Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-263
232 203. országos ülés május 19. 1880. nak és tárgyalásnak. Néhány pont van érintve a kedvezményekre vonatkozólag, ez azonban nem egyéb, mint lecopiálása annak, a mi eddig is az ilyen természetű vasutakra nézve nagyrészt fennállt. Sőt a mi a kedvezményeket illeti, mi már törvénybe iktattunk engedélyokmányokat ily magántermészetű vasutakról, melyek az itt javaslatba hozott kedvezményeknél sokkal többet tartalmaznak. Én e törvényjavaslatban egyet látok és ez a főczélja a törvényjavaslatnak. A kormányt, i. azt kivánja tőlünk, hogy a helyi vasutakra vonatkozó engedélyezési jogot az országgyűlés adja ki a maga kezéből és ruházza át a kormányra. Ez a törvényjavaslat igazi lényege, ehhez pedig a magam részéről nem járulhatok. Kern járulhatok pedig nem csupán ellenzéki szempontból, hanem nem járulok különösen az ügy : éppen ezen vasutak érdekében. Azt mondja az indokolás, hogy ezen intézkedés leginkább azért szükséges, nehogy ily vállalatok a késedelem által, melyet a hosszú törvényhozási tárgyalás okoz, netán füstbe menjenek, létre ne jöhessenek. Bocsánatot kérek, tapasztalásunk eddig nem arra tanított, hogy az országgyűlés késleltette volna az ily helyi vasutak létrejöttét. Éppen az ellenkező áll, éppen a kormányon volt a hiba. {ügy van! a szélső bal oldalon.) Addig húzta, vonta a dolgot a kormány, hogy az engedély el is esett, a pénzintézetek nem akarták oly hosszú időn át rendelkezésre tartani a felajánlott összegeket és e miatt szenvedett hajótörést a vállalat, ila tehát általában szükség van valamiben sürgős intézkedésre, ez az, hogy a kormány ne húzza-halaszsza az ilyen dolgot, hanem legyen kénytelen a neki bemutatott ilyen terveket haladéktalanul a törvényhozás elé terjeszteni. A mi általában azon felfogást illeti, hogy a kormány önkényíileg intézkedjék az ily dolgokban, habár megállapított határok köztt, én, a mennyire a tárgyat ismerem és tanulmányoztam azt, a mi más országokban e részben történik, kénytelen vagyok állítani, hogy ez unikum a vasúti eljárás történetében. Három módot követnek Európa különböző országaiban a helyi vasutakra vonatkozólag. Ismerek egyet, Angliában, a hol a vasutak építése teljesen szabad dolog, szabad magánvállalkozás, mint minden egyéb; a ki egyik helységtől a másikig vasutat akar építeni, szabadon teheti, ott a kormány csak arra ügyel, hogy a magánjog és a közbiztonság meg ne sértessék; a vállalkozó bejelenti a hatoságnak és a ministernek nincs annyi hatalma, hogy az ilyen vasút építését megakadályozhassa. Engedelmet kérek, jól tudom, hogy van egy általános szabályzat, de ez tisztán rendőri és üzleti szabályzat, de engedélyezési rendszer a helyi vasutakra vonatkozólag Angliában nem létezik, mert ott a parallel vasutak építését is megengedik, a mint hogy, a ki Angliában járt, tudni fogja, hogy jobbról és balról is vannak parallel vasutak. Ismerek egy más rendszert, a mely Francziaországban alkalmazásban volt, 1865-ben később újra megváltoztatták, mely szerint a kormány által benyújtott ilyen tervet a kormány átküldte az államtanácsnak és az államtanács adta ki az engedélyeket, tehát itt is mindig az állam tartotta kezében az engedélyezési jogot. 1865 óta fennállott ezen rendszer Franczia országban. Azonban a tapasztalás oda vitte a franczia törvényhozást, hogy már tavaly visszavindikálta ezt a jogát s ma megint a törvényhozás intézkedik e tárgyban. Még a centralizáló Poroszországban sem adta ki a törvényhozás kezéből a helyi érdekli vasutak kérdését, meg vannak ugyan állapítva általános szabályok és kedvezmények, de minden egyes engedmény a törvényhozás által szentesítendő. Egy kérdést vagyok bátor különben intézni a t. kormányhoz. Méltóztatnék nekem megmagyarázni, mi tette a törvényjavaslatot most egyszerre olyan nagyon sürgőssé, hogy azt az ülésszak végnapjaiban kell tárgyalni? Ha vannak erre speciális okok, ha van néhány olyan vállalat, melynek létrejöttét a kormány nagyon óhajtja, nincs semmi akadálya annak, hogy e speciális eseteket a háznak bejelentése s ezeknek engedélyezésére kérjen meghatalmazást. Ezt érteném. De ha ilyenek nicsenek, ha a kormány csak általában akar intézkedni a jövőre nézve 5 , miért kell azt éppen most e perczben tenni? Azt mondják, a pénzviszonyok igen kedvezők s minthogy az országgyűlés néhány hónapig" szünetelni fog, nem kell lehetetlenné tenni e vállalatok létrejöttét. Én ez okot, habár nagyon plausibilisnek látszik, el nem fogadhatom. Vasutakat, ha csak néhány kilométernyire terjednek is azok, ily sietve nem szokás csinálni a világ egy országában sem. Az, hogy mivel e perczben a pénzviszonyok kedvezők, most fogjunk hozzá, építsünk vasutakat jobbra és balra, a nélkül, hogy tudnók, hogy a mi ma olcsó,. nem lesz-e holnap drága, nem elég ok arra, hogy ilyen fontos jogot az országgyűlés kezéből kiadjon. Van egy másik módozat is, a mit Olaszországban követtek, hol a kormány, hogy ne minden egyes engedélyt legyen kénytelen a törvényhozástól kérni, tehát ilyen általános meghatalmazást kért. De milyen alapon ? Kidolgozott egy vasúti hálózatot, megnevezte egyenkint azon vonalokat, melyek kiépítését szükségesnek látja s a megyékkel s