Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-206

febrnár 21. 18S0. 40 206. országos tílé annyi képviselőnek, egy közös kötelességünk és ezen kötelességünket a budget általános megvitatásánál teljesíthetjük leghelyesebbea; ez a kötelesség pedig az, hogy ezen általános fásultsággal szemben, sem a félhivatalos optimismus illnsióit, sem pedig a néha szintén előforduló ellenzéki félhivatalos pessimismus rajzait ne állítsuk elő, de állítsuk avval szembe egy higgadt, egy komoly és objectiv felfogását a helyzetnek, a helyzet orvoslására vezető utaknak; a mely sem a desperatiót, sem az elbizakodottságot, de a komoly magába szállást és a javulásra irányuló férfias együtt törekvést eredményezi. — Éu, t. ház, midőn ezen közös kötelesség teljesítéséhez csekély tehetségemhez képest hozzájárulni készülök, az állami és nemzeti élet előbb jelzett főbb vonásaihoz akarom fűzni előadásomat, mert csakugyan, ha bajaink a pénzügyek zilált helyzetében, a közgazdaság hanyatlásában, az állami szervezet hiányosságában és a kormányzat rendszertelenségében eulminálnak, akkor előtérbe lép, mint az ország jelen állapotának domináló főkérdése, a pénzügyi politika kérdése, a közgazdasági politika kérdése, a közigazgatás reformjának kérdése és végre azon kérdés, hogy minő kezekbe rakható le bizalommal az állami apparátus egész vezetése, a kormányzat? (Helyeslés a bal- és a szélső balon) Pénzügyeinkről szorosan véve csak igen röviden óhajtok megemlékezni, mert részint megtörtént ez már a tegnapi napon az elébb említett tisztelt barátom által, részint reménylem, hogy a vita folyamában arra hivatottabb oldalról részletesen meg fog történni; és igy ez irányban kellő tájékozottság fog nyújtatni. Csak egyet akarok röviden jelezni, mint egyéni meggyőződésemet; a pénzügyi bizottság általános jelentésében foglalt azon tétellel, hogy állami jövedelmeink fokozásának nyitja leginkább az indireet adók jövedelmezőségének fokozásában kereshető és hozzá teszem, a határvám tiszta jövedelmének fokozásában : ezzel én egyetértek és én is azt hiszem, hogy ezen utón keresendő az állami bevételek fokozása. De, t. ház, még a pénzügyi kérdés is előttem ma már nem csupán, sőt nem is főleg az állami bevételek és kiadások egyensúlyának arithmetikai kérdése. A pénzügyi helyzetnek aggasztó vonása előttem már ma nem főként az ezen rovatok köztt mutatkozó számszerinti duficitben áll, hanem áll a nemzet gazdasági erejének mögötte lévő ijesztően rohamos hanyatlásában. {Helyeslés a baloldalon.) Itt fekszik szerintem a pénzügyek gyökeres orvoslásának is súlypontja; de nemcsak az orvoslásnak súlypontja, hanem a pénzügyi összeroskadás elkerülésének elmellőzhetetlen feltétele: a nemzet közgazdasági erejének fenntartásában, a nemzet közgazdasági erejének emelésében, (ügy van! a báloldalon.) A baj nagyságát szintén, tegnap Lukács Béla t. barátom egyes jelenségeknek megkapó feltüntetése által, találóan jellemezte. De ha a bajnak gyökeréig megyünk, az analysalva utóvégre nem áll egyébben, mint a rnagáu-gazdaságok legtöbbjénél észlelhető ismétléséből annak, a mit az állami gazdálkodásban látunk: a deficitben, a jövedelmek és kiadások köztti aránytalanságban, mely sok egyes vagyoni állásának összeroskadására vezet. Ennek a kórtünetnek van egy oldala, melyhez nem szólhatunk hozzá, melyhez az orvosságot csak nagyon is indirecte birjuk. S ez azon oldala, mely az életigények túlságos fokozásából ered, szemben a természetes és lehetséges keresettel és a várható bevételekkel ; ez, hogy ugy mondjam, a háztartási deficit az egyesek vagyoni állásában. Itt csakugyan jogosult, de csak ezen a téren jogosult, az a felhívás, mely a magyar társadalomhoz oly gyakran intéztetik : uogy az egyesek takarékosságában, az egyesek erkölcsi tulajdonságainak emelésében fekszik a baj eltávolításának egyedüli módja. Elismerem. De hogy ezen fölhívás gyakran, mint panacea, gyakran mint az e téren egyedül elmondható dolog állíttatott föl e házban és hogy ezzel elüttetni akartak azok, a kik a gazdasági orvoslás állami eszközeinek igénybevételét is sürgették, ez talán onnan eredt, hogy nem különböztettük meg szorosan a magángazdaság deficitjében annak azon forrását, melyre imént reflektáltam, t. i. a fokozott életigények és a természetes keresti források köztti aránytalanságot, azon másiktól, mely szorosan gazdasági természetű, t. i. a termelésre nehezedő terhek és a termeléstől várható eredmények köztti aránytalanságtói. A magángazdálkodási deficiteknek ezen forrásáról pedig, mely, miután oly sok magánháztartásban előfordul, ma már egy társadalmi, nemzeti, közgazdasági kórság, azt mondani, hogy az egyesek takarékosságától, munkásságától várunk mindent, nem egyéb, mint tiszta gúny; sőt még azt sem várhatjuk, hogy a baj eltávolításának azon erkölcsi útjára, melyre nagy erkölcsi erők mozgásba hozása szükséges, a nemzetnek egyes háztartásai lépjenek, ha bajaiknak tisztán gazdasági oldalával szemben is, mindig ugyanazon tisztán banalitássá vált frasissal találkozunk, mely mögé nem rejtőzik más, mint a segíteni nem tudó eszmenélküliség, mint a tervtelenség. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Vizsgáljuk, t. ház, bővebben ezen jelenséget, vizsgáljuk bővebben ezen aránytalanságot a termelésre nehezedő terhek és a termeléstől várható eredmények köztt, hogy meggyőződjünk arról, vájjon csakugyan nem tehető-e e tekintetben , semmi a kormányzat és a törvényhozás részéről,