Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-282

282. országos ülés jutiins 12 1880 237 határon kivitt czukor utáni restitatió kiterjesz­tetnék a nyers czukorra is, mely ez idő szerint restitutióban nem részesül. Egyenkint kell szólnom ezen két intézke­désről. (Halljuk!) A mi az elsőt, az 50 töltésen felüli töltés megadóztatását és a számláló készülék behoza­talát illeti, arra nézve előttünk vaunak a gyáro­sok nyilatkozatai és e tekintetbea csak elismeré­semet kell kifejeznem a t. péazügyminister irá­nyában, a ki lehetővé tette, hogy ugy a pénz­ügyi bizottság, mint a t. ház tagjai e dolgot a lehetőségig teljes tájékozottsággal bírálják meg, a mennyiben rendelkezésünkre bocsátotta az erre vonatkozó szükséges adatokat és lehetővé tette a szakértők meghallgatását. Előttünk van­nak tehát ezen nyilatkozatok, melyek egyhangú­lag constatálják, hogy az 50 töltésen fölüli töl­tések megadóztatása és ennek ellenőrzése a jelenlegi anomáliákat az adó egyenlőtlen meg­osztásában némileg ki fogja egyenlíteni és remél­hetőleg meg fogja akadályozni egyes gyáraknál a rohamos túltermelést; constatálják egyhangú­lag, hogy a számláló készülék behozatala, illető­leg az átalányozási rendszernek ilyen módon való megállapítása a magyarországi czukor­gyártásnak előnyére van. Én, daczára azon körülményeknek, melyek e tekintetben teljes óvatosságra intenek, a ma­gam részéről a czukorgj 7 árosok ezen álláspontját acceptáloni. Én ezt a czukorgyárosok házi dol­gának tekintem s ha ők utóvégre azt hiszik, hogy az a contingentirozott összeg, mely a mon­archiában a czukoradó tiszta jövedelme gyanánt megállapíttatik, a czukorgyárosok köztt helye­sebben, igazságosabban és egyenlőbben lesz felosztható a számoló készülék életbeléptetése és az 50 töltésen felüli töltés újabb megadóz­tatása által, részemről ezen intézkedés életbe­léptetése ellen kifogást tenni nem akarok. Áttérek, t. ház, a második intézkedésre, t. i. arra, mely vonatkozik az adónak felemelésére és a restitutio kiterjesztésére, a nyers czukorra is. Mivel indokoltatik a czukoradónak, mely az egész monarchiában ma hét millió frtban van megállapítva, három millió forinttal való fel­emelése ? Indokoltatik a ministeri indokolásban elő­ször azzal, hogy Boszniának és Herezogoviná­nak a monarchia fogyasztási területébe való bevonása által a fogyasztási terület némileg szaporodott és indokoltatik másrészről magának a monarchia halfogyasztásának emelkedésével. Én az első tényt elfogadom, el kell fogadnom, azt t. i. hogy a monarcbia fogyasztási területe a vám­területnek Boszniára és Herczogovinára való kiterjesztése folytán szaporodott, hogy tehát ennélfogva a magyarországi és ausztriai czukor­fogyasztásnak egy új terület nyilt meg. Azon­ban ez korántsem indokolja a tiszta czukoradó­jövédelemnek 3.000,000 frtíal [való emelkedését. A. legvérmesebb számítás szerint indokolva, leg­feljebb 200,000 frttal való emelkedést, mert azt hiszem, nem kell bővebb adatokkal illustrálnom, hogy az érdekes boszniai és herezegovinai népes­ségek nem tudnak még nagy külömbséget tenni a czukor és a suvix között (Derültség.) Hanem van itt, t. ház, egy másik kérdés, mely a ministeri indokolásban teljesen figyelmen kivül hagyatott és ez magának a boszniai és herczogovinai czukor fogyasztási jövedelemnek kérdése. Hogy mennyi czukor vitetik ki oda a magyarországi és mennyi az ausztriai gyárak részéről, arra nézve nincsenek előttünk adatok; fel kell tehát vennünk a termelési arányokat és fenn kell tartanunk a legtermészetesebb alapot, hogy t. i. a Boszniában és Herczegovinában fogyasztott, ugy sem valami nagy mennyiségű czukornak 672 0 /o-a Magyarországból, 937 ä °/°-a pedig Ausztriából vitetik be. Azonban, t. ház, tudjak azt, hogy a határ­vám'f czíméu 600,000 frt a monarchia közös határvám-jövedelméből kiszakíttatik a boszniai kincstár javára, a boszniai közigazgatási költsé­gek fedezésére. Ennek terhe pedig 31-4 erejé­vel sújt minket, t. i. a quota arányával. A határ­vám részben helyettesíti a czukorfogyasztási adót is, a mennyiben a czukoivám is abban benn­foglaltatik. Előttünk áll tehát azon tény, hogy a terhek­ben, a mennyiben a határvámjövedelmekböl a quota arányában terheltetünk meg, Bosznia rová­sára 3 l-*%oo°/o erejéig részesülünk, —- előnyében pedig csak 6V2 0 /°-kal. Azt hiszem, hogy ez a közgazdasági kiegyezésben foglalt áldozatoknak i egy újabb, habár jelentékeny, de mégis elvi fontossággal biró újabb kiterjesztése. A másik indok, melyre hivatkozás történik, a czukoradónak 3.000,000-val való felemelése tekintetéből, a belfogyasztás emelkedése. De hiszen erre tekintettel volt az 1878-iki törvény is, mert tudjuk, hogy ott is a contingentirozott összeg évenkint V a millió frttal emelkedik. Azon­ban elfogadom, ho^y az ott foglalt arányoknál nagyobb arányokban emelkedik a monarchiában a czukorfogyasztás és ha egyszerűen arról volna szó, hogy a magyarországi kincstár javára a magyarországi fogyasztó egy talán könnyen elviselhető teherrel sújtassék, a kérdés egyszerűen állna előttünk, mert csak arról lehetne szó, hogy a pénzügyi helyzet az újabb adóemelést indo­kolja-e, vagy nem ? E kérdés azonban nem oly egyszerű. Mert nem szabad feledni, hogy az 1878-ik évi czukoradó törvény alapján, a magyar­országi kincstárnak egy megkárosítása lépíette­j tett életbe és törvényesíttetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom