Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-230

230. országos ülés márczius 20. 1880. 219 ily nagy költséggel az egész continenst térké­képeztetni lehetett volna. T. ház! Én csak rá akartam itten mutatni az államnyomdánál előforduló oknélküliségek kirívóbbjaira. Éu meg vagyok győződve, hogy a teljesen felesleges felvigyázó-bizottság eltörlésé­vel, a hivatalnoki kar és segédszemélyzet lét­számának legalább felényire való leszállításával, a térképosztály apasztásával." könnyen lehetne évenkint 30—40,000 frtot meggazdálkodni a nélkül, hogy amaz intézet munka ereje és képessége azért a lecsekélyebb mérvben is csökkenne. Máskor ily törlésre mindig adtam be indít­ványt, most azonban az oly könnyedén alkal­mazott leszavazástól óvakodva, megelégszem azzal, hogy pénzűgyminister urat figyelmeztes­sem az államnyomdánál immár elkerülheti enné vált reformok és a bevételt fokozó olcsóbb ad­ministratio behozatalának szükségességére, mert nem olyan időket élünk, hogy az ily nagyurias pompázó berendezést és fényelgést továbbra is fenntarthassuk. Kérem azért a pénzügyéi* urat, hogy legalább a jövő évi költségvetésnél vegye tekintetbe a fennebb, azt hiszem, indokoltan jelzett megtakarításokat s a czéltalanul kidobott 30,000 frtot igyekezzék meggazdálkodni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra nem lévén senki felje­gyezve, kérdem a t. házat, méltóztatik-e az elő­irányzott 499,000 frtot elfogadni! (Felkiáltások; Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) A többség elfogadja. Antal Gyula jegyző' (olvassa): Bevétel. Üzleti bevételek 580,000 frt. Elnök: Nem lévén észrevétel, 580,000 frt megszavazíaíik. Antal Gyula jegyző (olvassa): Állami épületek. Rendes kiadások XVI. fej. 33. czím. Rendes bevételek : V. fej. 44. czím. Kiadás 12,342 frt. Elnök: Elfogadta tik 12,342 frt. Antal Gyula jegyző (olvassa): Bevétel 28,799 frt. Elnök: Elfogadtatik 28,799 frt. Antal Gyula jegyző (olvassa): Állami vasutak, állami gépgyár és diós-győri vasgyár tiszta jövedelme. Rendes bevételek Y. fejezet 46. czím. Bevételek 3,562,025 frt. Hegedűs Sándor előadó: T. ház! Mint­hogy ezen költségvetés alapja, illetőleg részletei a közmunka- és közlekedési ministeriumuál van­nak, kérem a t. házat, méltóztassék az eddigi szokás szerint ezen költségvetés részleteit füg­gőben hagyni addig, mig azon költségvetés tárgyaltatik. Csak azt vagyok bátor megjegyezni hogy a diós-győri vasgyár jövedelme nettó azon átalányban, melyet a pénzügyi bizottság előirá­nyozhatni vélt, itt fordul elő és hogy nem ke­rülte el a pénzügyi bizottság figyelmét azon körülmény és azon szükség, melyet Madarász t. képviselőtársam felemlített, bizonyítja a követ­kező határozati javaslat, melyet a pénzügyi bi­zottság ajánl: „utasittatik a ministerium, hogy jövőre e gyár előirányzatát is részletes bruttó­alakban vegye fel a közlekedési- és közmunka­minister tárczájába." (Helyeslés jobbfelöl.) Madarász József: T. ház! Örömmel ra­gadom meg ez alkalmat, hogy ezúttal a t. elő­adó úrral szavazhassak. Csodálom csakugyan, azaz hogy örülök rajta, hogy észrevették miként oly gyárnak jövedelmét nem lehet a költség­vetési előirányzatban a pénzügyi ministeriumuál már előre bevenni, melynek megállapítása egy másik minsteriumhoz tartozik. De örülök rajta, hogy ezen határozati javaslat, melyet e tekintetben beadandó voltam, tárgytalanná vált, mert ha véletlenül — meg vagyok győ­ződve róla — a pénzügyi bizottság figyelmét elkerülte volna, épp úgy leszavazták volna ezen határozati javaslatomat, mint az előbbit. Megmondom okát is, hogy miért. Ott jött elő legelőször azon tény, hogy a ház által helye­seltetik oly nevezetes változtatás, hogy egy tárgy áttétetik egyik ministeriumból a másikba, tisztán a pénzügyi bizottság előterjesztése nyo­mán a nélkül, hogy a képviselőházban ez be­jelentetett volna. Ez maga a képviselőház iránti decorum-nál fogva is jogos kívánalom volt részemről. Örülök, hogy habár ott leszavazta a t. ház az önmaga iránti illem tekintetét, most legalább én részemről pártolhatom az előadó urat. Elnök: Az összeg ellen észrevétel nem tétetvén, az elfogadtatik és egyszersmind elfo­gadtatik a pénzügyi bizottság által javaslatba hozott határozati javaslat is. Antal Gyula jegyző (olvas): Függő állam­vagyon. Rendes bevételek: V. fej. 46. czím. Bevétel összesen 384,800 frt. Elnök: Elfogadtatik 384,800 frt. Antal Gyula jegyző (olvas): Különféle kiadások. Rendes kiadások : XVI. fej. 34. czím. Összesen: 122,180 frt. Elnök: Elfogadtatik: 122,180 frt. Antal Gyula jegyző (olvas): Különféle bevételek. Rendes bevételek : V. fej. 47. czím. Összesen : 468,082 frt. Elnök: Elfogadtatik 468,082 frt. Antal Gyula jegyző (olvassa) .• Nyugdíjak. Rendes kiadáaok VI. fej. 5. czím. Orbán Balázs: T. hass! Költségveté­sünknek alig van egyetlen tétele is, a mely ki­fogásolható és bírálat alá vonható ne lenne; de a kellő kritika gyakorlására a törvényhozás összes bölcsessége sem eléggé hatályos, főleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom