Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-206

44 206- országos ülés február 21. 1880. kelve, ezen alapokon a kiegyezés lehetséges. Ha pedig lehetséges, bűnös könnyelműségnek tekinteném, ha ez nem létesíttetnék. {Elénk helyeslés balfelöl,) A többi vasutakra nézve, mint mondám, a legkívánatosabbnak tartom azok egész hálózatának állami kezelésbe való átvételét. Mert, t. ház, hogy ha mi egy idegen hatalommal, különösen pedig Németországgal tárgyalunk, a melylyel való tárgyalásnál a vasúti tarifapolitika legalább is annyi fontossággal bir, mint a vámpolitika: micsoda szerepet játszunk mi, megkötött kezekkel, a dispositió teljes hiányával, szemben oly hatalommal, a mely egész vasúti hálózatát kezében tartja, a mely vasúti ministernek egyetlenegy óhajtása kihat a hálózatnak egész kiterjedésére? Bármint vélekedjék is valaki elméletileg e kérdésről — és én elméletileg is ugy vélekedem, hogy a vasút állami regalitás a maga természete szerint — gyakorlatilag e kérdés egész Közép-Európára nézve, a német birodalom vasúti politikája által, meg van oldva. Ezzel szemben: vagy hasonló térre kell lépnünk vagy általa elnyomatunk ; ez az alternatíva. Ha pedig összes vasutainak államivá tétele, pénzügyeinkjelenlegi helyzete miatt nem volna lehetséges, akkor a legfeltétlenebbtil szükséges surrogatum az, hogy a franczia vasut-rendszer létesíttessék, a mely szerint a geographiailag csoportosított vasutfőhálózatok, kevés számú nagy, de az államtól tarifa-politikája tekintetében függő és ennek directiváit elfogadó társulat kezében összpontosul. A másik eszköz, mely szükséges arra, hogy közlekedési politikáink lehessen: a vizi utak kérdésének végre valahára figyelemre méltatása és azok legsürgősbjeinek megoldása. (Helyeslés balfelöl.) Én, t. ház, nem vagyok abban a helyzetben s nem rendelkezem azon mérnöki kar felett, a mely felett a kormány rendelkezik, a mely nekem megcsinálhatná a vizi utak hálózatát, a melyre Magyarországnak szüksége van, hogy közlekedési viszonyait egészségessé tehesse és javíthassa. De a kormány, mely ezen apparátus fölött rendelkezik, kötelességet mulasztott már eddig is, midőn a kérdésben azon stádiumon túl nem jutott, hogy mások tervei fölött enquétet hívjon össze. Mai tájékozottságom mellett is iizonban, két dolgot kiemelhetőnek és kiemelendőnek tartok. Két vizivonal van, melyeknek létesítése okvetlenül szükséges. Egyik a székesfehérvári gazdasági congressus memorandumában /kiemelt viziut, Fiume, illetőlegKárolyváros felé. A másik annyira kézen fekszik, hogy az ember j. szinte csodálja, hogy fel kell említeni: a mi I nagy viziutunknak, a Dunának nyugotra való » exportképessé tétele, a gönyői dunarész szabályozása; mind a két vizi útnak pedig lehetőleges kihasználása, a lánezhajózás létesítése által. Ha, t. ház, ezen feltételek megvannak arra, hogy magyar közlekedésügyi politika létesülhessen — bocsánatot kérek a t. háztól, ha unalmassá válok ezeknek kifejtése által, (Halljuk! Halljuk!) ha — mondom — ezen feltételek megvannak, akkor áll be az a stádium, a hol szólani lehet öntudatos, azaz combinált kereskedelmi és közlekedési politikáról, egy czél felé, piaczaink biztosítása felé. Es itt, t. ház, számoljunk egyszer — de valósággal és őszintén — azon körülményekkel, melyek köztt vagyunk. Mindazon mozzanatokban, melyek a kereskedelmi és közlekedési politika körül felmerülnek, még mindig belevegyülnek az Ausztriával történt kiegyezési actióból folyó utóhangok. Nemcsak az ellenzék padjain, de magának a kormánynak eljárásába is belejátszik azon nehézségeknek emlékezete, melyekkel neki akkor küzdenie kellett. Ezen reminiscentiákkal és mindennel a mi abból ered, gyökeresen és utógondolat nélkül szakítani kell. Tudjuk azt, hogy nyolcz év múlva ezen kérdések újra megvitatás alá fognak kerülni. Hogy mi lesz akkor a helyes ut, a helyes politika, azt megérleli az idő s ha készületlenül nem megyünk neki, arra nézve az álláspontot meg fogjuk találni akkor. De azt tudjuk és gondoljuk meg, hogy nyolcz éven át — a mi pedig hosszú idő a mai korszakban, a mikor gyorsan élnek a nemzetek is — a kereskedelmi politikában egy lépést sem lehet tennünk Ausztria döntő tényezőinek befolyása és beleegyezése nélkül; hogy tehát meddőségre van kárhoztatva minden oly conceptió a kereskedelmi politika terén, melynek nincsen egy oldala, mely azt Lajthán túli szomszédainkra nézve is elfogadhatóvá teszi. Ezt a helyzetet, akár tetszik valakinek, akár nem, de miután törvényesen létezik, elfogadni okvetlenül kell és ha avval nem számolunk, ha az apró piszkálgatásnak és újhúzásnak terére lépünk, akkor marad a jelenlegi statusquo, mert a status quo fenntartására elég az egyik félnek, melynek hozzájárulása minden módosításhoz szükséges volna, merev ellenzése, a jelenlegi status quo pedig, egyenesen tűrhetetlenné vált. Tűrhetetlenné vált Németország kereskedelmi és vasúti politkájának újabb alakulása által. Mert, hogy csak egy példát említsek —de ez sokat nyom a latban, alig nevezhető példának, mert oly iparágra hat ki, mely ma már mezőgazdaságunk éltető ereje, a lisztet akarom említeni —• a mi risztkivitelünk Németországba, tetemesen csökkent. De nemcsak Németországban, hol pedig 30—-40% az összes lisztkivitel, de érezzük a német lisztversenyét az osztrák piaczon is, a