Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-304

126 304. országos ülés novomber 23. 1888. szolgáltató község, első sorban ezeknek akarja eladni. Ez tökéletesen helyes, ez egyik módja a nemzet munkaerejének szaporítására. Az által, hogy új területet szerez egy népes község, annak munkássága kiterjed ezen területre és fokozza a termelést. Másodszor azt látom az előterjesztésből, hogy a kormány súlyt fektet a telepítésekre, új telepeket akar létesíteni. Ha jól tüdőm, 40 ezer holdra megy azon terület, a mit telepítésre szán a kormány. Ez is növeli az ország munkaerejét; hiszen az a mi bajunk, hogy kevesen vagyunk, ha kétszer ennyien volnánk az országban, mint ma, nem volna deficit: ubi populu.

? ibi obulus. Méltóztassék azon országokat tekinteni, a hol nagy a népesség és méltóztassék ott a földértéket nézni, meg fogják látni a különbséget. Ott van a monarchiának a Lajthán túli része; mennyire van hozzánk, közös vámterületen élünk és ott a föld értéke holdanként 3—4 száz forint, nálunk 180 frt; ennek csak a népesség az oka. Azért kérem a minister urat, ha lehetséges, méltóztassék a telepítésre még nagyobb területet szánni, mert ez egy olyan eszköz, a mely az ország közgazdasági helyzetén kétségkívül azonnal javítani hivatva van. Szólván a telepítésről, kérem a t. minister ur figyelmét. Ezen telepítésre szánt területek köztt találok egyet, a mely a Sztapár és Újvidéki csatorna mentén fekszik. Itt a minister ur telepíívényeseket akar létesíteni; nagyon helyesen, mert ez üres tér; és én kérném a t. minister urat, hogyha ezen terület betelepítéséről majdan gondoskodik, legyen szives reflektálni egy körülményre, arra t. i., hogy ezen gyönyörű rónaságon egy 7 mértföldnyi hosszú öntöző csatorna vonul keresztül, a mely csatornának eddig az ottani népesség, mert igen kevesen vannak, hasznát nem veszi. Ha lehetséges volna, én legalább érdemesnek tartanám, hogy Olaszországból, például Lombardiából telepítenénk oda embereket, kik a viz használatát megtanítanák az egész vidéknek. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak felvenni, hogy egy köbláb viz negyven—ötven holdnak termékenységét biztosítja. Hozzá lehet venni ahhoz a haszonhoz, melyet az öntözések nyújtanak, különösen a rizstermelést, mely nálunk már félszázad óta létezik ugyan, de expanzióra vergődni nem tud. Nagyon könnyű volna egy pár oly községet oda telepíteni, a melyek megtanítanák a vidéket először a víz használatára, másodszor több oly termelési ág behozatalára, melyek eddig országunkban nem léteznek, pedig létezhetnének. Az egész monarchia a rizsre évenkint 6 millió frtot költ; ha ennek csak egy tetemes részét tudnók is hazánkban helyettesíteni, készen fekszik a közgazdasági haszon. Én mindezekre való tekintettel, részemről kijelentem, hogy azon felhatalmazást, melyet a minister ur ezen előterjesztésben a háztól kér, megadom. Hiszen úgyis évről évre, mikor a költségvetési vita előkerül, meg fogjuk látni, hogy vájjon és mennyiben felelt meg a minister az ezen felhatalmazásban lefektetett elveknek. {Elénk helyeslés a jobboldalon!) Irányi Dániel: T. képviselőház! {Halljuk! Halljuk!) A pénzügy minister ur előterjesztése engem sem elégít ki és pedig nem csupán azon okoknál fogva, melyeket t. barátaim ezen oldalról hangoztattak ellene, hanem és főleg a miatt, mert azon előterjesztés a fősúlyt nem arra helyezi, a minek szerintem főczélnak kell lenni, a telepítésre, a benépesítésre. Emlékeznek t. tagtársaim s bizonyosan emlékezik a t. pénzügymini ster ur, hogy — nem tudom tavaly-e, vagy már az idén — indítványt terjesztettem elő a képviselőháznak, {Halljuk/) a mely szerint arra kértem utasíttatni a péuzügyministert, hogy törvényjavaslatot nyújtson be a telepítés, az ország pusztáinak benépesítése iránt. A t. pénzügyminister ur ezen indítványomat mellőztetni, illetőleg a tárgyalást meg nem engedtetni kérte, azt Ígérvén, hogy nem sokára maga fog az államjószágok eladása és illetőleg azoknak betelepítése iránt indítványt előterjeszteni. S íme, mit javasol most a t. pénzügyminister ur? Azt, hogy az államjavaknak egy része a szomszéd községekbeíi lakosoknak, a többi pedig települőknek adassék el, a kik, gondolom, arra hivatvák, hogy új községeket alapítsanak. De mily módozat, mily feltételek alatt — azt az előterjesztés részletesen nem adja elő s azért azt kell hinnünk, hogy a mostani feltételek, a mostani módozatok mellett. S mi a mostani gyakorlat? A mennyire tudom s a mint az előterjesztés is mutatja, az illető államjószágok árverésre bocsáttatnak és a legtöbbet ígérőnek adatnak el. Azok, a kik községekbe települnek, bizonyos könnyebbítést nyernek az ár lefizetésére nézve: egyéb előnyöket azonban a kincstár nem biztosít számukra; s igy történt, t. képviselőház, hogy számos ilyen új települő tönkre ment részint a most az alföldön egymást felváltó rósz évek, részint az adó terhes volta miatt és teljesült az, a mit a költő mond: „Veteres migrate colom." Ha ezen rendszert folytatjuk, akkor azon czél, melynek szemünk előtt kell lebegni, nem lesz elérve talán századok múlva sem. Pedig nekünk fontos feladatunk az, hogy azon óriási pusztákat, melyek az alföldön elterülnek, mielőbb benépesítsük, a mire imént igen helyesen intette a t. házat Korizsmies László t. képviselő ur. Ha meggondoljuk, hogy a Tisza völgyén néhol óra és órahosszat utazhatni a nélkül, hogy egyik faluból a másikba érnénk; ha meggon-