Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.

Ülésnapok - 1878-242

94 242. országos ülés április 15. 1880. f nem engem érteit. En Szegedváros népét nem izgattam soha. Jól tudja akir. biztos ur, hogy midőn Szegedre kisértem és aggodalmasan megállott a romok köztt s azt mondta: mit teszünk itt? Én azt válaszoltam, állítsuk helyre a szent egyházakat, nyissuk meg azokat és adjuk vissza a népnek a lelki békét. TJgy hiszem, hogy mindig ezen irányban működtem és soha sem buktam oda, hogy a kormánynak valóban üdvös és elismerésre méltó működése iránt ellenszenvet keltsek. De midőn saját meggyőződésem oda érlelődött s azon öntudatra jutottam, hogy Szegedváros polgárai oly mértékben, mint azt maga a kir. biztos ur is óhajtja, nem elégíttetnek ki és a városból boldog és» virágzó város ilykép nem lehet, akkor mint Szeged népének képviselője, okvetlenül fel kellett szólalnom. Igaz, hogy saját pártomból — én pártot nem említettem volna — a közgyűlésen valaki ellenem szólt. Igenis t. kir. biztos ur és t. képviselőtársam, felszólalt ellenem valaki saját pártomból. De ismerni kell ott a közviszonyokat, ismerni kell a személyes hajlamokat. Azon egyén éppen most ide is sürgönyzött utánnam, hogy meggyengííse beszédem hatását. Annyira megy az illető, nem annyira a város iránti jóakaratból, mint egy bizonyos, az ottani pártviszonyokból folyó ágálódás következtében. Ennyiben bátor voltam ezt saját értékére reducálni. Nem is äzt mondotta azon egyén, hanem, midőn azt mondtam Szeged város közgyűlésén, hogy nem látom be, hogy joga volna bár a teljhatalmú kir. biztosnak is Szeged városához ily leiratot, ily ultimátumot intézni, azt mondotta, hogy joga van a municipiumot fel is függeszteni. Erre azt válaszoltam, joga van, de nincs oka és csak akkor van joga, ha oka van. Ez tehát azon intermezzo, melyre t. képviselőtársam hivatkozott. Én, a mint az ülés előtt megígértem, iparkodom tárgyilagos lenni és sokkal tárgyilagosabb maradtam volna, ha ezen megjegyzés nem történik. T. ház! Nem hallgathatok el még egy bizonyos körülményt. Az én igénytelen ellenindítványomban egy, azok előtt, kik e tárgyat nem ismerik, talán igen merész vádat hoztam fel s erre hivatkozott a t. előadó ur. Bocsásson meg, ha kénytelen vagyok erre még egyszer visszatérni, különösen arra a részre, a hol azt említem, hogy a megállapodások rá voltak octrojálva Szeged város közönségére s az úgyszólván kényszerítve volt elfogadni. Bátor vagyok, t. ház, arra a magyar közmondásra hivatkozni, hogy a vizbebefuló a szalmaszál után is kapkod. Szeged város közönsége jóformán vizbefult s bizony kapkod a szalmaszál után. Nem tartom ugyan szalmaszálnak az országos áldozatokat s ezt csakis általános jellemzésül mondom. A kir. biztosságtól a reeonstructióra vonatkozó munkálat leérkezett a következő leirat kíséretében : „Ezen siker biztosítása a fennforgó viszonyok között csak a fennebbi javaslatokban foglalt tervezetnek együttes keresztülvitele mellett lévén elérhető, a m. kir. kormány a város és az állam érdekeire való tekintettel, a megállapított tervezetnek változatlan betartásához határozottan ragaszkodni kénytelen. A kir. kormány ennélfogva az államnak a reconstructióhoz való hozzájärulhatását egyenesen azon föltételhez köti, hogy a város mindazon kötelezettségeket, melyek a törvényjavaslatok elfogadása esetén reá haramiának, önkényt elvállalja s csak azon esetben látja indokolhatónak és czélravezetőnek a törvényhozás elé terjeszteni, ha a város a tervezetnek egészben való keresztülviteléhez maga részéről is, minden fenntartás nélkül hozzájárul s az itt elősorolt megállapított föltételeket egészben elfogadja s megállapodásait ide az ügy sürgősségénél fogva lehetőleg mielőbb s legkésőbb nyolez nap alatt mutassa be." Azt is mondom ellenindítványomban, hogy az erre összehívott közgyűlés alkalmával — s erre reflectál különösen az előadó ur — több illetéktelen hivatalnok volt a teremben. Erre tanúim vannak, mert a kir. biztosi tanácsosok is jelen voltak. A fel sem olvasott átirat mellett senki sem szólalt fel; az ellene szólni akarókat már maga az elnök megakadályozta szólásszabadságukban.Hogy miként akadályozta meg, erre vonatkozólag elhoztam a gyorsírói jegyzeteket. Komjáthy Béla (közbeszól): Ez nem tartozik ide! Bakay Nándor: Igenis idetartozik a magam igazolására és indítványom indokolására. Én a következőket m ondoüam: „ Szeged város iparkodott mindig az illendő szerénység határai köztt kérni, de most, midőn a feledés fátyolát borítjuk a múltra, nem akarom kérdezni, mi volt Szeged város szerencsétlenségének okozója. Uraim! én nem akarom kérdeni, hogy ki volt oka szerencsétlenségünknek. De ha most a bajok ekként orvosoltatnak, még mindig fölmerülhet azon dolog, hogy Szeged polgárainak még mindig lehet oka arra, hogy meg kell kérdeni azt, ki volt a szerencsétlenségek okozója." És ekkor utasított engem rendre azokért a szavakért az elnök. T. ház! Mi más ez, ha nem erőszak ? annyival inkább, mert hogyha hozzáképzeljük ehhez azt a hivatalos kart, mely ott zúgott, akkor ki van egészítve a kép, hogy miként lehet elhallgattatni az egyetlen egy ellenszólót. Igaz, hogy jogom lett volna még egyebet