Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-208

208. országos ülés február 24. 1880. mit tegnap a ministerelnök ur is említett, hogy az ország adjon, vagy szerezzen pénzt saját garantiája mellett mindenkinek, a ki már annyira el van adósodva, hogy pénzt sehonnan sem kaphat. (Ugy van! jobbfeWl.) Vajjoo meggondolták-e uraim ezen eszme horderejét? vájjon kiszámította e Lukács Béla t. képviselőtársunk, hogy az ily gazdálkodás hány milliójába kerülne az országnak és ez által hány millióval szaporodnék a deficit? Az igaz, hogy ily módon ki lehetne küszöbölni az árverési hirdetményeket a hivatalos közlönyből, de ezen magasztos eszme valósítása kedveért, a hatalmat nem vagyunk hajlandók oda adni. (Tetszés jobbfelöl.) A közlekedési politika terén azt tartalmazza a programm, hogy a vasutak vagy államiakká tétessenek, vagy létesíttessék a franczia csoportosítási rendszer. Ez az eszme igen szép és én magam is már nagyon rég valósítandónak tartottam volna. De két körülményről megfeledkezett a t. ellenzék, hogy t. i. megmondta volna először, hol van az a pénz, mely okvetlenül szükséges a vasutak államivá tételére és megmondta volna másodszor, hogy miként enyésztethetők el az illető vasutaknak a concessiókban gyökerező jogaik. E kettő nélkül pedig az eszme kivihetetlen. A ki pedig oly elvet vesz fel programmjába, a melynek a valósíthatlansága bélyege már homlokára van sütve, az nem tíz komoly politikát, hanem úgynevezett „politische kannegiessereit." De mindezeket t. ház, felülmúlja az, a mit a programm a közgazdaság két legnevezetesebb faetorára, t. i. az iparra és mezőgazdaságra nézve javasol. A mezőgazdaság terén azt mondja a t. ellenzék vezérszónoka: „Gondoskodnunk kell a mezőgazdaság termelésének emeléséről" s most jön a vezérelv: „De az erre vonatkozó kormányzati cselekvényekre egy schemát, egy directivát felállítani nem lehet." Az ipar terén pedig azt hirdeti a tisztelt vezérszónok, azon eszmére nézve, melyet az ipar emelése érdekében egyedül felhoz, t. i. a ezéhrendszerre nézve: „Megfontolandó volna, mit tehet egy erélyes, ügyes kormányzat arra nézve, hogy társulatok — alias czéhek — alkottassanak" s most jön megint a vezérelv: „ámbár erre nézve magam sem vagyok azon szerencsés helyzetben, hogy ezúttal határozott nézetet és kívánalmat terjeszszek elő." Ha önök, t. ellenzéki képviselőtársaim, a legfontosabb két közgazdasági irány egyikében csak annyit tudnak mondani, hogy nem tudják maguk sem, mit kívánjanak; a másik irányban pedig az a vezérelvük, hogy non possumus, akkor bocsánatot kérek, azzal a bölcseséggel nehéz lesz a szabadelvű pártot megbuktatni. És ilyen körülmények köztt, miután sem elvek, sem kipróbált tehetségek, sem honmentő eszmék nem csábítanak, (Halljuk!) ismételve azt kérdem: mi bírhatná a szabadelvű pártot az abdicatióra, mi bírhatná arra, hogy azt a férfiút elejtsük, a ki nagy szálka önök szemében, de a kinek tiszta hazafiságáról és államférfiúi képzettségéről ezen táborban csak egy vélemény uralkodik. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azért talán, mivel lehetetlenségeket nem bírt leküzdeni, vagy azért, mivel az önök véleményétől eltérőleg cselekedett, tehát az önök ítélete szerint hibázott? ha a mi véleményünk szerint, t. képviselőtársaim, nem hibázott. De föltéve, hogy hibázott volna és megengedve a lehetőséget, hogy jövőre is fog hibázni, azt kérdem: hogy mindaddig, mig miuisterek emberekből fognak rekrutálódni, van-c és képzelhetó'-e garantia arra nézve, hogy a ministerek ne hibázzanak? Meg vagyok győződve róla, hogy bárki foglalná el a ministerelnök helyét, épp ugy, ha nem még nagyobb mértékben, ki volna téve a tévedés eshetőségének. A ki önök közül magáról az ellenkezőt hiszi, a ki azt hiszi, hogy soha életében nem hibázott és soha hibázni nem fog, az álljon elő, ő lesz a mi ministerünk. Addig is azonban, mig ez megtörténik, elfogadom a költségvetés előirányzatát a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Simonyi Iván: T. ház! A vitának meglehetősen előre haladt stádiumában, miután pénzügyi helyzetünk, vezérférfiaink által mesterileg lett ecsetelve, miután t. barátom Apponyi határozati javaslatában az országnak főbajait, vagy legalább is főbajainak főbb symthomait mintegy madártávlatban körvonalozta, ugy hiszem, nem fogja ellenezni a t. ház, ha kijelentem, hogy az ezen határozati javaslatban foglalt főpontokat, t. i. a közigazgatási, pénzügyi, közgazdasági és erkölcsi hiányainkat nem fogom beszédem főtárgyává tenni. S a mennyiben azt akartam volna is tenni, erről lemondok, miután azon t. vezérférfiak, a kiknek szerencsém volt helyemet átadni, azokat sokkal szebben és jobban elmondták. Én tehát lemondok arról, hogy ismétlésekbe bocsátkozzam, va gy pótlólag hozzá, a kérdéseket megoldani szerény tehetségemhez képest megkíséreljem. Ha mindazonáltal szót emelni bátorkodom — és pedig küzdve egy kis testi índispositióval, miért is előre kikérem a t. ház szíves elnézését szónoklatom hiányai és hézagai iránt — mondom, ha mégis szót emelni bátor vagyok, teszem ezt azért, mert azt hiszem, nem lenne jó, hogy ezen budget-vita lefolyón a nélkül, hogy ezen momentumokról említés tétessék, oly momentumokról, melyek önök előtt nagyon ismeretesek, mindazonáltal egy szónok részéről sem lettek eddig felemlítve; olyanok, melyeket könnyebb leírni, mint egy szóval definiálni, melyekről a minister| elnök ur is beszédében nem emlékezett meg,