Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-206
206. országos ftlós február 81. 1880. 35 közösügyes kiadások idézték elő. Akkor, a midőn a bosnyák menekültekre a 10 milliónak utolsó részletet megadták, Magyarország éhező népe érdekében legalább résztvevő, egy enyhítő szót koczkáztathattak volna. En ezt részemről megrovandó mulasztásnak tartom s egy újabb adatnak veszem ez intézmény elkárhoztatására. Végre még csak egy pár rövid megjegyzést teszek a pénzügyi bizottság jelentésében foglalt határozati javaslatok és óhajtásokra nézve. A mi a fogyasztási adók kilátásba helyezett emelését illeti, erre nézve már felébb nyilatkoütam s miután Helfy barátom e tárgyhoz tüzetesebben hozzá szólott, én itt egyszerűen azon megjegyzésre szorítkozom, hogy hazánk jelenlegi viszonyai között, bárminő adóemelést képtelenségnek tartok. A pénzügyi törvényszékek, a nyugdíj és az illetékszabályozás iránti ismételt Ígéretek beváltását, én is szorgalmazom; a mi pedig a pénzügyi bizottságnak végső óhajtását, t. i. a ministeriumok elhelyezésére szükséges épületek és egy állandó országház tervezetének és költségvetésének elkészítését illeti, ezekre nézve azon szerény megjegyzésem van, hogy a túlságos építkezési szenvedély Byzanozban, Parisban s mindenütt a hanyatlás előfutója volt; de különben is, a mnristeriumok elhelyezésére már van egy igen ezélszerű tágas épületünk: a főváros központján levő Károly-laktanya, melyben a katonaság összezsufolását, közegészségi szempontból sem lehet továbbra megtűrni. Ezt igyekezzék a kormány, a katonai kormánytól a ministeriumok részére megszerezni. Építettünk mi Bécsnek és Ausztriának annyi laktanyát és katonai intézetet, bogy ez egynek átengedése, századrészben sem ellensúlyozná a mi túlkiadásunkat. A mi az állandó országházat illeti, az igaz, hogy ez ideiglenes és korhadt s jó lenne ezt, honnan annyi vész és nyomor özönlött ez országra, elhagyni; de t. ház í ha kormányunk úgy halad a jogfeladások és pénzkiadások terén, a miként eddig tette: akkor semmiféle országházra nem lesz szükségünk; a kiterjesztett hatású delegatió majd eljuttatand minket Schmerling paradicsomához, a gesammt Monarchia közös Reiehsrathjához. Hogy ebben módja ne legyen ezen Bécsnek kedvező kormánynak s hogy egy díszesebb és üdvösebb eredményeket felmutatandó állandó országháznak szebb napjaival kecsegtethessük magunkat; én e csalfa költségvetést általánosságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául s csatlakozom Helfy határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Grünwald Béla: Tisztelt képviselőház! A kormány által előterjesztett költségvetést két főszempontból lehet tekinteni. Az egyik a tisztán pénzügyi szempont, mely az állam bevételeit s kiadásait veti össze, melynél az a kérdés, haladtunk-e egy év óta pénzügyi tekintetben s közelebb jutottunk-e államháztartásunk rendezéséhez? Azt hiszem, nem kell hozzá nagy pessimismus, hogy e kérdésre határozott nemmel felelhessünk. A másik szempont, melyből a költségvetést megítélni lehet az, hogy mit érnek azok az intézmények , melyekre költünk s melyek állami és nemzeti czéíjaink eszközei? S itt az a kérdés, haladtunk e tavaly óta intézményeinknek a nemzet mai helyzetéhez és czéljaihoz való alkalmazásában, közelebb jutottunk e tavaly óta a magyar nemzet életérdekeinek s legfőbb aspiratióinak, az állampolgárok érdekeinek és szükségleteinek, a rendnek és szabadságnak megvalósításához, a magyar állam tervszerű megszilárdításához, a nagy nemzeti és eulturai missiójának teljesítéséhez ? Azt hiszem, hogy minden túlzás nélkül erre a kérdésre is, épp oly határozott nemmel lehet felelni, mint az előbbire. Az elmúlt év tehát ismét egy elveszett év volt a nemzet életében, mely közelebb juttat bennünket a döntő órához, melyben a nemzetnek egész erejére lesz szüksége s mely apasztja számát azoknak az éveknek, melyek rendelkezésünkre állottak a magyar nemzet erejének fokozására s a magyar állam megszilárdítására. Sajátszerű érzés fogja el az, embert a nemzet tengernyi ki nem elégített érdekeivel s szükségleteivel szemben, különösen midőn tagja annak a testületnek, melytől a nemzet e szükségletek kielégítését várja. Alig van közöttünk valaki, a ki e kínzó érzés hatása alatt ne állna. Nem tagadhatjuk, hogy hangulatunk nyomott Elégedetlenség s elkeseredés vesz bennünket körül s magunkban elégedetlenek vagyunk önmagunkkal is. Erezzük, hogy nem mi vezetjük a nemzet közvéleményét s nem mi formulázzuk a nemzet politikai eszméit; érezzük, hogy túl vagyunk szárnyalva, hogy elmaradtunk a nemzettől, nem tudtunk fejlődése haladá sával lépést tartani s ennélfogva nem voltunk képesek se ideális, se reális szükségleteit kielégíteni. S a nemzet nem érdeklődik többé oly melegen parlamentáris küzdelmeink iránt, melyeket a szép beszédek daczára, meddőknek tart s a parlament tekintélye évről évre csökken. A nemzet, mely türelmesen várt évek hosszú során át, mely minden kormányváltozástól, minden új pártalakulástól állapotaink jobbra fordulását várta, reményeiben csatlakozva, nem vár már senkitől semmit s elvesztette bizalmát minden politikai tényező iránt. (Igaz! Ugy van! a haloldalon!) S valóban, mintha átok feküdnék rajtunk, hogy nem vagyunk képesek kibontakozni a szerencsétlen constellátiókból, melyek merev mozdulatlanságra és stagnatióra kárhoztatnak benntin5*