Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-294

340 294. orsnágos ülés november 8. 1880, dolog. (Igaz Ugy van! a szélső baloldalon.) Éppen Polyt képviselő úr hangsúlyozta, hogy mig a nemzeti párt, az úgynevezett horvát nemzeti párt Mazuranicscsal élére nem került, addig hamisítatlanul vitézkedett a horvát nemzet valódi és jogos kivánatainak érvényesítése mellett, de a mint Mazuranics pártjának élén kormányra került, a mint elfoglalta azon tért, mely kormányra léptével előtte megnyílt, igaz hogy szétrobbantotta az unió-pártot, de azóta a horvát nemzet valódi követeléseinek érvényesítésében egészen ellankadott s a magyar kormány minden rendelkezése ellen remonstrált. Ez az ő panasza tehát, ismétlem, feljogosít engem arra, kötelességemmé teszi, hogy különbséget tegj^ek a horvát vezérpolitikusok egyik-másik eljárása és egyBzer-másszor gyakorolt politikája köztt; egyszer-máskor politikájuk között és más részről a horvát nemzet érzülete között. Én azt hiszem, meg vagyok győződve, hogy az esetben és majd akkor, ha eljön az alkalom, midőn a mi nézeteink szerint lehet szabályozni Magyarországnak saját fejedelmével, Magyarországnak az osztrák örökös tartományokkal való viszonyát, ha majd eljön az idő, midőn Magyarország saját sorsának ura lesz oly mérvben, hogy erkölcsi és anyagi jólétét a nemzetjelleméhez képest biztosíthatja magának, akkor igenis, mi tudunk Horvátországgal és a horvát nemzettel szemben oly politikát követni, a mely nem lesz kiszivattyúzó ránk nézve és a mely nem lesz a pauperismust nevelő ott és talán, a mely ugyanazt nem növeli nálunk is. Én el tudom képzelni azon módokat, a melyek lehetők, nemcsak 700 éves közös történetünk alapján, a melyre, ugy látszik, ma már túl a Dráván nem sokat adnak, a mely közös történet emlékei nálunk is elhalványulnak már; hanem azt gondolom, lehet találni módokat, még azon önállásra, mivelődésre és jólétre való törekvés mellett is, a mely a magyarokat egyrészről és a mely a horvátokat másrészről lelkesíti, lehet találni módokat Magyarország és Horvátország részére mindkettő szabadságának kölcsönös tiszteletével, a megelégedésre a barátság és szövetségi viszony alapján. {Helyeslés a szélsőbal felöl.) De ez nem lehet, mig ezen politikai rendszer fennáll, de majd lehető lesz akkor. És mert ezen egész kiegyezés, ismétlem, a most fennálló rendszeren alapul, a mely éppen ugy tönkre teszi a magyar nemzet erkölcsi és anyagi jólétét, mint Horvátországnak jólétét, mint a mely ezen rendszernek kifolyása, azért nem fogadom eí a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélső balftlöl.) Helfy Ignácz: T. ház! Megvallom őszintén, hogy én nem szándékoztam e tárgyhoz hozzászólni, beértem volna azzal, a mit t. képviselőtársam és barátom, Eötvös Károly erre nézve elmondott, kinek felfogását e tekintetben teljesen osztom. Ha mindazonáltal bátor vagyok néhány rövid perezre a t. ház szives figyelmét kikérni, kénytelen vagyok azzal egyedül csakis azért, mert Polyt képviselő ur imént jónak látta némely oly dolgot belevegyíteni beszédébe, a melyet én hallgatással nem mellőzhetek, annál kevésbbé, minthogy rám személyesen is provokálni méltóztatott. (Halljuk! Halljuk!) A mi magát a tárgyat illeti, ismétlem, hogy osztozom azon nézetekben, a melyeket Eötvös Károly t. képviselőtársam kifejezett; de rövidebben azt mondhatnám és ugyanegyre menne ki, hogy teljesen osztozom azon nézetben, melyet az előadó ur kifejtett, mert csak a conclusióban van közttünk külömbség. Mert, ha a t. előadó úr a logika törvényei szerint akart volna eljárni, neki is okvetlenül azon conclusióra kellett volna jutnia, hogy nem fogadja el és nem ajánlja elfogadásra a törvényjavaslatot. Nem is tehetem neki azon szemrehányást, hogy ajánlotta. (Derültség.) Annyit azonban én is szükségesnek tartok kifejezni, hogy midőn csatlakozom Eötvös Károly nézetéhez a tekintetben, hogy általánosságban a kiegyezési törvényjavaslatot el nem fogadom, eszem ágában sincs ezzel azt akarni jelezni, mintha én Horvátországgal kiegyezést nem óhajtanék. Igenis, mi őszintén óhajtjuk a Horvátországgal való barátságos viszonyt, sőt ezen barátságos viszonyért mi is készek volnánk annyit áldozni, a mennyit most áldozunk, ha talán kellene, rósz pénzügyi viszonyaink daczára még ennél többet is; de készek volnánk áldozni azért, hogy a czélt, a melyért áldozunk, el is érjük, hogy ezen barátság meglegyen; de hogy mi áldozzunk évenként milliomokat azért, hogy hála fejében gyűlöletet arassunk, erre nem vagyunk hajlandók. (Ugy van! A szélső baloldalon.) Ennyit a dolog meritumára nézve. Ezeket elmondván, bátor leszek áttérni azokra a miket a t. képviselőtársam Polyt mondott. Hát megvallom, én e tekintetben nem osztozom se a t. ministerelnök urnak, sem Eötvös t. barátomnak azon nézetében, hogy e kérdések: keleti kérdés, Dunaconfoederatio stb. nem tartoznak ide ezen kérdés keretébe. Bocsánatot kérek, először is, ha komolyan akarnók megvitatni e kérdést, — nem ugy, a mint legalább látszik, miután az általános vita vége felé vagyunk, — nem tagadható, hogy vissza kellene menni ezen kiegyezés gyökerére, fontolóra kellene vennünk mindazon tényezőket, a melyek itt számba veendők és akkor kiderülne, hogy a keleti kérdésnek is és minden egyébnek van köze ezen dolgokhoz. Hanem egyáltalában nem osztozhatom ezen felfogásban, mert azt hiszem, hogy az eszmék terén csakis az illető lehet birája annak, hogy mi tartozik bele annak keretébe, a mit ő kifej-