Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-206

86 20G. orsxástos ülés febrnár 21. 1880. ket s nem engedik, hogy belügyeinkkel foglal­kozzunk s megakadályoznak abban, hogy poli­tikai tevékenységünk, a változott viszonyokhoz s a nemzet természetszerű fejlődéséhez alkalmaz­kodjék. Egy évtized óta új nézetek, új szükségle­tek keletkeztek a nemzetben. Minden jel arra mutat, hogy a nemzet tudatában nagy átalakulás merry végbe s hogy fejlődésünkben, egy új kor­szak kezdetén állunk. A régi jelszavak varázsa megszűnt s nincs bennök hite senkinek. Mi a nemzet géniusára hivatkoztunk, hogy intézmé­nyeinket igazoljuk s adtunk & nemzetnek gyen­geséget és megaláztatást: Ígértünk neki szabad­ságot s adtunk neki önkényt; ígértünk neki önkormányzatot 8 adtunk neki egy kis hitvány locális buxeaukratiát, mely nem elég arra, hogy magában valami legyen, de épp elég arra, hogy a kormányt, mint intézményt, ^emmivé tegye s az államot minden nagyobb actióra képtelenné tegye. Alkottunk intézményeket, melyek se nem szabadelvűek, se nem államiak, se nem nrani­ci pálisok, se nem nemzetiek, semmit se egé­szen s azért szükségkép a mostani chaoticus, minden irányeszme nélküli állapotot idéz­tük elő. S a nemzet megunta ezt az állapo­tot. A nemzet megunta a gyöngeséget s terv­telenséget, melyre eddigi belpolitikánk kárhoz­tatta, megunta a ziláltságot s a rendezett viszo­nyok hiányát s követeli már a nagyszabású s tervszerű belpolitikát; mert az állam eszközeivel kezében, erősnek és hatalmasnak akarja magát látni s követeli az áldozatokért, melyeket az állam kíván, a rendet, a törvény uralmát, szük­ségleteinek kielégítését s érdekeinek komoly ápolását; követeli egy szóval a közigazgatás. reformját. De mi elzárkóztunk e nagy kérdés elől g nem akartuk neki megnyitni a parlament kapuit. Sokan egész hideg vérrel azt mondják, hogy e kérdés nincs még napirenden. S ezeknek bizo­nyos tekintetben igazuk van. Ha e kérdést a képviselőház napirendjén keressük, valóban nincs ott. Ha a pártok programmjába tekintünk, ott sem találjuk meg. De a kit a pártszenvedély teljesen el nem vakított, a párttaktika nem absor­beált, a ki a politikai kérdések fontosságát nem a pártérdek, hanem a nemzet érdekeinek szem­pontjából itéli meg s elfogulatlanul tekint a nem­zet életére, az azt fogja találni, hogy e nagy kérdés napirenden van a nemzet életében s nap­ról napra növekszik jelentőségben, történelmi szükségszerűséggel. (Ugy van! balfelÖL) S a ki ezt nem látja, vagy nem akarja látni, az politi­kailag önmagát semmisíti meg, mert e kérdés nélkül üdvös és fényes politikai tevékenység Magyarországon lehetetlen. S ha valaki azt hiszi, frogy egy nemzet életében a politikai kérdéseket tologatni lehet hol előre, hol hátra, a mint a pártérdek és párttaktika hozza magával: ha valaki azt hiszi, hogy a politikai kérdések van­nak a pártok kedveért s nem a pártok a politi­kai kérdések kedveért; s ha valaki azt hiszi, hogy ez a felfogás sikerre vezet, az nagyon csalatkozik. Ily kicsinyes fogásokkal a nemzet nagy bajait nem lehet eltaktikázni, a nemzet történelmi fejlődését nem lehet megcsalni, (ügy van! a baloldalon.) A közigazgatás reformja azért ott lesz egész nagyságában, a nemzet éle­tének kellő közepében s ez lesz a mérték, mely­lyel értékünket mérni fogja a nemzet és a tör­ténelem. A közigazgatás reformjának nagy kérdése, összezsugorodott nálunk azzá a kérdéssé, vájjon a megyékben a tisztviselőket válaszszuk, vagy kinevezzük-e? (Halljuk! Halljuk í) Szerencséseknek mondhatnók magunkat, ha csak ez az egy hiányzanak, hogy közigazgatá­sunk rendben legyen. Nálunk a közigazgatás reformja többet jelent annál a kérdésnél, hogy a megyei tisztviselői állomások választás, vagy kinevezés utján töltessenek-e be. (Ugy van! a bal­oldalon.) A közigazgatás reformja egy új korszakot, egy nagy történelmi jelentőségű átalakulást jelent az ország beléletében. A nemzet ki fog bonta­kozni a szűk kisszerű eszmekörből s nagy czél­jait felismerve, meg fogja akarni valósítani a megfelelő nagy eszközökkel. Egy új irány, a határozottan állami és nemzeti irány fog ura­lomra jutni belpolitikánkban s a nemzet felismeri legmagasabb czélját, mely nem más, mint a magyar nemzet és magyar állam tervszerű fenntartása s megszilárdítása. Ideálunk az állam, az erős és hatalmas magyar állam lesz, mely a magyar nemzet erejének s hatalmának egyedüli alapja; be fogjuk látni, hogy a ki az államot gyengíti, a magyar nemzetet gyengíti s fennmaradását teszi kérdésessé; be fogjuk látni, hogy nincs intéz­mény, mely ránk nézve becsesebb lehetne, mert csak ez bír azzal a képességgel, hogy bennün­ket fenntartson. E felfogásból szigorú követke­zetességgel fogjuk vonni a eonsequentiákat az államélet minden ágában. Mig eddig azt kér­deztük, hogy az állam érdeke nem ütközik-e valamely faji, felekezeti vagy municipális érdekbe, majd azt fogjuk kérdezni, hogy ez utóbbiak nem ütköznek-e az állam érdekébe? S eljárásunknál a döntő elv az lesz, hogy minden jó a mi a magyar állam érdekét előmozdítja, minden rósz, a mi veszélyezteti. Az államélet minden ágában követelni fogjuk a hatalmi eszközöket, melyekre az államnak szüksége van, hogy legfőbb nemzeti czéljainkat tervszerüleg megvalósíthassa. De a magyar államnak, a nagy állami és nemzeti szempontok mellett gondoskodnia kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom