Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-218

218. országos ülés márczius 6. 1*80. 338 országi productumok is kellő védelmet nyerjenek. [Helyeslés a baloldalon.) Ezek, t. ház, azon megjegyzések, melyeket az ellenem intézett speciális czáfolatokra nézve előadni szükségesnek tartottam. De Kautz képviselő ur általában nincs megelégedve felfogásom egész irányával. Ezen nem csodálkozom, mert az nagy mérvben eltér az övétől; ő minden körülmény köztt perhorrescálja a védelmet, én ezt nem fogadom el elvileg, de mikor szükséges, a kényszerűség előtt meghajlom. 0 ezt lobbantja szememre — és itt sajátságosan találkozik Helfy képviselő ur észjárásával, — hogy én igen sokat követelek az államtól, sok mindenféle közgazdasági feladatot akarok ruházni az államra. Sajátságos dolog azonban az, hogy ő majdnem ugyanazon mondatban, melyben azt szememre lobbantja, az általam felállított követelményeket megtoldja még egynehánynyal, a melyről, hogy megfeledkeztem, nagyon szememre veti, megtoldja t. i. a valuta kérdés megoldásával. Megmondom a képviselő urnák, mért nem említettem meg a valutát. A képviselő ur felfogása szerint, a valuta-rendezés minden correct nemzetgazdasági crédónak egyik szükséges czikkeiye. A képviselő ur azt, hogy a valuta-rendezés kérdése megoldassák, oly szükségnek tartja nemzetgazdasági discussióban, minő pl. a frakk és fehér nyakkendő, ha az ember tisztességes társaságba megy. És épp ezen alkalmazásban rejlik a felfogásnak egész különbözete közttünk. A képviselő ur mindent fel akar emlittetni, de in ultima analysi semmit sem tenni. Miután csak megemlíteni, miután csak sehémát felállítani, de nem tevékenységet akar, neki igen is könnyű összevenni lajstromát a megoldandó feladatoknak és azokat egy beszédben összeesoportosítani; (ügy vau! a haloldalon} másnak, a ki azt akarja előadni, a minek keresztülvitelét követeli és a mit esetleg keresztülvinni is hajlandó volna, annak bizonyos határokat keli szabnia, melyeken túlmennie nem lehet, ha komoly akar maradni, (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) De megmondom, miért nem említettem fel különben is a valuta-rendezés kérdését. (Halljuk!) Arról, hogy közgazdasági viszonyainknak egészségessé tétele, a valuta rendezése nélkül lehetetlen, arról én is ugy meg vagyok győződve, mint a képviselő ur. Azért azt mintegy előttünk álló feladatot, szem előtt tartani soha sem szűnök meg; de igen meddő dolognak tartom a valutarendezés kérdését felállítani, ha az ember hozzá nem teheti azt is, hogy melyik valutát akarja tényleg behozni. A t. képviselő ur, ha jól tudom, az arany valutának tántoríthatlan híve és én éppen, mint i az arany valutának hívét bátorkodom kérdeni, | hiszi-e, hogy midőn az állam financiális tehetségének nem kellő mérlegelését veti szememre, hiszi-e, hogy az arany-valuta behozatala áldozatok nélkül történhetik? Hogyan hibáztathatja bennem azt, hogy sokat követelek az államtól akkor, midőn hibáztatja egyúttal azt is, hogy az arany valuta behozatalát egyszerre nem sürgetem? De én, ki megvallom, hogy a kiegyezési tárgyalások alkalmával, az arany-valuta kérdés felvetésénél szintén annak híve voltam, e meggyőződésemben némileg megingattattam, az azóta történtek által. Utalok itt csupán azon nehézségekre és tűnődésekre, melyek Németországban, hol az arany-valuta tényleg behozatott, azóta elő fordultak, ugy, hogy most sokan, kik annak tényezői és előmozdítói voltak, kételkednek, helyesen cselekedtek-e, sőt szó van már arról is, hogy e tekintetben rendszerváltozás álljon be. Nem lehet tagadni, hogy a valutakérdésben most általános megállapodás nincs; s nem lehet állítani, hogy annak állása, az amerikai és németországi fejlődést tekintve, oly tiszta és világos volna, hogy ezélszertí lenne az embernek magát egyik, vagy másik valuta mellett éppen ma, határozottan engagirozui. Már pedig én, ha nem tudom megmondani, melyik valutát tartom behozandóuak, jobban szeretek e kérdésről egyáltalában nem szólani. Ez az oka és nem e nagy kérdés fontosságának félreismerése, a miért fel nem említettem, mert ismétlem, csak azokat akarI tam felemlíteni, a mikre nézve magamnak leg| alább a keresztülvitel nagy vonásai iránt, tiszta és kielégítő képet alkotni tudtam. (Helyeslés balfelöl) Végzem e themát, annak constatálásával, hogy én azok által, miket az általam említett nagytekintélyű férfiak felhoztak, nem érzem magamat osszemorzsoltatva. De kérdem, ha érezném is, az én összemorzsoltságomból mi haszna volna a kormánynak? Be volna az által bizonyítva, hogy az ő közgazdasági politikájában rendszer van ? Hegedűs t. előadó ur, tegnap tartott zárbeszédében azt lobbantotta szemünkre, hogy mi nem akarjuk közgazdasági programúinak tekinteni mindazt, a mi a kormány működése által történik. Igaza van, mi nem tekinthetjük közgazdasági programmnak ezt, mert bár sürgésforgást egyik és másik irányban, bizonyos kezdeményezéseket, vergődő tevékenységet tapasztalunk is, az, a mi belőle mindig Mányik, a rendszer, a tervszerű felfogás s bajainknak organieus felismerése és a mindnyájukra kiterjedő, mindnyájukat felkaroló áttekintés. Hisz most is a közgazdasági politika főbb irányai kijelölésére, [ meg volt adva a kormánynak az alkalom ezen ! vitánál. Előléptünk annak követelésével, sőt elő' léptünk ennél többel is. Én részemről iparkod-