Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-234

270 234. országos ülés április 6. 1880. bizottsághoz tétessék át előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett. Következik a megállapított napirend sze­rint: a közmunka- és közlekedési ministerium költségvetése tárgyalásának folytatása. Végszó illeti Madarász József képviselő urat. Madarász József: T. ház! Ivánka Imre t. képviselőtársam tegnap jónak látta a közle­kedés ügyében felszólalni. Három rövid észre­vételt kötelességemnek tartom előadására nézve megtenni. (Halljuk!) Az első az : bámulta t. kép­viselőtársam azt, hogy ma ime a magyar szak­értelem dicséretéről folyik a vita és midőn a szegedi vész bekövetkezett, minden áron külföldi szakértőket akart behozni az ország, az ország­ban lévő szakértelem bölcsességének felülvizs­gálására. No hát az én t. barátom ezen ne bá­muljon ; hát természetes, nem azért kívánta az ország és kívántuk mi is a külföldi szakértők behozatalát, mert nem bíztunk volna a hazában létező szakemberek szakképzettségében, hanem valljuk meg az igazat, Szeged vésze után lehe­tetlen volt Budapest vészét is meg nem előzni akarni a nemzetnek és midőn Szeged vésze be­következett, akkor a bizalmatlanság, a közleke­dési ministerium azon egyénei irányában, (He­lyeslés a szélső baloldalon) a kik részint a Tisza vidékén, részint Szeged körül, részint Budapest­nél vezették a szabályozási munkálatokat, mon­dom, akkor a bizalmatlanság volt az, mely kö­vetelte a külföldi szakértők behozatalát. Ne bá­muljon tehát t. képviselőtársam ezen, mert mi mindig adóztunk e hazában a magyar szakérte­lemnek; de midőn a szegedi vész után ily ve­szedelem előtt állott az ország fővárosa is, nem akarta senki az ország fővárosát kitenni annak, hogy Szeged sorsára jusson. A második, a mit megjegyezni kötelessé­gemnek tartok, az, miszerint visszautasítom a képviselő urnák azon insinuatióját, mintha az én határozati javaslatomban, vagy barátaim szán­dékában, a kik e határozati javaslatomat támo­gatják, az volna, a mit ő mondott, hogy „nem vagyok oly türelmetlen nemzetiségem térj észté* seben, hogy mindenkit, a ki nem genericus ma­gyar, mindjárt az országból és állásából kiűzni akarjam." Hát az én ártatlan határozati javas­latomban — igen is ártatlan és szelid, — nincs semmi más egyéb, mint hogy az 1868-iki tör­vény rendelete, mely parancsolja önöknek, hogy a kormányzat minden ágában, még ügykezelé­sében is a magyar nyelv legyen a hivatalos nyelv, a melyre 1872-ben önök maguk adták ki a rendeletet, végre-valahára, nem is most, hanem az év végén, tehát 1868-tól kezdve 12 év után és a rendelet kiadásától fogva 8 év után végre-valahára foganatosittassék. Hát ki akarunk-e minden jóra való idegen embert tűrni az országból? Nem! Mi óhajtjuk az idegen értelmes szakemberek ittlétét, hanem föltételezzük ezt attól, hogy a nemzeti szellemmel és a magyar nyelv ismeretével bírjanak; mert 12, vagy 8 év múlva ezt már elvárhatjuk tőlük. Tehát viaszautasítom azt, a mit a t. kép­viselő ur mondott arra nézve, a mit én és t. barátaim akarunk, mert mi csak azt akarjuk, a mit a törvény rendel és a mit a ministerek is akartak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tehát ime kiviláglik, hogy igazuk van a magyar mérnököknek, a kik nekem személyesen és levélben is azt mondották, hogy hiába való a küzdelem az idegen főnökök ellenében, nincs minister. ki rábírhatná őket, hogy a törvényt tiszteljék. Igazat kell e férfiaknak adnom, midőn lá­tom, hogy rendeletének a minister nem bir ér­vényt szerezni, a mely pedig már 1872-ben ki­adatott. Azonban még egy észrevételt vagyok kö­teles tenni és ez az, hogy Ivánka Imre t. bará­tom és képviselőtársam meg is támadta a köz­lekedési minister urat {Egy hang a szélső baloldalon: Talán minister akar lenni utána!) mondják, olvastam a lapokban, de az nem tar­tozik ide, vájjon megy-e a minister ur, vagy marad és hogy akkor, a mint a lapok mond­ják, Ivánka ur lesz-e minister, vagy nem, de ha tekintem azon szellemet, a melyben teguap nyi­latkozott, akkor én részemről köteles vagyok nyilvánítani hazám nemzetisége és az alkotmá­nyos magyar szellem iránti kötelességből, hogy az isten mentsen meg bennünket attól, hogy ő jöjjön helyébe ; (Élénk felkiáltások a szélső ba­lon: Ugy van! ügy van!) azon szellem, a mely szónoklatából kirí, eléggé jellemzi s elég el­riasztó, midőn igy szól: „a minister ur első fellépése, meg fog bocsátani a minister ur, ha kinyilatkoztatom, igen rideg volt; azt gondolta, hogy az ,ő parancsszavára egy év alatt min­denki meg fog tanulni magyarul, de belátta, hogy az nem létesíthető; e tapasztalat nyugod­tabbá tette." No hát engedjen meg nekem t. barátom és képviselőtársam Ivánka Imre, mit a minister ur óhajtott 1875-ben, nem volt rideg, (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbalon) mert azon rendeletet már 1872-ben előde adta ki és ha a minister ur 1875-ben azt óhajtotta, hogy azok a tisztviselők, a kikre nézve már 3 év előtt ki volt adva az a rendelet, hogy azt teljesítve, a 4. év végéig tanul­ják meg már egyszer a magyar nyelvet, hogy ezt követelte s igy járt el, az nemcsak nem rideg, de szelid eljárás volt. (Elénk helyeslés a szélső­balon.) Es nem akarom elhinni, habár azon tapasz­talatot tehette is a minister ur akkor, hogy biz

Next

/
Oldalképek
Tartalom