Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.
Ülésnapok - 1878-236
336 236- or^agos ölés üprills 8. 1880. rendkívül elterjedt helyzetében, midőn a feldolgozandó anyag, nem, mint csak 20—30 évvel ezelőtt, kis körre van szorítva, de 100 ezer mértföldekre és 100 millió emberekre, ez esetben, ez irányban a kellő egymásutánt minő nehéz megtalálni. Ha valakinek nem jól kel meg a kenyere, azt mondhatja, hogy van a kenyérkelesztésnek egy új módja s ennek megismerésére kell törekedni s a pék hibáztatja bennem, hogy miért nem jártam ennek a módszernek végére. A kinek órája nem jól jár, a kit czipője szorít, mind megtámadja a kereskedelmi ministert: ime nem teszi kötelességét, még ez is hátra van s az ország elvész. Ha nem kívánjuk magunkat tájékozni két irányban: melyek azon kérdések, a melyek legfontosabbak és a melyek legsürgősebbek s a kétféle feladatnak egymás mellé állításával, egybevetésével nem kívánjuk magunknak megállapítani a eselekvés rendjét, eltévedünk; és nincs theoria, mely által ki tudjunk gázolni az eszméknek ezen — hogy ugy mondjam — posványából, ezt tettem én feladatommá, mikor a ministeri tárczát elfoglaltam s e tekintetben kívántam a legelső lépéseket megtenni. Hazánk legnagyobb fontosságú és leghatalmasabb ipara, a malom-ipar. Érdekes, hogy a kormánynak minden beavatkozása, interventiója nélkül, részben az alkotmányos korszak előtt kezdődött, fejlődött, emelkedett szabad keresési viszonyok köztt. Későbben rájöttek a véd vámos rendszer némi nehézségei és mindazok mellett emelkedett, habár némi könnyelműség — talán nem sértek vele senkit — az alapításoknál bizonyos években, 1868—69. és 70-es években észlelhető is volt, a mennyiben nekimentek, nem nagy tőkével, malmokat állítottak és fennakadást szenvedtek a forgó tőke hiánya és a nagy kamatok fizetése következtében s 1873—74-ben a bukás szélén állottak. Hála istennek szorgos figyelem, okszerű gazdálkodás, megtakarítás és képesség által képesek voltak ezen nehézségen felülemelkedni és jelenleg, számban meg nem apadva, erőben gyarapodva állnak mindannyian előttünk, mint iparunknak legfontosabb ága. Mindenekelőtt ezeknek érdekei voltak előttem megvizsgálandók és mit lehet e tekintetben tenni? Erre alkalmasnak mutatkozott a fiumei kikötőnek részben való kiépítése, alkalmas pillanatnak az, hogy éppen nehézségekkel kell küzdeni az eddig Németországba irányított kivitelre vonatkozólag. Én tehát, nemcsak a magam kedve szottyanása szerint — ha szabad ezt a kifejezést használnom —- tettem lépéseimet; érintkezésbe tettem magamat a legjelentékenyebb malmok igazgatóságaival és azoknak véleményei meghallgatása alapján eszközöltetett azon segély, melynek következtében a fiumei kivitel oly nagy mértékben emelkedett, tehát éppen semminek még sem mondhatom a magam részéről ezt az eredményt. Hogy mennyi illeti abból csekély személyemet, nem kiváuom vizsgálni. Tény azonban az, hogy egy év alatt több, mint 100%-el emelkedett a fiumei export és én azon helyzetben vagyok most, hogy éppen csak némely formalitások gátolnak egy törvényjavaslat benyújtásában, a mely most máirendszeres hajózási összeköttetést fog biztosítani Fiúméval. Reményiem a legközelebbi napokban szerencsém lesz ezt a ház asztalára letenni. Egy másik nagyfontosságú kereskedési ágazata van az országnak, a melyről kevésbbé szoktak tudomással birni, a kik nem tüzetesen, nem szakszerüleg foglalkoznak a kereskedelem és ipar viszonyaival, de a melyet azok, kik azzal szakszerüleg foglalkoznak, figyelmen kivül nem hagynak és ez a sertéskereskedés, mely Magyarországnak évenkint több, mint 30 millió frtot hoz külföldi pénzt. Az összes forgalom felülmegy pedig ezen az összegen. A ki figyelemmel kiséri a hétről-hétre megjelenő kimutatásokat, az meg fogja nekem adni azt, hogy a kőbányai sertésforgalom az odavitelnél, valamint az onnan való elvitelnél külön-külön 10—12,000 db. köztt áll, ebből 2000—2500 db. esik a fővárosra és környékére, a többi külföldre megy. Ezen rendkívül nagy kereskedés magától ment volna, ha nem merültek volna fel némi nehézségek, melyek azt annyira veszélyeztessék, hogy 1878-ról az 1879. évre, a forgalom több, mint 8 millió írttal apadott. Ezen kérdésben nemcsak nagy fontosságú, de sürgős is volt az eljárás. Tettem benne intézkedéseket. Természetesen itt sincs szó valami nagy dologról, hanem csak olyanról, mint a Kolumbus tojása. Egyszerűen megvizsgáltam, mik a nehézségek és mily módon segíthetni rajtuk és intézkedtem részben bizonyos vám-visszaélések megszüntetése iránt, [részben a fővárosi fogyasztás egészségessé tótelének biztosítására, mert eddig nem egy állatnál, beteges állapot létezett. A vesztegzárlatok felállításával, ugy vélem helyesen cselekedtem. Ismétlem, ez sem valami nagy dolog, de 30.000,000-ós tételről lévén szó, nálunk, hol az ipar és kereskedelem aránylag fejletlen állapotban van, talán mégis figyelmet érdemel. [Tetszés a jobboldalon.) Angiiában, hol a textil industriának egyik és másik ága, hol a pamutäpar, a vasipar stb. oly virágzó, ez a tétel talán nem nyomna oly súlyosan; de nálunk oly csekélybe venni még sem lehet. Hogy a t. képviselő ur az e részben tett intézkedésekből mit méltóztatik nekem, a kuktának, érdememül tulajdonítani és hol keresi a szakácsot, ki ez irányban rendelkezett, azt én nem kutatom, ez az ő hazafiúi