Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-263
263. országos ülés raájns 19. 1880. «. o o illető községekkel egyetértőleg, beterjesztette az egész hálózati tervezetet s azt mondta a törvényhozásnak: adj nekem meghatalmazást arra, hogy az itt specialiter megnevezett vasutakat ilyen feltételek és kedvezmények mellett engedélyezhessem. Ez eljárást értem. Hanem hogy egy kormány a törvényhozás elé álljon azzal, hogy nekem nincs semmi tervem a világon és semmi kidolgozott hálózatom, nem tudom, hol és merre akarnak készülni ilyen vasutak, csak azt kívánom, hogy mikor ilyen eset fordul elő, mondj le e jogról egyszersmindenkorra, — erre én példát a parlamentarismus történetében nem tudok. Egész őszintén megmondom, mi czélját látom e törvényjavaslatnak. Mióta szerencsés vagyok a ház tagja lenni, azt tapasztaltam, hoiry a kormány minden országgyűlési cyklus vége felé igyekszik oly eszközre szert tenni, a melyet igen jól lehet korteseszköznek használni. (Halljuk! Halljuk!) Egyszer voltak törvényszékek, ugy, hogy lehetett az egyik-másik vidéknek bizonyos feltételek mellett törvényszéket ígérni; azután voltak bankfiókok és ekkor alig voltam egy jobboldali kerületben, a hol az illető képviselő bankfiókot ne ígért volna. Minthogy pedig a kormány most kifogyott mindenből, a helyi vasutakat kellett feltalálni kormány kezébe kell adui. hogy megértethesse a vidékkel, hogy ha vasutat akarsz, akkor ilyen meg ilyen képviselőt kell választanod. Bocsánatot kérek ezen őszinteségért, de mert ez meggyőződésem, azt nyíltan kimondom. Én, t. ház, más czélt nem látok. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy valahányszor valamely testület az illető vidék czéljainak megfelelő vasutat akar létesíteni, ez e házban akadályokra nem fog találni és hogy a ház ezt szivesebben és gyorsabban fogja megadni, mint eddig a kormány. így pl. ma osztatott ki a deés-apahidai vasút és meglehetnek róla győződve, hogy ez minden erőlködés nélkül fog a tárgyalásokon átesni. Igeu szívesen megadja a törvényhozás azon kedvezményeket, a melyeket a kormány javasol, pedig oly kedvezmények is vannak közttük, a melyek e törvényjavaslatban az általános tételek közit nincsenek felsorolva, például ebben direct államsegély nyujtatik, a mennyiben a részvények árán hajlandó a kormány síneket adni. De ez ellen sincs kifogásom, mert ez is egyik módja az előmozdításnak. Van tehát alkalma a kormánynak a meghatalmazás megadását sürgetni és hamar kinyerni és igy az általános meghatalmazást megadni nem lehet. Azonban e meghatalmazást más okból sem adhatom meg. E törvényjavaslatban fenn van tartva az állam számára az a jog, hogy mikor KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. XIII. KÖTET. belátja és szükségesnek tartja, az ily helyi érdekű vasutat megválthassa és igy jöhet perez, midőn a megváltás kérdése nem magán, hanem az áll ara megterheltetésével járó kérdés. Kérdem tehát a közlekedésügyi minister úrtól, hogy alkotmányos érzülete szerint helyesnek tartja-e ő azt, hogy oly dologban, a mely ma már az államkincstárt sújtó némely kedvezményekkel jár és a mely jövőben bizonyos eshetőség beálltával az állam kezébe juthat, egy alkotmáiryos országban a kormány minden ellenőrzés nélkül intézkedhessek és csak utólagosan történjék a bejelentés az országgyűlésnek. Megjegyzem, hogy e kis concessiót is csak hosszú és heves vita után adta meg a kormány és a kormány eredetileg erről mit sem akart tudni, hanem teljhatalmat kért. Én a teljhatalom kikérésének más okot tulajdonítani nem tudok, mint a minőt imént jeleztem, a miért is a törvényjavaslatot el nem fogadhatom. Minthogy azonban én a helyi érdekű vasutak létrehozatalát kívánom, egy határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani, melynek elfog-adása által elérjük a főczélt, t. i. azt, hogy Magyarországon a helyi érdekű vasutak építése előmozdittatik és az országgyűlés joga nem csorbitíatik. Határozati javaslatom igy szól : „A képviselőház a helyi vasutak építésének könnyebbííése s előmozdítása czéljából késznek nyilatkozik ily vállalatokat különös kedvezményekben részesíteni; az erre vonatkozó engedélyezési jogot azonban kezéből ki nem adhatván, utasítja a közlekedési és pénzügyi bizottságot, hogy a helyi vasutakról szóló törvényjavaslatot azon elv alapján alakítsa át, miszerint ilynemű vasúti tervek a kormánynak bemutatván, ez köteles azokat haladéktalanul a törvényhozás elé terjeszteni." E mellett hajlandó vagyok aztán elfogadni mindazon kedvezményeket, melyek a törvényjavaslatban foglaltatnak. B. Mednyánszky Árpád jegyző (olvasna a határozati javaslatot, melyet aláirtak : Helfy Icpiácz. b. Mednyánszky Árpád, Mocsárt/ Lajos, Szederkényi Nándor, Madarász József, Hegedűs László, Turgonyi Lajos, íiizesséry Géza, Meude Bódog, Hermán Ottó. Boros Benő : T. ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat fontossága, azt hiszem, mindenikünk előtt világos. A legműveltebb európai nemzetek az utóbbi időkben sokat foglalkoztak e kérdéssel és a mint az előttem szólt t. képviselő ur említette, hosszas megfontolások tárgyát képezték a helyi 30