Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-233

258 233. országos ülés április 5. 1SW. De főként két dolog az, a mire ki akarok terjeszkedni. Egyik a vicinális vaeutakról szóló törvényjavaslat. Midőn mi minden pártkülönbség nélkül t. barátaimmal e törvényjavaslat felett tanácskoztunk s később a t. közlekedési ministerhez javallatunkat benyújtottuk és midőn ez iránt tárgyalás nyittatott a ministerium kebelében, az igazságnak megfelelőleg kénytelen vagyok bevallani, hogy ott már a törvényjavaslat teljesen készen volt s a pertractatio ugy történt, hogy felolvastatott a magán-, azután a ministeri javaslat s a mennyire lehetett, a kettőt összeegyeztettük, igy jött létre a ministeri törvényjavaslat. A másik, a mire megjegyzést kívánok tenni, a t. képviselő urnák a tiszai vasútra vonatkozó észrevétele. Hogy a részvények azon időben, midőn a tiszai vasút felüldividendát nem adott és 300,000 frt függő adósságot csinált, akkor a részvényeknek alacsonyabban kellett állaniok, mint most, midőn évek óta superdividendát fizet, a mely az idén 47* frtot tesz, az természetes. Az Széli Kálmán t. barátomnak érdeme, hogy az állam olcsóbban vette meg a részvényeket akkor, habár a részvények akkor is 2§0-on felül emelkedtek. Még csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy a tiszai vasút megvételénél éppen abban rejlik az államra nézve legtöbb haszon, hogy azt a kormánynak nem kell készpénzzel most kifizetni, mert ha készpénzért kellene megvennie, akkor a hasznot az emissio, vagy a kölcsönvétel elnyelné; mert az természetes dolog, hogy az állam, midőn nincs azon helyzetben, hogy saját erejéből egy nagy vasutat megvegyen, ha 10 év alatt kell azt apró részletekben kifizetni, sokkal nyereségesebb és olcsóbb és jobb üzletet kötött, mint ha kölcsön vett pénzzel, megerőltetésével szerzetté volna azt meg. Madarász József t. képviselő urnák azon megjegyzése, hogy az igazgatóságnak 10 évre lett meghagyása által sinecurák alakíttattak, bátor vagyok azt kérdezni, hogy képzel-e magának a t. képviselő ur egy oly vasuttársulatof, a mely 52 millió forintot képvisel, a nélkül, hogy annak igazgatósága ne legyen addig, a mig az fennáll, vagy hogy képzel-e egy oly liquidátió alatt lévő vasutat, a mely 52 milliót kell, hogy felszámítson, de liquidatorai ne legyenek. Én azt hiszem, hogy nem. A kereskedelmi törvény pedig 203. §-áhan nyíltan megmondja, hogy igazgatótanács és felügyelő bizottság, ha más intézkedés nem történik, megmarad. Egyébiránt, hogy ez igy van, nem is az országgyűlés dolga, hanem a részvényeseké. {Egy hang: meddig?) Mindaddig, mig a liquidátió be nem fejeztetik és mig az utolsó részvény is be nem váltatik. És az erre vonatkozó passus csak azért van az egyezségben, mert az a részvényesek gyűlése elé kell hogy terjesztessék és általuk elfogadtassék. Egyébiránt, t. ház, az, hogy kit választanak igazgatónak és liquidatornak, a részvényesek dolga és ehhez az országgyűlésnek és a kormánynak semmi köze. Boross t. képviselő urnák még fel akarom említeni, hogy miképen állott akkor a csoportosítás kérdése, midőn a jelenlegi kormány kezébe vette a vasúd administratiót. Ugyanis a keleti vasút, a bukás szélén állott. A tiszai vasútnál meglehetősen idegen érdekek voltak irányadók. A kassa-oderbergi vasútnál és a pozsony-nagyszombatinál nagy zavarok voltak. Azóta az építkezésekből származott követelések mind elintéztettek és minden elszámolás csaknem minden vasúttal megtörtént. A romániai összeköttetés Brassótól létesíttetett — a keleti vasút megvétetett — a tiszai vasút megszerzése küszöbön áll; a pozsony-n.-szombati vasút szintén megszereztetett; a kassa-oderbergi s több más vasút ügye pedig mind rendeztetett. Ha tehát Boross Béni képviselő ur azt mondja, hogy az mind semmi, midőn az északi vonal már az állam kezében van, azon igen csodálkozom. Hogy ezt uraim egy nap alatt nem lehetett megcsinálni, azt mindenki beláthatja. Még azt is meg kell jegyeznem, hogy a kormánynak a tiszai vasútnál volt annyiban befolyása, a mennyiben nagy részvényes volt, bár a részvények többségét máig se birja és csakugyan tőle függött, hogy kik választassanak meg igazgatóknak. Azt azonban tőlünk hiába követelte volna a kormány, hogy törjük széjjel a tiszai vasutat, hogy annak az egyik, vagy másik részét más igazgatóság kezelése alá bocsássuk, mert ezt a részvényesek érdekével nem lehetett volna összeegyeztetni s a legkisebb részvényes is perbe fogott volna bennünket és a törvényszék elé vitte volna az ügyét, hogy érdekeit elárultuk. Ha tehát azt akarja valaki, hogy a kormány ura legyen a helyzetnek, teljes és országos vasúti politikát csinálhasson, nem volt más mód, mint a vasutat beváltani. És beváltani ugy, hogy azért egy fillérrel sem adatott több, mint a mennyit a. concessionáriusok ez előtt 23 évvel szerződésileg biztosítottak maguknak. Egy internationalis papirost az állam érdekében setn volt szabad értékében megrontani, de nem volt szabad a közvonal tekintetében is mást tenni, mint a kormány tett. A mi azt illeti, hogy ez előtt régebben meg kellett volna a tiszavidéki vaspályát venni, arra nézve megjegyzem, valahányszor a kormány akárndkor ezen, a mostani idő előtt a beváltást meg akarta volna próbálni, nem tehetett volna soha mást, mint most tett, mert az engedélyokmányba előre meg volt szabva, hogy a beváltást