Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-225

108 225. országos ülés mérczius 15. 1880. •• tők úgy alkalmazzák és annak előnyeit úgy ak- j názzák ki, a mint akarják. Mert méltóztassék csak azon egy körülményre tekinteni, azt mondja az 1871: XVIII. t. ez. ide vonatkozó paragrap­husa, hogy a községekben és városokban, to­vábbá a megyékben az 1871: t. ez. ide vonat­kozó §-a szerint 3 évnél, illetve 6 évnél tovább tisztviselő, vagy előljáró nem lehet. Hiszen a törvény világos, mint az istenség létele, mint a világ világossága, hogy esik az, hogy itt a minta-megyében, Nagy-Kőrösön több, mint egy év óta rendkívüli állapot áll tényleg fennt. Elmúlt a € év, a régi tanács él és uralkodik, hogy lehet az? hogy van pl. Csongrád városában, több rendbeli leirat után sem volt képes a bel­ügyminister ur, a megyei basáskodással szemben csak azért, hogy a barátság, sógorság meg ne sértessék, a törvény ezen parancsának elégtételt, szerezni és 20 hónapig törvénytelenül, eskü nél­kül uralkodtak mandátum nélkül a városházában a nép felett. Engedelmet kérek, ezen állapotot az én pár­tomnak nem lehet hivatása támogatni. Annál ke­vésbé, mert ha elmentem a belügyministerium illető osztályába, ott azt mondták „a helyható­sági intézménynek meg van a maga autonómiája, melyet ha mi érintünk, egyszerre az országgyű­lés elé fogják hozni a kérdést és akkor óriási­kig megverik a nagy dobot" ; ha elmentem a me­gyéhez, ott azt mondták, hogy a ministeri omni­potentia olyan, melyhez mi nem férhetünk. Én ezen dolgokból nem kérek, sem a magam, sem a közönség részére. De van ezen törvénynek egy másik igen sajátszerű paragraphusa, melyet én sehogy sem tudok megérteni. Pl.: ha engem egy megye meg­választana alispánjának, (Derültség) nem mon­dottam ezzel semmi nagy dolgot, hiszen a qualifi­catiom meg van rá. Az 1871: XVIII. t. ez. szerint a községi jegyzővizsgálóbizottságnak, törvényből kifolyó­lag, elnöke vagyok. Azonban nekem eszembe jut, hogy valamely községben a jegyzőség többet jövedelmez, mint az alispánság. Megüresül a jegyzőség, én, mint alispán el akarok menni jegy­zőnek, de engemet a fennhatóságom alatti szolga­bíró pályázatra nem bocsájthat, habár a jegyzői vizsga elnöke vagyok, mert nincs jegyzői okle­velem. No már, ha nekem nincs jegyzői képesí­tésem, hogyan lehetek én a jegyzői vizsga el­nöke, azt érteni nem tudom. Az egész törvény tehát oly hiányos és a belügyi kormányzat a hiányon annyira nem iparkodik segíteni, hogy én ily állapotban az ő költségvetését nem sza­vazhatom meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi a közbátorság állapotát 'illeti, (Derült­ség. Halljuk!) nem azon eset miatt említem ezt fel, mely velem történt és mely azt mutatja j hogy a szép csendesen, az utczán menő embert egy suhancz meglophat (Derültség) és nem is a budapesti rendőrség ellen akarok észrevételt tenni, hanem a megyei közbátorságról. Az valami szomorú állapot, t. ház, úgy hogy csak egy szerencsénk van, hogy népünkben nem harapódzott el az erkölcstelenség annyira, hogy a szegényebb a gazdagabbat agyonverje. Mert ha ez a bűn befészkelte volna magát a társada­lomba, úgy, nagyon szomorú volna állapotunk. Kikből állnak a pandúrok? Ezek többnyire olyan emberek, a kik már a megyeházat is meg­lakták, másik része pedig az italnak óriási mér­tékben való élvezetében szenved. Egy esetet akarok említeni ezen állapotok megvilágosítására. Jegyzőségem idejében történt, hogy egy szegény lajosmizei asszony szaladt hozzám egy nap reggelén s panaszolja, hogy egy zsidó gye­rek jött házához és szállást kért tőle éjjelre; ez meg is adta neki, de reggel rémülve látja, hogy a nyomorék ember hála helyett, mig Ö a tehenét fejte, feltörte ládáját és több holmijával meg­szökött. Én azonnal kerestettem ezt az embert és magam is az utczára menve, láttam, hogy egy suhancz a közeli boltba ment be. Arra gondol­tam, váljon nem ez-é a tolvaj és utántia men­tem. Kérdezem őt: hol van a selyem kendő, a mit ellopott? Azt mondja: a korcsmában, ott ivott és elzálogosította. Azonnal összehivattam a községtanácsot, berendeltem egy pár pandúrt és kérdeztem, kiben van bátorság ezt a suhanezot a csendbiztoshoz felkísérni ? Az egyik azt mondja, hogy ő elég erős iá. Az volt a szerencse, hogy a lopott tárgyakat visszaadathattam a szegény asszonynak. Alig hagyta el a fegyencz és kísé­rője a községet, komázni kezdtek és minthogy a pandúr nagyon szerette a pálinkát, betértek a korcsmába, bruderschaftot is ittak és végre a gyermek megugrott, a pandúr csak harmadnap este jött be a községházába botorkálva és azt mondja: „Itt a könyv la !" Mondom, kegyelmed most is részeg? Azt mondja: „a szegény igy szokta búját elfelejteni." De a rab megszökött. Ugyanazon levelet, melyet a csendbiztoshoz küld­tem, a pandúr visszahozta. Rögtön feljelentettem őt a szolgabiróhoz és kértem a pandúr megbün­tetését. Azt hiszi a t. ház, hogy mai napig ez a pandúr megfenyíttetett? Megengedem, hogy vannak egyes szolgabirák, kik átérzik a népnek anyagi és szellemi bajait és ők a maguk érze­téből indulva ki, elkövetnek mindent, hogy a kerületben a közjó előmozdíttassék és a köz­bátorság teljesen biztosítva legyen. De ott, a hol az úrfi szolgabíró többet ád arra, hogy lovai mikép vannak felkantározva, mint arra, hogy a közszolgálat elláttassék, ott szomorú a közigaz­gatási állapot. Pedig nem helyezek kevesebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom