Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-268

3 10 2(J8. országos ülés május 26. 1880. tiszai vasút minden acűv és képzelhető javainak, melyek köztt egy külön kezelt tartalékalap nincs, ebből folyik, hogy ha méltóztattak volna elfogadni azt, hogy a tartalékalap adassék az igazgatóság jutalmazására, akkor ezeu tartalékalap ellenértékét, valósággal az állami pénztárakból kellett volna kivenni és odaadni. Bocsánatot kérek, t. ház, ha azt állítom, hogy a t. közlekedési mínister ur, midőn azt méltóztatott indokolásában mondani, hogy az államot ezen díjazás helybenhagyása mellett semmisem terheli, akkor a t. minister ur magukat a tiszai vasút számadásait nem vette kellő bírálat alá és nem tekintette meg, hogy miből állanak tulaj donkép a tiszai vasút acíivái és passivái, különben reá kellett volna jönnie arra, a mit én állítok, t. i. hogy igenis, az adott felvilágosítás folytán is, a tartalékalap, ha átadatnék, tulajdonképen nem volna a részvényesek adománya, hanem tulajdonképen állami teher volna az és a díjazást tényleg az állam fizetné. De itt egy körülményre keli figyelmeztetnem a t. házat és erre a í. ház különös figyelmét vagyok bátor kikérni , minthogy a felhozandó kérdés felvilágosítást fog igényelni. (Halljuk!) Ugyanis a t. közlekedési és a t. pénzügyminister urak talán nem jól lettek informálva a tiszai vasút megváltási ügyének előzményeiről, vagy elfeledték azt, hogy 1878. április 8-án az akkori közlekedési és pénzügyminister urak, Széll Kálmán és Péchy Tamás, egy szerződést kötöttek a tiszai vasuttársulattal , mely as 1878. május 20-ikán tartott társulati közgyűlésen egész szövegében, minden részleteiben elfogadtatott és jóváhagyatott. Ezen szerződés szerint már azon időben, midőn a társulatnál az új aera emberei uralkodtak, leszámolás történt mindennemű függő ügyekre nézve, melyek előbb léteztek a tiszai vasút és az állam köztt. Végleges compuíust csinált e kérdésben az állam a tiszai vasúttal. E szerződés némely pontjai mondják többek köztt, hogy ezen időtől fogva, tehát a tiszai vasút tulajdonképeni befektetési tőkéje képvisel 49.791,000 frtot. Ezért jövőre az állam az esetleges garantiában most már kölcsönös kiegyezés utján megállapított öszszegbeo garantiroz 2.589,288 frtot, ha netalán előállna azon eset, hogy a garantia pótlását kellene teljesíteni. Ezen szerződés továbbá azt mondja, hogy újítási alapot is kell létesítenie a tiszai vasútnak és annak szaporítására a tartaléktőkét kell évenkint a tiszta jövedelem 10%-ával növelni. Az állam beleegyezik abba is, mit az igazgatótanács kivan, hogy jövőre az igazgatótanács és a felügyelő bizottság garantirozott tantiemjei legyenek évenkinti 42,000 forintba megállapítva és azon kivül kapják esetleg a superdividenda esetén, a nekik járó két százalék fölül osztalékot, a mi szinte nem megvetendő külön összeg. Ezen szerződés, mint említem, alá van irva az akkori közlekedési s pénzügyminister urak által, ezen szerződést a tiszai vasut-társulat közgyűlése elfogadta és ezen szerződés ma jogérvényesen fennáll. Ezen szerződésben azonban van még egy pont és ez a következő. Előbb szól a szerződés még azon 2.400,000 frt ki nem bocsátott elsőbbségi kötvényről és azt mondja, hogy ebből kifizettessék a függő adósság és ezen összeg őriztessék meg, hogy a tiszai vasút fahidjai a Tiszán, a Zagyván és a Sajón vasépítményre átalakíttassanak. Ezek után van e szerződésben, mondom, még egy pont, mely rövidebben a következőket tartalmazza: „kötelezi magát továbbá a társulat, hogy a többi fahidakat is" — tehát nem az előbbi pontban mondott tiszai, zagyvái és sajói hidakat, hanem a többit, „fokozatosan és a szükséghez képest 1888. január l-ig, illetőleg az állami beváltási jog esetleges érvényesítésiéig, vasszerkezetre fogja átalakítani, ha ez meg nem történnék, a további átalakításokra még szükséges és a fennebb jelzett módon kiszámítandó költségtöbbleti összeget, az akkor rendelkezésre álló tartalék- vagy megújítási alap erejéig, a tiszai vasúttársaság a kincstárnak megtéríteni köteles." Ebben tehát az van mondva, hogy a tiszai vasuttársulat kötelezi magát öszszes hídjait, nem a Tisza-, Zagyva és a sajói hidakat csupán, hanem többi összes fahidjait 1888-ig, illetőleg az állami beváltási jog esetleges érvényesítéséig, tehát máig, vasszerkezetre átalakítani és ha ez nem történnék meg a kellő időben, a társulati alap erejéig a kincstárnak ő ezért garantiát vállal. Bizonyos mértékben e szerint már ma sequesíxálva van a társulat tartaléktőkéje ezen kötelezettség teljesítésére az állam számára, ez pedig nem teljesittetvén, ebből önként folyik, hogy a tartalékalap ma már nem a társulaté, hanem az államé. Ha már most a t. kormány ezen helyzet ben aláirt egy szerződést, a melyben az egész tartaléktőke felett intézkedés történik harmadik idegen személyek javára és az indokolásban azt mondja a t. ministerium, hogy a tartalékalap odaadása nem is terhe »az államnak, ha mondom, ilyenek történnek: akkor méltóztassanak megengedni, ha egyáltalában a mi közlekedési politikánkat el kell ítélni. (Helyeslés balfeWl.) Ismétlem azonban, t. ház, a kérdés ma már nem is az, kell-e igazgató-tanács, vagy nem? mert annyira megjöttek már igen sokan, hogy belátják, hogy itt az nem kell, hanem a kérdés az, hogy azok részére, kik a tiszai vasútnál eddig igazgatói minőségben működtek,