő előtt Irányi Dániel és Mándel Pál képviselő urak részéről hallottunk, azon majdnem egyhangúlag hozott határozat után, a melylyel a t. ház utasította az igazságügyministert, hogy a polgári házasság behozataláról még az időben íerjeszszen a ház elé törvényjavaslatot, hogy az még a jelen ülésszak alatt törvényerőre emelhető legyen. Mint jogász, azonban csak arra kérem a t. ház figyelmét, hogy a házassági jog terén nálunk a legnagyobb chaos uralkodik és azon intézmény, melytől függ a születés törvényessége, a családi és öröklési jog és a mely össze van forrva államunk összes jogi és erkölcsi rendjével, minden szabályozás és állami ellenőrzés nélkül, a különböző vallások lelkészeinek belátására van bizva, kik a házasságokat saját vallásuk elvei szerint kötik meg és bontják fel e köteléket. Nincs állam a világon, mely kevésbé törődnék a házasság kérdésével, mint Magyarország, (ügy van! Ügy van! a nzélsÖ baloldalon.) Ismeretes azon tény, hogy Európa legtöbb államában a házasság, mint polgári intézmény állami szabályozásban részesül, feimhagyatván az illetőknek az egyházi áldásnak kikérése. De még oly állam is, mint Ausztria, mely mint tudva van, nem fogadta el a kötelező polgári házasság eszméjét, a polgári törvénykönyvben határozottan megszabja azon módot és feltételeket, melyek alatt a különböző vallásfelekezetek tagjai érvényes házasságra léphetnek és a házasságot jogérvényesen felbonthatják és a hozott törvények ellenőrzését saját bíróságaira bízza. Nálunk pedig, a mint említem, állami ellenőrzésnek még csak hire sincs a magyarországi evangélikusok kivételével, a római és görögkatholikusok, a görög nem egyesültek, erdélyi evangélikusok és az izraeliták, közötti háaasság kötése és felbontása — mert én az udvari canczellária részéről e kérdésben kibocsátott rendeletet a magyar közjog szempontjából érvényesnek el nem ismerhetem — kizárólag az illető vallásfelekezetek lelkészeinek tetszésére van bizva. Én, t. ház, nem tartozom azok közé, kik a vallásfelekezetek történetileg fejlődött jogállapotát imminens állami szükség nélkül bolygatni akarnám, de azt hiszem, senki sem fogja kétségbe vonni e házban, hogy azon intézmény, melytől az egész társadalmi jogrend függ, mely úgyszólván össze van forrva állami és társadalmi életünkkel, helyesen csak az állam törvényei által szabályozható. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. ház a múlt igazságügyi költségvetés tárgyalása alkalmával határozatot hozott, melyben utasította az igazságügyministert a polgári házasságról szóló törvényjavaslat benyújtására. Azóta hónapok folytak le és még nyoma sincs annak, hogy az igazságügyminister ur a ház eme határozatát, melynek hozatalához a kormány is hozzájárult, foganatosítani akarná. Olvastunk ugyan félhivatalos közleményeket, melyek szerint a kormány foglalkoznék az eszmével, sőt hogy az illető törvényjavaslat már elkészült volna, Megvallom az ily hirlapi közleményekre semmi súlyt nem fektetek és éppen azért elvárom az igazságügyminister ur határozott, komoly, férfias nyilatkozatát {Halljuk! Halljuk!) arra nézve, teljesíteni akarja-e a háznak majdnem egyhangúlag hozott határozatát. Igen-e vagy nem? És mire a fősúlyt fektetem, oly időben fogja-e benyújtani a polgári házasságról szóló javaslatot, hogy az még a jelen országgyűlés alatt törvényi] yé váljék? Mert előre is kijelentem, hogy ha oly időben terjesztené elő, hogy azt a jelen képviselőház többé nem tárgyalhatná, akkor ugyan nem lesz azzal vádolható, hogy a ház határozatát megszegte, de azzal igenis, hogy azt kerülő utón kijátszani akarta, {ügy van! Ügy van! a bal- és szélső balfelŐl.) Már a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával érintettem azt, a mit most Unger képviselő ur is felemlített, hogy azon állapot, mely szerint a közös hadseregbe évenként besorozott magyar honpolgárok idegen és a legsötétebb absolutismus korszakában alkotott büntető törvénykönyv és bűnvádi eljárás alatt állanak, alkotmányos álmmban tuúbe íenii nem tartható anomáliát képez. A katonai büntető törvénykönyvet az 1853-ban kibocsátott rendelet szabályozza. Ezen büntetőtörvénykönyvnek számos rendelkezése a magyar állammal, a mi közjogunkkal, alkotmányos intézményeinkkel a legélesebb ellentétben áll. Sok rendelkezéseit idézhetném a törvénynek, hanem hogy a t. ház idejét feleslegesen igénybe ne vegyem, csak egy szakaszt idézek, mely elég lesz állításomat igazolni. E büntető törvénykönyv 340. §-át idézem, moly szerint az, a ki az egységes osztrák császárság állami köteléke elleni gyíílölségre vagy megvetésre izgat, öt évi börtönre Ítéltetik. „Osztrák egységes császárság" ez a magyar közjoggal össze nem férhet (Helyeslés baloldalon) s nem tűrheti az ország egy perczig sem, hogy a hadseregbe sorozott magyar