Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-294

338 294. országos ülés november 8. 1SS9. tét meglehetős ügyesen másolta itt ugyan előttünk, de ezen vázlatból kitűnt az, hogy Horvátországban csak az utolsó tíz év alatt három nagy párt- és kormányválság következett be és mind a három Magyarország terhére való Hezitálásból állott elő. Mindhárom párt és kormány azt mondta a horvát nemzetnek, hogy ha én jövök a hatalom élére, én Magyarországgal szemben majd több pénzügyi előnyt és több jogot fogok kicsikarni. Olyan rendszert, — pedig ez egyezmény annak kifolyása, — vagy olyan eljárást, mely lehetővé teszi, sőt provokálja, hogy időnként újabb egyezkedés történjék, mely lehetővé teszi, hogy Horvátországban az általunk viselendő áldozatokra számító pártok válságokat idézhessenek elő s nekünk a békességet minden újabb egyezségnél újabb áldozatokkal kelljen megvásárolni, olyan politikának én híve nem lehetek. S mert ez egyezmény annak praegnans kifejezése, azt én el nem fogadhatom. [Helyeslés a szélső balon.) De nem fogadhatom el más okból sem. Nem fogadhatom el azért sem, mert ezen egyezmény kizárólag azon államjogi és közjogi hasisra van fektetve, melyet az 1867-iki és erre következő 1878-iki kiegyezés inaugurált Magyarországon. A ki ez egyességet elfogadja, bármit beszéljen is, azon 67. és 7 8-iki egyezséget is elfogadja, úgy a mint van. Ennek elfogadása, a nélkül lehetetlen. Nem akarok és nem is fogok untig ismételt részletek fejtegetésébe bocsátkozni s e tekintetben talán nem felelek meg a túloldal néhány tagja várakozásának, de reflectálni fogok azok közül némelyekre, miket Polyt t. képviselőtársam ide vonatkozólag mondani méltóztatott. (Halljuk!) Polyt t. képviselőtársam szellemes és hozzáteszem, tartalmas beszédjében háromszor is felemlítette, hogy ő olyan dolgokat, minők itt Magyarországon szemben Ausztriával, vagy szemben Horvátországgal fennállanak, egész Európában soha sem látott. Én azt elhiszem. Olyan dolgok, minők itt fennállanak egész Európában nem történnek. Többek köztt az ilyen dolgok közé sorozta Polit tiszt, képviselő társam azt is, hogy a horvát képviselők, kik pedig az úgynevezett horvátnemzeti pártnak tagjai mind, eljönnek ide az országgyűlésre és itt a helyzet pressiója alatt támogatnak egy olyan kormányt, melyet nem szeretnek sehogy sem és melynek politikájával nincsenek megelégedve egyátalában s melyet ők a horvát-magyar kiegyezés folytonos megsértésével vádolnak. És felkiált: hát mi ez ? itt vannak a horvát képviselők, nekik e politika nem kell, mégis kénytelenek azt támogatni. Ez csodálatos dolog. Hanem én, Polit képviselő ur helyén nem tudnék ezen annyira csudálkozni, mint tudok csudálkozni azon a helyen, a hol én vagyok. Mert, ha a horvátok örökös panasszal vannak tele, ezen előterjesztésben foglalt nnntiumok nem egyet produkálnak panaszaik közül; hivatalos és félhivatalos közlönyeik a naponként onnan jövő értesítések szerint nem egy súlyos panaszt hangoztatnak ellenünk. Ha tehát a horvátok átalában panaszszal vannak tele Magyarországgal és az itt és ott fennálló politikai rendszerrel szemben: azt kérdem Polit t. képviselő úrtól és kérdeném a képviselő uraktól, ha itt volnának, hogy miért támogatták ezt a rendszert kezdettől fogva egész máig törhetetlen hűséggel? Melyik az a hatalom, a mely őket arra kényszeríti, hogy támogassanak oly rendszert, melyről azt állítják, hogy Horvátországot tönkre fogja tenni, de a melyről mi igazán érezzük, hogy Magyarországot tönkre fogja tenni. (Ugy van! a szélsőbalon.) Vagy ha már támogatják ezt a rendszert, honnan merítik a bátorságot a magyar nemzet ellen intézni azon örökös panaszt ás táplálni azon gyűlölséget és ellenszenvet, a mely közttük fennáll? Hisz ők legnagyobb tényezői ennek, mert 14 év óta gyakran ők mentették meg ezt a rendszert, ezt a kormányt. (Ugy van! a széhö bal/elől.) Oly állapot, mint ez, a melyben az országos képviselők, a törvényhozásnak hivatott tagjai zártsorokban éveken keresztül támogassanak oly rendszert, a melyet átkoznak és a melynek súlyát érzik otthon: csakugyan nincs egész Európában, az egész világon. Polyt képviselő ur felemlítette, hogy Magyarország és Horvátország köztt, illetőleg a magyar és a horvát nemzet köztt 1867-ig benuső és barátságos volt a viszony és azon érzelem, a mely mindkét nemzetet kölcsönösen lelkesítette -— úgy hitték, nagy reményeknek volt biztos'

1 alapja és hogy ez a bennső viszony a 67-iki kiegyezés által és a miatt elenyészett. Én az 1867-iki kiegyezésnek ezen oldaláról nem bírtam tudomással és most hallottam tőle legelőször. De ha ez igaz, kérdenem kell tőle ismét, hogy ő és elvtársai és párthívei, a kiknek, mint távollevőknek részéről itt beszél, miért támogatják ezt a rendszert ma is 14 év szomorú tapasztalatai után és daczára? Polyt képviselő ur beszél terhekről, a melyek Horvátországra és a horvát-nemzetre ezen kiegyezésből hárulnak. Mi is terhekről beszélünk és na az előadó ur fáradtságot vett volna magának összeadni azon évenkinti összegeket, a melyeket mi vagyunk kénytelenek fizetni, mert Horvátország nem képes a közös szükséglet quotáját megfizetni, kitűnt volna, hogy 1869-től a folyó év végéig, körülbelül 50 millió forint az, melyet Magyarország, mint terhet a Horvátországgal való viszony fenntartása miatt ráfizet. Ha a horvátok arról beszélnek, hogy elvi-