Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-265
302 265. országos ülés május 2!. 1880. irányára" nézve, mint ezt a bizottsági jelentés állítja. Úgyde, van ám még egy kérvény és szemlátomást a bizottsági jelentés ebben látja sarkalni az egész dolgot. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis a közelebb ismert ministeriális kezdeményezés és pártfogás mellett alakult „általános iparegylet" is, a legutóbbi napokban kérvénynyel járult a képviselőházhoz, mely a nélkül, hogy csak egyetlen kívánalommal szemben is formulázna valamely eltérő véleményt — sőt a kérvény a congressusi kérvényekben foglalt legtöbb kérdésre nézve azonos elvi álláspontra enged következtetést —- mégis hivatásának ismeri az egész anyagot, mely a hazai iparosság zömének kívánalmaként és több éven át folytatott szaktanácskozások eredményeként a t. ház előtt fekszik, ngy s olyképen oda állítani, mint a melyre a t. ház semmiféle coneret határozatait még nem alapíthatná. Az új ministeriális egylet sok mindent még „megfontolandónak" tart, a mire nézve a gyakorlati élet napontai boldogtalan tapasztalatai nyomáu, az összes iparkamrák és többi illetékes szaktestületek hosszú idő óta ritka egyhangúsággal, az iparosok nagygyűlésen nyilvánult panaszok és óhajak értelmében nyilatkoznak. Hát én még csak a collegialitás tekinteteinél fogva sem akarnám az új általános iparegylet jogát, sőt kötelességét kétségbe vonni, hogy a szőnyegen levő fontos ipari kérdésekre nézve saját véleményét is érvényesítse. De legalább is nagy merészséget árul el azon eljárás, melynél fogva egyesületi firma alatt, egyeseknek magán véleménye, szembe állíttatik agy hatalmas országos tanácskozmány higgadt enunciátióival, vagy egy régi traditiókkal biró országos szaktestület munkálataival. (Helyeslés balfelöl.) Hiszen az új egyletnek még csak szakosztályai sem alakultak meg és egyáltalábau a tagoknak még csak módjában sem állt ama kérdések felett behatóan tanácskozni. Már pedig oly dolgozatra, melyet egy bármennyire szakavatott tisztviselője az egyletnek készít és melyet semmiféle testületi beható tárgyalás meg nem előz, azt hiszem, a t. ház ez alkalommal épp oly kevéssé kíváncsi, minthogy kevés becset tulajdoníthatna az orsz. iparegyesüiet emlékiratának az esetben, ha az nem 38 budapesti ipartársulat kiküldöttei több havi tüzetes tanácskozásainak eredményét képezné, hanem az egyesület egyikmásik vezető közegének magán véleményét fejezné ki. T. ház! Nem bocsátkozhatunk a szőnyegen levő kérdések érdemleges tárgyalásába ; szükségkép vagy nem, helyesen vagy nem, a közgazdasági bizottság és a ház is tényleg kifogyott az időből; ezen ténynyel számolni kívánok, midőn magam s képviselőtársaim nevében egy határozati javaslatot kívánok beterjeszteni, mely ezért csak annyiban tér el a bizottsági javaslattól, hogy, mig ez utóbbi éppen semmi irányban sem ad utasítást a kormánynak, mi legalább egy miüimumot mégis akarunk kimondani, vagyis legalább a legsürgősebb ügyeket kívánjuk kijelölni, melyekre nézve — minden részletes directiva mellőzésével — a kormány törvényjavaslatok beterjesztésére lenne utasítandó. Hiszen ha még talán szó fér is ahhoz, hogy mily alapokon létesíttessék az iparszervezet, hogy mily eszközökkel orvosoltassék a munkaviszonyokban elharapódzott legnagyobb mérvű fegyelmetlenség, vagy, hogy mik az állam elutasíthatlan feladatai az iparos szakosztatás rendszeres szervezése körül; az iránt ma már csak midenki tisztában van, hogy az egyik m másik irányban is a jelen állapotok tarthatlanok és hogy végre tenni kell valamit. Ezen szempontból kérem a t. házat, hogy a bizottsági jelentésben is hangsúlyozott négy legégetőbb kérdésre nézve, t. i. az ipartörvéuy módosítására, az alsóbb fokú iparos szakoktatás országos szervezése, a vásárürügy rendezése és a házalás, valamint a vándorraktár-üzletnek szabályozása tárgyában a kormányt oly időbeni javaslatok beterjesztésére utasítani méltóztassék, hogy azokat még ezen országgyűlésen tárgyalni és törvényerőre emelni lehessen. Valójában nagyo > szerény kívánságok ezek és a t. többség ne mél tóztassék bennem a pártembert látni, midőn azoknak szerény szószólója vagyok. Hiszen, ha nem is nyulunk vissza a programmbeszédekre, nagyon kevés tagja van e t. háznak, a ki választóival szemben a szóban forgó érdekeknek életbevágó fontosságát és a mélyreható bajok orvoslásának szükségességét alkalmilag el ne ismerte volna. Tegyünk hát valamit, t. ház, tegyük a minimumát annak, a mire százezernyi teherviselő szorgalmas állampolgár existentiális érdekei igényt tarthatnak. (Helyeslés a baloldalon^) Nincs itt szó egy nagyobb szabású iparpolitika kereteinek megállapításáról. Abban a mértékben, a mint gazdasági rendszerünk egyoldalúságának veszélyei mind sötétebb árnyakat vetnek eo-ész anyagi fejlődésünkre, abban a mértékben fog a nemzeti ipar eszméje hódítani és abban a mértékben fog azon nézet is közmeggyőződéssé érlelődni, hogy ha már az iparfejlesztés nagy eszközeit az Ausztriával való közgazdasági kiegyezés kicsavarta kezeinkből, legalább az alárendelt apró rendszabályoknak és óvintézkedéseknek öntudatos rendszerbe foglalását továbbra halogatni nem lehet. Egy közelebb megjelent hivatalos publicatió szerint kenyérterményekben és lisztben az átlagos európai import az utóbbi években átlag 1,-230 millió frt értéket képviselt. Magyarország gabona- és liszt-