Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-265
265. országos Slés május 21. 1880. 399 akár mikor hivatkozhatom, (ügy van! jobbfelöl) f Én legalább mindig arra törekedtem, hogy e téren soha se kövessem az önök példáját, mert tudom, hogy tetteket és nem szavakat vár tőlünk az ország. (Helyeslés a jobboldalon.) És én reménylem, hogy ez alkalommal is e téren sem fogunk a szavak árjával, hanem tettekkel találkozni és hogy ehhez képest a bizottság határozatának elfogadásával lehetővé fogja tenni a t. ház, hogy a nyár folyamán a minister ur által megtartandó szaktanacskokmányok nyilatkozatai alapján, a minister ur cöncret javaslatokkal léphessen a t. ház elé, bebizonyítván ezzel, hogy az iparos osztály helyzetét, érdekeit és méltányos igényeit pártkülönbség nélkül e ház minden egyes tagja szivén hordva, annak segédkezet nyújtani hajlandó is, és kész is. Majoros István (közbeszól): Osztálytanácsossá g! Baross Gábor előadó: Azt talán önök fogják fenntartani, ha erre, az oldalra (a jobb oldalra mutat) kerülnek. Általában véve, t. ház, engem az ily közbeszólások soha sem bántanak, mert mindig meggondolom kitől jönnek (Élénk tetszés a jobboldalon) és mert az én öntudatom mindig tiszta, (letszés a jobboldalon.) Ezek után, t. ház, ajánlom ezen határozati javaslatnak elfogadását. Ugyané kérdésben Szederkényi Nándor képviselő ur f. évi ápril hó 8-án egy határozati javaslatot adott be, melyet bátor leszek a jegyzőkönyvből felolvasni: „A vita folyamán Szederkényi Nándor és társai a következő határozati javaslatot nyújtják be: „Tekintve, hogy hazai iparunk viszonyai s belfejlődésének szerves rendszere megállapítása s biztosításának egyik nélkülözhetlen kelléke a jó ipar-törvény, mely nélkül hiába való minden törekvés; Tekintve, hogy az 1872. évi VIII. t. ez. ma már nem felel meg az igényeknek s ennek ezélszerű átalakítása nélkülözhetlen szükség; Tekintve, hogy oly általánosan elismert már ez, hogy maga a kormány is több ízben hangsúlyozván a revisió szükségét, javaslata benyújtását kilátásba helyezte: Ezeknél fogva indítványozzuk, mondja ki a ház, hogy az 1872: VIII. t. ez. átalakítására vonatkozó kormányjavaslat benyújtását oly módon várja, hogy annak országgyűlési elintézése legkésőbb az őszi ülésszak alatt lehetséges legyen." Erre vonatkozólag a t. képviselőház 1880. ápr. 9-én tartott ülésében, a t. földmívelés-, iparés kereskedelemügyi minister ur indítványa folytán a következő határozatot hozta: „a Szederkényi Nándor határozati javaslata feletti határozat hozatala elhalasztatik azon időre, a mikor a közgazdasági bizottságnak erre vonatkozó jelentése fog tárgyaltatni:* E szerint azon határozati javaslat, melyet a t. képviselő ur beadott, ezen alkalommal, ezen határozati javaslattal együtt lenne tárgyalandó. Elnök: Ha a t. ház beleegyezik, ezen határozatra vonatkozólag is most fog az eldöntés történni és a képviselő uraknak jogában álland ahhoz most hozzá szólani. B. Ks-mény Gábor, földmívelés-, iparés kereskedelmi minister: T. képviselőház! Igen röviden kívánok azok után nyilatkozni, a melyeket a közgazdasági bizottság t. előadója felhozott. Szükségesnek és kötelességemnek tartom azonban ezt jelenleg megtenni, miután ő többször hivatkozott nyilatkozataimra, a melyeket a közgazdasági bizottságban e tekintetben tettem. Igenis, én a közgazdasági bizottságnak a kérdéses ügyben benyújtott határozati javaslatát pártolom és kérem a t. házat, méltóztassék azt elfogadni és a közgazdasági bizottság t. előadójának előadását magáévá tenni. Álig látszik lehetségesnek, hogy e perezben egyebet lehessen tenni, mint a mit a t. közgazdasági bizottság ajánl. Mert méltóztassanak meggondolni, ho-iy a második iparcongressusnak a t. képviselőházhoz benyújtott kérvénye az iparnak mondhatnám minden függőben levő kérdéseit megérinti, de határozott, végleges oly álláspontot, a melyből Önmagából könnyen lehetne intézkedéseket levonni, a melyből törvényeket lehetne alkotni, egyetlenegyre nézve sem állított fel. Méltóztassék megfontolni, hogy ez magában először munkás kérdés, másodszor ipari kérdés; méltóztassék meggondolni, hogy itt a kis iparnak a nagy iparral való viszonyai, mint olyanok irányadók; méltóztassék meggondolni, hogy ugy szólván csak egy szuszra hozza fel az ipari congressusnak kérvénye, hogy okszerű módosításokat, intézkedéseket kell tenni az 1868: VI., t. i. az ipar- és kereskedelmi kamrákról szóló törvényen, az 1878: VIII. törvényben, mint az ipari törvényben és az iparosok társulásának, szövetke zésének szabályozásáról, az iparos'oktatásról, vásár-ügyről, a vándor-raktárakról, az önkénytes végeladásokról, árverésekről — egyszersmind a házalás is meg van említve •—: mind oly kérdések, melyek hosszas tanulmánynak, igen alapos megfontolás után való intézkedéseknek kell, hogy tárgyait képezzék. Igenis, ha a t. képviselőház jelenleg talán munkálkodásának kezdetén volna, abban az esetben belemehetne ezen tárgyak részletes vitatásába. Én ugyan nem tudok rá esetet, hogy valamely bizottság arra lett volna utasítva, hogy 38*