Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-294

294. országos ülés november 8. 1889. g30 selhetlen terheket ró rajok ezen egyezmény; és ha másrészről igaz az — pedig igaznak kell lenni, mert hisz a quotát magok a horvátok is elfogadták, — hogy mi körülbelül 12 év óta 50 milliót fizetünk arra a viszonyra s most is néhány milliót elengedünk ezen javasolt egyezményben : — hát akkor mi még nagyobb terhekről beszélhetünk és beszélünk is. — Pedig, hogy mi 50 milliót 12 év alatt áldozhassunk, arra nekünk anyagi erőnk csakugyan nincsen. Van az adósság csinálásból elég részünk, de a magyar társadalom azon terhek viselésére sokáig képes nem lesz. Ismétlem, mint tartsunk mi fönn •oly állapotot, mely tűrhetetlen ránk nézve, tűrhetetlen a horvátokra nézve is, melyet előbb utóbb megbírni képesek nem vagyunk, sem mi, sem ők? Polyt t. képviselőtársam, több oly szemrehányással lépett fel ellenünk magyar nemzet, magyar állam s magyar kormány ellen, a melyet némi megjegyzés nélkül alig hagyhatok. Nem terjeszkedem ki valamennyire, mert én is azt gondolom — se tekintetben a t. minister úrral véletlenül egyetértek — hogy itt a dunai confederatióról és Kossuth emlékiratairól és több hasonló dolgokról beszélni, csakugyan nem ide való. Annak most sem helye, sem ideje, sem alkalma nincs. De még sem szeretném, ha bizonyos szemrehányások, melyeket Polyt a magyar-nemzet és törvényhozás ellen tett — itt viszonzás nélkül hangoznék el. Polyt akként állítja fel beszédjének egyik tételét, hogy Horvátország azon egyezség által, mely köztte és Magyarország köztt fennáll oly állapotba van juttatva, hogy nincs joga egy vasutat, egy hidat építeni, nincs joga kereskedelmi, közgazdasági állapotait fejleszteni egy krajczárral sem; ellenben ő Magyarország közlekedési, kereskedelmi és közgazdasági helyzetének javításához egész jövedelmének 55°/°-ával tartozik járulni. Szóról szóra igy adta elő Polyt képviselő úr. Pedig dehogy tartozik hozzájárulni. Azt az 55%-ot a nettó jövedelemből ide tartoznék fordítani, de hiszen éppen abból áll elő az az 50 milliónyi hiány, mert hát abból nem telik és bizony mondom Polyt úrnak, hogy Magyarországon alig áll fenn egy lépésnyi vasút, vagy oly rozzant fahid, vagy bármely csekély intézet is, mely a horvátok áldozatkészségéből emeltetett volna Magyarországnak. Azt mondja Polyt képviselő úr — sőt ezt a thémát igen bőven fejtegette — hogy a magyar kormány a kiegyezés ellen és a kiegyezési állapot és törvények megsértésevek a magyar nyelvet erőszakolni törekszik Horvátországban. Én megvallom, t. ház, mikor a kormánynak azon kérdésben forgó rendelete megjelent, én nem voltam képes megérteni, hogy miért van szükKÉPVH. ¥APLÓ 1878 — 31. XIV. KÖTET. ség arra a rendeletre, szemben azon állapottal, mely Horvátországban fennáll, hol valljuk meg az igazat, bizony igen kevesen vannak, a kik törekednének a magyar nyelvet elsajátítani. Azok a horvát közös tisztviselők nem óhajtanak magyarul tanulni. Hát miért tukmáljam én rájuk az institutiót, hogy tanulhassanak? Mert, hogyha meg akarnak tanulni és itt a központban, vagy a szent István birodalmának egyéb részeiben akarnak alkalmazást találni, bizony megtalálják a módját, hogy a magyar nyelvet megtanulják. {Igaz! Ugyvan! a szélső baloldalon.) Mondom, én nem tudom belátni azon rendelet szükségességét, szemben azon ellenszenvvel és azon politikai izgatottsággal, melyet ezen kérdés Horvátországban támasztott. De csak csodálkozom azon, midőn én Polyt képviselő úrtól és abból a táborból, melyhez ő tartozik, igen sokszor hallom a magyar nyelv elleni ellenszenvet, hogy ugyanazon ellenszenv Ausztria és az általa használt német nyelv ellen és annak minden irányban való használata ellen horvát testvéreink részéről miért nem nyilvánul? Miért uralkodik a magyar nyelv ellen, melyet bizony nem erőszakol rájuk senkisem és miért azon nagy érzékenység akkor, midőn a német nyelv terjesztése ellen, pedig ugyancsak sok csatornán át való terjesztése ellen, nincs szó közttük ? T. képviselőtársam Polyt, ismételve hivatkozott arra, hogy a horvát kanczelláriának akkor meg akkor tagja volt és akkor készítette azon észrevételeket, melyek, nem mint most, a magyar kormány közvetítésével, hanem közvetlenül terjesztettek a magyar korona elé; de azt nem mondotta, hogy ezen észrevételek, melyeket ő oly nagy kedvvel dolgozott ki, mind német nyelven voltak írva és akkor nem jutott eszébe a horvát nyelv jogosultságát vitatni és nem jutott eszébe félni a német nyelvtől, pedig bizony erőhatalommal, hosszú évek során át terjesztetett az. Horvátországban a német nyelv ellen sohasem nyilvánult azon ellenszenv, mely a magyar nyelv ellen; a magyar nyelv ellen mindig panaszok vannak, a német nyelv ellen panasz, legalább hallható, nincsen. {Igaz! TJgy van! a szélsőbalon.) Valóban ezen eljárás megerősít engem azon hitemben, melyet ő oly ügyesen tolmácsolt, miszerint azon horvát politika voltaképpen nem egyéb, mint osztrák politika., Ebben az egyben igaza van, de legalább az utolsó 40 év alatt történtek határozottan azt bizonyítják. {Igaz! TJgy van! a szélső baloldalon.) De itt mégis teszek egy különbséget. Én a horvát nemzetet, a horvát nemzet valódi vezérpolitikusaival azonosítani nem akarom, én azt hiszem, hogy a horvát nemzet érzülete és vezérpolitikusainak eljárása mégsem egy s ugyanazon 43