Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-218
218, országos ülés márezins 6. 1880. 335 önkényt a hatalmasoknak, a domináló cliqunek. (Élénk helyeslés balfelöl.) De demoralisáló ezen rendszer abban az irányban, hogy egy bizonyos lélektanilag hatalmas összefüggés lévén azok köztt, kik a választásoknál domináló befolyást gyakorolnak és az általuk választott tisztviselők köztt: ezen összefüggés, ez utóbbiak felett gyakorlandó hatályos controlt megzsibbasztja. Igen természetes, hogy azon domináló körök, melyeknek az általuk választott és tőlük függő tisztviselő talán igen kényelmes, a kik őt azzá tették, a kik tehát reputatiójával mintegy engagirozva vannak, hogy ezek az ellenőrzésben a kellő erkölcsi szigort nem alkalmazhatják; mert ismétlem azt, a mit Gulner Gyula t. képviselőtársam mondott, hogy ne követeljünk senkitől ember fölötti dolgokat, se a tisztviselőtől, se a kormányzottaktól; ne követeljük a tisztviselőtől azt, hogy kenyerét, családjának kenyerét koczkára tegye. És ezt tenné az által, ha ellenségeskedésbe jönne a hatalmasokkal. (Igaz! Ugy van! halfelöl) De ne kívánjuk azoktól sem, a kik az ő választottjuk mellett bizonyos szavatosságot vállaltak, hogy azok hajlandók legyenek szükség esetében, az általuk választott egyént azon compromissiónak kitenni, mit bizonyos esetben megérdemel és ne csodálkozzunk, ha egy kölcsönös kimélési, takargatási rendszer fejlődik ki, mely közéletünk erkölcseit már sok helyütt megmételyezte. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De demoralisáló még egy más irányban is. Az az önkormányzati rendszer, mely minden egyebet háttérbe szorítva, a választás jogában találja utóvégre egész tartalmát, az a jogok és kötelességek eorrelatiójának azon fogalmát megzavarja, sőt egyenesen arczul üti, mely a polgári erénynek és a népszabadságnak egyedüli biztosítéka és maradandó támasza; és ez zavarólag hat az egész politikai életnek felfogására. Addig, mig az önkormányzat nem mint az állam iránt teljesítendő kötelességeknek egy bizonyos foglalatja, hanem kizárólag, mint a jogoknak bizonyos sommája jelentkezik, addig ne csodálkozzunk, hogy ennek folytán beáll azon szellem, hogy mindent az államtól várunk. Nem onnan jön az, ha az államot figyelmeztetjük a rá tervszerüleg háramló feladatokra, hanem onnan, hogy az egész politikai életnek szervezetében el van terjedve egy felfogás, mely a jogoknak és kötelességeknek egyoldalúságára irányul, a kettő correlatióját pedig egyenesen kizárja; a mig ez igy van, addig ne csodálkozzunk azon, hogy hallatlanul elenyészik azon gyakran intézett felhivás, a melyet a pénzügyminister ur is tegnapi beszédében kifejezett, midőn panaszt emel azon lazaság ellen, mely a magán háztartásokban is napfényre kerül, midőn bajainkat j visszavezeti az egyesek erkölcsi erejének hiáI nyaira. Mert tudom, hogy a társadalomnak is vannak itt nagy feladatai; megengedem, hogy a regeneratió, az egyeseknek önmagába szállása nélkül lehetetlen. De a jelenlegi állami szervezet nem erre neveli a polgárokat, hanem ennek éppen ellenkezőjére. És követelni lehet az államtól azt, hogy az ö szervezete legyen olyan, mely — hogy úgy mondjam, — az auctoritás azon szellemére, melyre szükségünk van impulsust ad, mely a polgárokat erre neveli. És midőn ezt az irányzatot a mostani közigazgatási szervezetben egészen hiányozni látom, midőn annak ellenkezőjét látom mindenféle symptomákban nyilvánulni, akkor lehetetlen fel nem ismernem, hogy ez a kérdés nemcsak egyike a megoldandó reformkérdéseknek, hanem hogy ez a reform-kérdés par eicellence és hogy semmi téren nem boldogulhatunk, semmi téren sikeresen tovább nem haladhatunk, ha ezen kérdéssel megbirkózni nem tudunk, ha annak megfelelő megoldását találni nem birjuk. (Ugy van! balfelöl.) Azért vállalkoztunk arra, hogy keressük hát a megoldást, Helfy t. képviselő ur azt mondta nekünk, hogy ez rósz tactica volt. Meglehet, hogy rósz tactica volt, de én azt hiszem, hogy ezen ország már fülig van a tacticával, (Derültség) hogy a kölcsönös sakkhuzásokat, a megyei cliquek uralmi harczmodorának az országházba és a nagy politikába bevitelét gyökeresen megunta már, (Helyeslés balfelöl) hogy másra van szükség, hogy arra van szükség, hogy a tacticát egyszer már váltsa fel a komoly politika, hogy váltsa fel azon szempontok keresését, melyekkel sikeresen lehet a hatalomért versengeni, azon eszméknek keresése és fellelése, melyekkel sikeresen lehet az országot kormányozni és felvirágoztatni. (Helyeslés balfelöl.) És midőn mi küzdve külső és belső nehézségekkel, — nincs mit tagadni e tekintetben, erre a térre léptünk, azt hiszem, hogy senki részéről se gúnyt, sem megrovást nem érdemlünk. (Tetszés a baloldalon) És midőn, megvallom t. ház, hogy a közigazgatási kérdés- | nek megoldása nélkül, egyetlen sikeres lépést | sem tudok képzelni magamnak belügyeink re- j formja körül, megmondom azt is, hogy nera tudnék küzdeni azon odaadással, azon lelkesedéssel, mely ily nagy jelentőségű politikai harczokban szükséges, sem ezen kérdésnek mellőzése, sem, megvallom, egy fél megoldása mellett sem. Én azért egész ierjedelmökben pártolom azon eszméket, melyeket Szilágyi Dezső t. képviselőtársam az általános vita folyamában előadott és pedig pártolom azoknak végpontjával, mely a tisztviselők kinevezését mondja ki; mert — mint