Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.

Ülésnapok - 1878-252

252. országos ülés április 28. 1880. 21 Hogy áll ez, szemben a mostani gyakorlattal? Ugy, hogy Erdélyországban az ott érvényben levő osztrák büntető törvénykönyv határozott rendelkezése szerint és Magyarországban az erre támaszkodó és felső bíróságaink által mindig követett constáns gyakorlat szerint, minden oly cselekmény, a mely 20 napon innen gyógyuló sérelmezés által követtetik el, kihágást képez és mint ilyen, addig is, a járásbíróságok hatásköréréhez tartozott. E tekintetben tehát helyesen mondta a törvényjavaslat indokolása, nem azt a mit t. barátom mondott, hogy az eddigi gyakorlatot fenntartja, hanem azt, hogy az illetőség szabályozásánál, az eddigi gyakorlat is figyelembe vétetett: {Derültség balfeWT) mert az indokolás kérdéses mondata igy szól: „Ennek megállapításánál figyelem lőn fordítva a mostani gyakorlatra is"; és ha méltóztatnak azután elolvasni az egész indokolást s figyelembe venni a többi tényezőket, melyek az indokolás szerint a eompetentia megállapításának alapjául szolgáltak: akkor méltóztatnak meggyőződni arról, hogy ugy, a mint kifejezve van s azt máskép nem is lehet érteni, a mostani gyakorlat figyelembe vétele, a competenség szabályozásainál, csak mint egyik fő tényező szerepel. Itt van a lopás vétsége. Elismerem, hogy ez fontos, mert — fájdalom — a leggyakrabban előforduló vétségek közé tartozik: de kérdem, hogy miután a büntető törvénykönyv megállapította azt, hogy eltekintve a lopásnak azon minősített eseteitől, a hol a tárgy értékére való tekintet nélkül, a lopás bűntettet képez, mert pl. a zárt vagyonon követtetett el, vagy visszaesést képez, vagy más minősítő esetek forognak fenn, mondom, nem tekintve erre, a büntető törvénykönyv felosztása e tekintetben az, hogy az 50 frtig terjedő lopás vétség; az 50 frton felüli pedig bűntett, kérdem, a mi adott viszonyaink koztt, lehet-e a lopás-vétségét általában a törvényszékhez utalni? Ez, t. ház, az előtt, a ki a mi viszonyainkat figyelembe veszi, azt gondolom, oly követelmény, a mely, ha törvényerőre emelkednék, a gyakorlatiasság szempontjából a próbát bizonyára ki nem állana. És miután a törvény nem tesz külömbséget a 10 frtos lopás és a 49 frtos lopás között, miután a 10, vagy 5 frtos lopás esetében is, ha egyéb számosabb súlyosító körülmény forog fenn, felmehet a biró az egy évi fogságig, mig ellenben a 49 frtos lopásnál is, ha rendkívüli enyhítő körülmények vannak, lemehet 1 napi fogságra, esetleg szabhat szabadságvesztés-büntetés helyett pénzbüntetést; ennélfogva a eompetentia szabályozásánál a lopást, összeg szerint elválasztani nem lehet. Az pedig, nem gondolom, hogy gyakorlati helyes codifieatió lenne, mely azt mondaná, hogy minden lopásvétség, bár milyen csekély összegű legyen is az, a törvényszék hatásköréhez utasíttassák, azon 62 törvényszékhez, a melyektől a felek 8—10 mfdnyi távolságban vannak; hogy a tanuk, a vádlottak és a károsok ily csekély ügyeknek elintézésére a törvényszékhez hivattassanak be. Én azt gondolom, hogy e mellett lehet a személyes szabadság emlegetésével igen hatásos beszédet mondani, de ezen codifieatió, ezen törvényalkotás a gyakorlatiasság irányának megfelelni nem fog. Ugyanez áll a sikkasztás vétségéről is. Ha egy végleges büntető perrendtartással fogunk szemben állani, akkor a helyzet e tekintetben —• elismerem — könnyebb lesz; és ezt vagyok bátor Szilágyi Dezső t. barátomnak azon megjegyzésére válaszolni, hogy leszen a eompetentia a végleges büntető perrendtartásban szabályozva. Mert ha ez meglesz, akkor elfogadhatjuk más perrendtartások azon intézkedését, hogy bizonyos vétségek, pl. lopás, vagy sikkasztásvétsége esetében, legyen az akár 10, akár 40 frtos, a törvényszék, ha oly körülményt iát fennforogni, a melyből előzetesen következtethető, hogy bizonyos időtartamot, pl. 3, vagy 6 hónapot meg nem haladó büntetés fog alkalmazandó lenni, ha különben hozzá utaltatik is ezen eset, illetőség szempontjából, azt elintézés végett az egyes bíróhoz utalhatja. Ez a végleges perrendtartásban szabályozható lesz, kimondható lesz, hogy a törvényszék teheti ezt, vagy a vádhatározatban, vagy a végtárgyalás megkezdése előtt; hanem azt gondolom, hogy ezt most szabályozni nem lehet. Ha tehát nem akarjuk azt elfogadni, hogy a legkisebb összegig terjedő lopások is a járásbíróságokhoz utasíttassanak — mert, ismétlem, 5 frtos lopásért is lehet valakit egy évre elítélni — akkor nem kell perhorrescálnunk azon egy évet, melyet a törvényjavaslat a felhozott 5 esetben, mint legmagasabb büntetést elfogad. Azt mondja Eötvös Károly t. barátom, hogy a büntető törvénykezési ügyek kétharmad része, vagy, mint magát később kifejezte, több mint fele el fog vonatni a törvényszékek hatásköréből s a járásbíróságokhoz fog utasíttatni. No, t. ház, erre már részben megfeleltem, midőn rámutattam, hogy éppen a praegnans esetekben, a gyakran előforduló esetekben, milyenek a lopások 25 frtig s a sikkasztások 50 frtig és a testi sértések esetben, a gyakorlatnál fogva eddig is a járásbíróságok jártak el, ezen ügyek tehát ott meghagyatnak, ellenben elvétetnek olyan esetek, melyek eddig is az egyes bíróságokhoz tartoztak, pl. a csekélyebb csalások, melyek kihágásnak vannak minősítve, Erdélyben a törvény, — itt a gyakorlat által; — de minthogy itt a tárgyi tényálladék megállapítása sokszor nehéz, a törvényjavaslat által az egyes bíróságoktól ezek elvétetnek és a törvényszékhez tétetnek át.