Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-265
265, országos ülés májas 21. 1880. 303 kivitele ugyanakkor átlag évi 75—80 millió írtra rúgott, vagyis Európa élelmi szükségletének fedezetében 6—6V 2 %-kal szerepeltünk — oly időben, midőn az amerikai verseny még távolról sem fejlődött veszélyességének tetőpontjáig. Már csak e 6 percentes gazdasági existentia is indítsa a t. házat arra, hogy az iparfejSesztés terén kezdeményezzen ott, hol a kormány a kezdeményezést elmulasztotta. S itt szemébe kell néznünk némely üres jelszavaknak, melyeknek talán ez alkalommal is nagy részük van abban, hogy azonnal kéznél vannak a kerékfogók, mihelyt nagy nehezen egy első lépést akarunk előre tenni. Azon nem régiben még a ministeri székből is hirdetett tévtant, mintha a mezőgazdaság rovására történhetnék csak az ipar intensiv és extensiv fejlesztése, ma már szerencsére túlhaladott álláspontnak lehat ugyan tekinteni, de annál sűrűbben találkozunk a tudákos schlagwortok egy más nemével, mely szerint a kézműipar létjoga a gőzgépek és nagy tőkék korszakában megszűnt volna, tehát minden, a kézműipar emelésére és a kéziparosok lábraállítására irányzott törekvés hiú erőlködés marad. Hát, t. ház, a dologban nagy a tévedés és a doctrinair tudatlanság. (Helyeslés több padon.) Az utolsó évek ipari fejlesztményei mindenütt éppen az ellenkezőről tesznek bizonyságot és mivel az iparos-congressus kizárólag a kézműiparos osztályt érintő állapotokkal foglalkozott, nem érdektelen legalább nagy általánosságban azon adatokat ismerni, melyek e tekintetben rendelkezésünkre állanak [Halljuk! Halljuk!) Németországnak csak eléggé kifejlődött gyáripara van és mégis az 1875-ki ipari népszámlálás arra az eredményre vezetett, hogy oly iparüzleteknél, melyek 5 segédmunkásnál többet foglalkoztatnak, 2.311,000 ember nyer kenyérkeresetet, míg az 5-nél kevesebb segéddel dolgozó, tehát tulajdonképeni kézműiparüzletekben 4.159,000 ember nyer alkalmazást, vagyis kétannyi. E mellett Engel Németországban a kézipar folytonos szaporodását eonstatálja. Franeziaországban 1851-ben a nagyipar 2.094,000, a kézipar 7.810,000 egyént, tehát majdnem 4 annyit foglalkoztatott és pedig az összes lakosságnak 22%-kát. A miiparstatistikánk sokkal hiányosabb, semhogy arra következtetni lehetne, hogy az 1870-ben felvett 291,000 önálló iparos és 355,0(0 iparosmunkás és alkalmazott közül mennyi esik a kézi és mennyi a nagyiparra. De hozzávetőleg meg lehet ez arányt Budapestre nézve állapítani, a hol pedig a gyáriparnak egészen más elterjedése van, mint az országbármely iparüző vidékén. A budapesti keresk. kamara adótabellái alapján tettem meg ez iránt a számításokat, melyeknek eredménye az, hogy Budapesten 122 kézműiparágra 49 gyári iparág esik; továbbá, hogy a kézműiparra 5,153 önálló műhely, a gyáriparra ellenben — a gőzmalmok kivételével — 253 telep esik, vagyis az arány 95 : 5%. Ismét a gőzmalmok kivételével, melyeknek a fővárosban egészen speciális jelentőségük van, a kézműipar 1878-ban a fővárosban 247,958 forint, a gyáripar pedig 76,114 frt kereseti adót fizetett, az arány tehát még ez adóra nézve is 76"24°/°. A határvonal a gyár- és kézműipar köztt az egyes brancheoknál természetesen csak hozzávetőleg volt meghúzható, de mégis elég pontos a fennti számítás arra nézve, hogy meggyőződjünk arról, miszerint még az ország fővárosában és a kézműiparnak mind az iparágak, mind a segédmunkások számánál, mind pedig az adóteljesítmény összegénél fogva egészen praedomináló szerepe van. Ha azonban nem tartottam időszerűtlennek e néhány számadatra a t. ház figyelmét kikérni, nem képezheti ez alkalommal feladatomat, bár a főbb vonásokban is annak okadaíolását megkísérteni, hogy miért van meg a kézműiparnak még a legfejlettebb industriális államokban is a maga teljes létjogosultsága és hogy akisiparnak igen számos ágai mért fognak fönnállhatni, sőt felvirágozhatni a gyáripar - termelésnek bármely térfoglalása mellett is —- kivált hazánkban, a hol a legnagyobb tévedés azt hinni — pedig eléggé el van terjedve ezen téves felfogás —• hogy máskép, mint a kézműiparból fokozatosan kifejlődve, nálunk a gyárak valaha sűrűbben fognak keletkezni és hogy az u. n. gyáralapításnak bármely eszközei is, a jelen közös-vámrendszer mellett hatályosoknak fognak bizonyulni. Állami kedvezmények, különösen adókedvezmények csak sporadice fogják kényszerült snrrogatumként a czélt előmozdíthatni. A „hangyaszorgalomnak" tehát e en a téren is érvényesül i kell, módot kell nyújtanunk a szakképzettség emelésére, erősítenünk, fejlesztenünk, védenünk kell a létezőt; ki tudnám mutatni névszerint, hogy 4 A része a főváros hirnevesebb gyárosainak, mint kézműves kezdfe meg üzletét. A legveszélyesebb térre lépnek tehát azok, a kik lenézve és kicsinyezve a kisipart, a gyáripar kizárólagos jelszavával akarnak a tájékozatlan közvéleményre hatni, valamint a „reactió" kedvelt doctrinair Schiagwortjával is sokkal könnyebb minden üdvös kezdeményezést meghiúsítani és minden reformtörekvést feltartóztatni, mint az ipar érdekein eredményesen lendíteni. (Ugy van! balfelöl.)
