Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-256
110 256. országos ülé« májas 4. 188§. tátott, bizonyítéka annak, hogy a közgazdasági bizottság gonddal, megfontolással tárgyalta e törvényjavaslatot és ezt bátor vagyok minden körülmények köztt a t. ház előtt felvilágosításul felhozni. Ugyanis a kormány törvényjavaslata egy szerződésnek főbb elveit foglalta magában, a mely szerződésnek a hajózást biztosítania kellett volna. A bizottság ezt nem tartotta elegendőnek, mert ezen törvényjavaslat egyes §-ai nem voltak kimerítők, azért előkérte a szerződést magát. És mert meggyőződött arról, hogy ezen szerződésnek minden egyes pontja lényeges és hogy sokkal helyesebb a szerződést magát beczikkelyezni, mint abból egyes elvi megállapodásokat kiszedni, azért terjesztette elő a törvényjavaslatot jelen szövegezésében. Ajánlhatta ezt annyival inkább, mert igen különös helyzet állott volna elő, ha összeütközés esetén a törvénynek hiányos elvi megállapodásai miatt, a két szerződő félnek külön megállapodásai állottak volna szemben. Ezen esetlegesség kikerülése végett hozta a bizottság javaslatba a törvényjavaslatnak előttünk levő alapját. Az előttem szólott t. képviselő ur, különféle képviselőkre hivatkozott. Igaz, hogy a gr. Zichy és társai által benyújtott kérvény nem Tolt a bizottság előtt, de azért figyelembe vette azt azért, mert ismerte annak tartalmát más forrásokból, azonkívül nem kerülte el a bizottság figyelmét a 214 fiumei polgár által aláirt kérvény. De mind a mellett, hogy e kérvény a közgazdasági bizottsághoz utasítva nem volt, a bizottság azért nem tulajdoníthatott a kérvénynek különös súlyt, mert az egész kérvény feltűnő rövidsége mellett, semmi tárgyi alapot nem nyújt arra nézve, hogy ezen bizottság a törvényjavaslat tárgyalását és annak elfogadásra ajánlását mellőzze. A kérvény néhány sorban a ház figyelmébe ajánlja gr. Zichy kérvéiryét, a mi egyébiránt különben is a kérvényezési jognál fogva minden polgárnak jogában áll. De ezzel szemben figyelembe vette a bizottság a Fiúméból ide terjesztett két kérvényt és e két kérvénynek különös súlyt tulajdonított egyszerűen azért, mert e kérvények egyike a fiumei kereskedelmi- és iparkamara részéről adatott be, a másik kérvényt pedig Fiume képviselő testülete nevében Ciotta János polgármester adta be. Felvilágosításul bátor vagyok röviden megismertetni, mindkét kérvény tartalmát a házzal. {Halljuk!) A fiumei kereskedelmi- és iparkamara azon hirre, mely szerint az „ Adria Steam-Ship-Company"val szerződés van készülőben és hogy erre nézve, a kormány törvényjavaslatot terjesztető,a következőket mondja kérvényében: „Ezen kereskedelmi és iparkamara ezennel kijelenti, hogy ezen törvényjavaslatot örömmel üdvözli és azt mindenha helyesli, mert az fenntartja a már létező összeköttetéseket és azokat kereskedelmi érdekeinknek megfelelő mértékben szaporítja;" továbbá: „mert az egy nemzeti gőzös-flotta alakulását biztosítja"; végül: „az országos képviselőház elé azon kérelemmel bátorkodik járulni: kegyeskedjék a többször idézett törvényjavaslatnak megadni parlamentaris sanctióját". Ennyit a fiumei kereskedelmi- és iparkamara kérvényéből. A másik kérvényről, illetőleg feliratról, mely a fiumei képviselőtestület nevében küldetett ide be, a képviselő ur nagy csodálkozásomra azt monda, hogy e kérvény 12 aláírással küldetett ide. íme bátor vagyok a t. háznak az eredeti példányt bemutatni, melynek tanúsága szerint a kérvényt nem 12 egyén irta alá, hanem aláirta a fennálló törvényes intézkedések értelmében a képviselőtestületnek törvényes képviselője, a polgármester. És ezt annyival inkább bátor vagyok felemlíteni, mert e 12 aláírás alkalmával, a képviselő ur jónak látta oly megjegyzéseket tenni egyik képviselőtársunk ellenében, melyek nem éppen az objectiv megbirálás körébe tartoznak. (Mozgás a szélső baloldalon) És hogy kimutassam, mennyire hajánál fogva hozta elő — (Mozgás a szélső halon) hogy igy fejezzem ki magamat, a képviselő ur a 12 aláírásra alapított aláírását, (Eötvös Károly a szószékhez megy és megnézi az előadónál levő kérvényeket) felemlítem, hogy az iparkamara kérvényét aláirta az elnök Casimiro Cosulich és a titkár, kiuek nevét, nem tudom kiolvasni. (Átadja Eötvös Károlynak. Derültség. Felkiáltások jobbfelol: Helyre!) Reménylem, a t. képviselő ur meggyőződött állításaim valódiságáról. E szerint tehát a bizottság figyelembe vett két igen illetékes hatóság részéről előterjesztett két feliratot. Tovább menve, méltóztattak azt mondani, különösen Wahrmann t. képviselőtársam, kinek szakavatottságával bizonyára nem merek mérkőzni, hogy a bizottság újból vegye tárgyalás és megfontolás alá ezen törvényjavaslatot és ezen indítványának indokául különösen a törvényjavaslat két szakaszát hozta fel beszédében, t. i. a 7. és 13. §§-at. A dolog meritumára vonatkozólag megtette már a t. minister ur észrevételeit. A bizottság ugy találta, hogy ugy a fuvar-díjak megállapítására, mint általában a többi pontozatokra vonatkozó közvetlen felügyeletet, a fiumei tengerészeti kir. hatóság gyakorolja. Egyébiránt, ha mindjárt megengedem is a fuvardíjak ingadozó természetét és megállapításának változandóságát, a bizottság nem vette ezen fuvardíjakat napról-