Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-298

298. országos ülés november 16. 1880. 401 lemmel azért, mert értesülést óhajtottam arra vonatkozólag, hogy a mérsékelt ellenzék miért nem hajlandó e költségvetési vitában akkora részt venni, a mekkorát kötelessége is hozza magával, de a mekkora részt venni a kebelében levő kiváló szellemi és hazafias erők miatt jogosítva is van. De nagy figyelemmel kisértem előadását azért is, mert, bogy ugy mondjam, bizonyos kíváncsiság volt benem, arra nézve, hogy vájjon t. barátom mit fog felelni azon felhívásra, melyet a pénzügyminister ur ezelőtt egy hónappal a mérsékelt ellenzéki árnyalathoz intézni jónak látott. Én megvallom, nyilatkozata egyik arányban sem elégített ki teljesem T. barátom rendkívüli alapossággal és szakértelemmel fejtette ki, hogy Magyarország anyagi helyzete, sőt azzal összefüggésben, ha sokáig tart a helyzet, politikai helyzete is, az 1878-ki kiegyezés által teremtett kereskedelmi szerződés alapján sokáig fenn nem állhat. Kiváló szakértelemmel fejtette ki, hogy államadósságunk napról napra, évről évre sérelmesebbé válik. Hogy államháztartásunk igényeinek megfelelni sem vagyunk képesek, hogy az adóemelés ma már lehetetlen s hogy attól kell tartanunk, hogy azok, a kik nekünk állami kölcsöneket szoktak adni, egyszer megunják oly államnak adni, a kölcsönt, mely Vidliezkay t. barátom szavai szerint — még a kölcsönök kamatait is kölcsönből fizeti és Szontagh Pál t. barátom valóban nem vidám képét festette az országnak, hogy ha nekünk azon nyűgökből, melyeket reánk az 1878-iki kiegyezés kötözött Ausztriával szemben, — ha nekünk azon nyűgökből kiszabadalnunk, vagy annak kötelékeit tágítani nem sikerül. Mindezekben igaza van. Én sem tudnám sem jobban, sem alaposabban ecsetelni a helyzetet és valóban alig tudnék az 1878-iki kiegyezés és az általa teremtett közgazdasági helyzet ellen nyomatékosabban érveim, mint tette ő. De én azt gondolom, hogy vagy nem jól vonta ki a következtetést ebből a tételből, vagy kellőképen nem ismeri a helyzetet. 0 azt mondja, nekünk már most rögtönözve, minél elébb, a legkomolyabb kísérletet kell tenni arra, hogy az Ausztriával fönálló közgazdasági egyesség nyűgeitől valamennyire szabaduljunk, azon kapcsolatot, mely minket közgazdasági téren Ausztriához kött, azon kapcsolatot némileg tágítsuk. 0 azt a következtetést hozza ki, ecsetelvén az országnak mai társadalmi és közgazdasági helyzetét. Hát hiszen ám legyen, ám kisértsük a dolgot meg, legalább az elméletben, ha ugyan csak az elméleti téren akarunk maradni, a mai helyzetből alig lehet mást tenni. Igen, de t. barátom meg fog arról győződni, hogy más dolog az elmélet e téren s egészen más a gyakorlat. Az elméletnek minden fényes érveivel lehet azt bebizonyítani, hogy az állam mai modern szervezetében tovább ezen terhek és bevételeinek annyira bedugott forrásaival fenu nem állhat. De én attól félek, t. barátom újra szomorúan fog csalódni, hogy ha felteszi, hogy nekünk bármily nagy hazafias erőfeszítéssel is — és itt legyen szabad összefoglalni e kérdésben az összes ellenzéket — sikerülni fog Ausztriát és a t. kormányt arra rábírni, hogy a most fennálló közgazdasági egyesség csak ideiglenesen reformáltassék a mi javunkra. Én azt lehetetlennek, hihetetlennek tartom. De ha ez igy van, akkor mi lesz ebből a következés? Én támadást intézni a mérsékelt ellenzék t. árnyalatai ellen nem akarok. Idejét ennek nem látom. Ugy vagyok értesülve s azzal van tele a levegő, hogy a mérsékelt ellenzék árnyalataiban bizonyos törekvések vannak, — bizonyos tárgyalások folynak, melyeknek eredménye lenne az összes mérsékelt ellenzéki árnyalatoknak egy táborban való egyesítése. Vagy sikerül ez, vagy nem. Ha nem sikerül, akkor felesleges volna a mi részünkről bántani őket, mert akkor ők nem léteznek. (Derültség.) Ha pedig sikerül valamely eredményt felmu.atní, majd megvárjuk, mi lesz ez eredmény, majd lesz időnk, terünk és talán okunk is támadást intézni ellenük Ma nincs, legalább nekem nincs. De én egy következtést akarok kivonni nem olyan tételből, melyet magam állítok fel, hanem olyanból, melyet Szontagh t. képviselőtársam felállított. Ha bizonyos az, hogy mi az állam összes iudirect bevételeinek teljes birtoka, annak bevételei felett való teljes rendelkezési jog nélkül, ezt az államot ugy, a hogy áll, a maga modern igen költséges belszervezetével fenn nem tarthatjuk, ha más részről alapos azon aggadalom, — pedig azt t. barátom is kénytelen lesz elismerni, hogy ezen közgazdasági helyzeten, a mennyiben ez szerződés által, ugy a mint van, biztosítva van, mi segíteni még sok éven át nem tudunk, mi következik ebből? Tovább megyek! T. barátom azt mondja, fel kell ébreszteni azt a hazafiúi érzetet és ez egyik legjelentékenyebb orvosszere, a mely a hazai termékek fogyasztását előnyösebbnek tartja, mint az idegen termékeket. Ez az eszme azon eszme, a mely 40 évvel ezelőtt a nemzeti védegylet felállítására vezetett. De kérdem t. barátomat, vájjon hiszi-e, hogy a magyar állam eszméjéhez való ragaszkodás Magyarország társadalmában oly élénk, oly erős és oly intensiv még ma is, mint volt a 40-es években? Hiszi-e, hogy azon óriási terhekkel szemköztt, a melyekkel ez állam, a mely neveztetik Magyarországnak, ezen államférfiak kezében sujtatik és szivattyúztatik, a magyar társadalom oly óriási hazafiúi erő kifejtésére képes lesz, a melyet kifejtett a 40-es évek elején és a melyet a magyar társadalmon kivül még hasonló sikerrel talán egy nemzet társadalma sem kisértett meg soha?