Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.

Ülésnapok - 1878-240

240. országos ülés a parlamentben nyíltan vallotta, hogy kerülete kizárólag házassági ügyek után él. Valóságos vásárja keletkezett a házassági ügyeknek és a gretna-greeni házasságok szinte nagy jelentő­ségre tettek szert, uagy jelentőségre kiváltképen annyiban, hogy egyik fő agitationális eszközül szolgáltak a polgári házasság behozatala mel­lett — Angliában. Egyébiránt, a mi az erdélyi házasság­kötéseket illeä, meglehetősen élénk csereviszony­ban állunk e tekintetben Ausztriával. Az osztrákok exportálnak tőlünk erdélyi házasságokat, mi meg tőlük importálunk szükségbeli polgári házas­ságokat. Ausztriában ugyanis érvényben van az úgy­nevezett szükségbeli polgári házasság, mely szerint oly esetekben, melyekben egyházi tör­vényeknél fogva, a lelkészek az Összeesketést megtagadják, a polgári hatóság foganatosítja azt. Igen gyakori az eset, kivált Budapesten, hogy magyar alattvalók, az itteni egyházi házassági akadályok elől Ausztriába menekülnek és ott kelnek össze. Legalább 200-ra tehető már is az így keletkezett házasságok száma. Ezen kölcsönös vándorláss ü azonban furcsán vannak a fedek. A mi kormányunk az Ausztriában kötött polgári házasságot itthon semmisnek jelentette ki, a bécsi kormány meg csak a múlt év végén adott ki rendeletet, mely szerint az úgynevezett „erdélyi házasságok" ott Ausztriában semmisek. [Mozgás, helyeslés.) Mindenesetre érdekes reciprocitás. De, hogy majd mi lesz azon száz meg száz házasságból, melyek már is megköttettek, vagy még meg­köttetni fognak, már annak csak a jó isten a megmondhatója! Mai állapotaink szerint az illető felek con­cubinatusban élnek egymással, gyermekeik pe­dig törvénytelenek. Éppen mielőtt most fel­szólaltam, neveztek meg előttem budapesti házas­párt, mely Bécsből költözött le Budapestre, akkor élt két gyermekével, mely törvényes, de melynek ugyanazon házasságból később itt szüle­tett gyermeke törvénytelen. [Mozgat.) Az elválás megkönnyítésénél eddig feltün­tetett túlzással szemben áll egy másik túlzás, a katholikus házasság elválaszthatlansága. És itt hitfelekezeti viszonyaimnál fogva tartózkodom a katholikus szentszékek Ítéleteinek érdemleges birálatába bocsátkozni. Az esetek, melyek bírálat tárgyául szolgálhatnának, külömben is legrit­kábban kerülnek köztudomásra, ugy, hogy vajmi nehéz feladat csak egyet is oly biztonsággal kikutatni, hogy róla, mint megczáfolhatlanul megtörtént dologról, a parlamentben, másokat is április 13 1880 43 meggyőzve, szólhassunk. Csak általánosan, mint köztudomású dolgot legyen szabad felemlítenem, hogy felbontatnak házasságok az összekelésnél alkalmazott kényszer miatt. De hogy minő igaz és komoly az a kényszer, mutatja a Lengyel­országban dívott azon szokás, hogy az anya árczul ütötte leányát, mielőtt esküvőre vitték, hogy netalán szerencsétlen lévén a házasság, a kényszert igazolhassa. í Tetszés a baloldalon) De eltekintve a feloldás, vagy végelválás külömbe 1 is nagyon ritka és többnyire úgyis csak a vagyonosabb osztálynál előforduló esetei­től : nézzük magának a merev elváíaszthatlan­ságíiak közönségesen látható tüneteit és követ­kezményeit a mindennapi életben. Minő borzasztó képe az emberi gyarlóság­nak tárul itt fel vizsgáló szemeink előtt! Engesztelhetetlen gyűlölet fejlődött férj és nő köztt, de az el választ haflanság vaslánczamak gyürüi között, csak az örök gyötrelmek gyehen­náján kénytelenek vergődni, azon reménytelen­ség égető poklával, hogy nem menti Őket más niea:, mint a halál. Látjuk concubinatusban együtt a feleket, szeretve egymást bennsőleg, de soha egygyé nem lehetve a morális világ szemei előtt, mert elíent­áll az előbbi házassági kapocs. Látunk haldokló apát, a mint elhamarkodottan végrendeletet tesz, hogy legalább vagyonnal kipótolja gyermekén, mit a törvény tőle megvont, származása elisme­rését. Látunk törvénytelen gyermekeket, szégye­nelve származásukat, holott nem őket illeti a szégyen, hanem a barbár törvényt, mely szár­mazásukat megbélyegezte. (Elénk helyeslés a balon és szélső balon.) Statistikai adataink szerint, a katholikusoknál aránylag sokkal több törvénytelen gyermek születik, mint miuden más hitfelekezetnél. Általá­nosan el van pedig ismerve, hogy ezen körül­mény a katholikusoknál gyakrabban előforduló házassági akadálynak, különösen a fennálló házas­ságból folyó akadálynak tulajdonítandó. Már pedig a törvénytelen gyermekek külöm­bözete, más hitfelekezetekhez arányosítva, fel­tűnően nagy. 1866-tól 1873-ig, Kőnek kézi­könyve szerint, a katholikus születések az összes születések 5L8%-át, a katholikus törvénytelenek, az összes törvénytelenek 6L5%-át tették. Az arány tehát 9-7%-al rosszabb, míg a többi hit­felekezeteknél általában jobb volt. Saját számí­tásaim szerint 1875, 1876 és 1877-ben, átlag számítva, esett a katholikusokra az összes születé­sekből 47*74%, a törvénytelenekből 5440%, mig például az ágostaiakra esett az összes születésekből 8-02%, a törvénytelenekből azon­6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom