Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-217

314 217. országos ülés inárczins S. 1880. uak tartanám társadalmi szempontból is. Nem lehet tagadni, hogy a magyar társadalomnak egyik átka a folytonos hivatalvadászat. Nem foglalkoznak más dolgokkal, a kenyérkeresetnek azon ezer meg ezer becsületes tisztes forrását nem veszik igénybe, a melyből a külföldön a legmíveltebb, legtisztességesebb emberek merítenek; ezeket Magyarországon nem ismerik, mint egy megvetéssel beszélnek azokról. A magyar ember többnyire, mihelyt pályáját végezte, vagy még nem is került ki az universitásból, már arra gondol és lépéseket tesz, hogy hivatalt kapjon. Ezen hivatalvadászati járvány megsemmisítésére kellene törekednie a törvényhozásnak, nem pedig táplálni azt. De egy harmadik szempontból, tisztán hivatali szempontból is nagy csapásnak tartanám a kinevezést. Tisztelet, becsület a kivételeknek, vannak és igen nagy számmal igen lelkes, buzgó államhivatalnokok; de méltóztassanak elhitmi, igán nagy azon hivatalnokoknak is a száma, a kik a milyen alázattal mentek kunyorálni egyikmásikhoz, hogy hivatalba jussanak, épp oly dölyfösen viselik magukat hivatalukban, mihelyt azt elnyerték, abba bele ültek. Egy kis példa némelykor sokkal többet illustrál, mint egy hosszú beszéd. Eszembe jut, hogy a tél elején igen csúnya időjárás volt, egy igen nedves, hűvös és esős napon, midőn a fővárosnak egyik adóhivatalában voltam adót fizetni, egyidejűleg megjelent ott egy ur; egyik keze teli volt mindenféle okmánynyal, adókönyvvel, certificatammal, a másik kezében volt esernyője, pénz és más valami papír, hogy készen legyen. így közeledtünk mindketten azon ablakocska felé, a melyen belül a pénztárnok ült és hoszszuszáru pipából füstölgetett. Midőn kértem, hogy vegye el a pénzt, az illető idegen úrhoz fordult és azt mondta mindenekelőtt: tessék levenni kalapját; pedig annak az urnák mind a két keze teli volt papirral, pénzzel, esőernyővel. A t. pénztárnok ur hoszszuszáru pipából füstölt s nem respectálta az illemet a maga részéről, de megkövetelte ezt attól, a ki adóját fizetni egész alázattal megjelent. Ez elég jellemző. Mondok egy másik kis példát csakis ennek illustrati ójául. Egy másik hivatalban, a melyet nem akarok megnevezni, ott várt 3—4 óra hosszat egy ur és ott voltak a hivatalnokok is magok között conversálva, disputálva. Az ur 3—4-szer kérte a hivatalnokokat, hogy neki sietős dolga van, senki sem felelt reá, mig végre megharagudott és igy szólott: önök a közönségért vannak itt, 3 vagy 4 órája, hogy itt állok, tessék elintézni ezt az ügyet, Erre oda lép az egyik hivatalnok és ezt mondja: „Ön csalatkozik uram, mi nem a közönségért, hanem az államért vagyunk itt, mi az államot szolgáljuk." (Egy hang a széhö baloldalon: Szép dolog!) így állítja fel a dolgot a kinevezett hivatalnok; ő nem a közönséget, hanem AZ államot szolgálja, a mely perczben ki van nevezve, a közönséggel nem gondol. De azt hiszem tisztelt ház, ha önök méltóztatnak nagyobb figyelemmel elolvasui azon feliratot, melyet Simonyi Ernő t. képviselőtársam felolvasott, azt fogják találni, hogy mi nem akarjuk az aviticus rendszert fenntartani ugy, a mint az volt, nem hunyunk szemet a korszellem előtt, a legfőbb pontok melyekre szükségünk van, érintve vannak benne. Szükségünk van, hogy constatálva legyen az illető képessége, szükségünk van arra, hogy a legnagyobb ellenőrzés legyen, szükségünk van a közigazgatási bíróságokra, ezt legalább egyik múlhatatlan feltételnek tekintem, de nem ugy, mint Szilágyi Dezső képviselőtársam előadta, hogy minden megyében állítsunk fel egy oly hivatalt, a mely óriási pénzbe kerülne és complieálná az egész rendszert, hanem miután a természetes formák ugy is megvannak, elég ha itt a központon, a fővárosban van egy közigazgatási bírósági fórum. Egyébiránt igazságtalan lennék t. képviselőtársaim irányában, ha el nem ismerném, hogy nem a dolog lényege vezette őket; (Mozgás a baloldalon) fegyver, melyre szert akartak tenni, azért, hogy a jelen kormányt megbuktassák. Ez igen helyes czél, hanem bocsánatot kérek, nagy tévedésben vannak. Önök mintegy utánozni akarták a ministerelnök ur eljárását más irányban. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Mit tett a ministerelnök ur? Mikor látta, hogy sehogy sem bir hatalomra jutni, keresett egy zászlót, mely körül képes legyen az egész házat csoportosítani és be kell vallani, éleslátással, miután akkor a pénzügyi kérdés felvettetett, jobban mondva önmagától felvetődött, megragadta e zászlót, felhívta a házat, hogy csoportosuljon körülötte, hogy a pénzügyek rendezését átvegye. Önök azt gondolták, mi a pénzügyet nem tűzhetjük ki, kitűzzük tehát a közigazgatási rendszert és azt mondják, a nemzet azt sürgeti leginkább, a mint Grünwald Béla képviselő ur határozottan kijelentette : ezt érzi Magyarországon minden ember, e nélkül nem lehet boldogulni, ez képezi alfáját a politikának. Bocsánatot kérek, óriási a különbség a kettő között. A pénzügyek rendezése akkor csakugyan oly frappáns kérdés volt, a melyet mindenki érzett, a mint érezzük ma is, hogy az ország pénzügyileg tönkre megy, ezen segíteni kell; de hogy a magyar nemzet, mint nemzet a közigazgatási kérdést tolja előtérbe, azon sok baj köztt, mely gyötri, bocsánatot kérek, ezt senkivel elhitetni nem lehet. Méltóztassék elküldeni Grünwald és Apponyi beszédeit az alföldre és ha aztán azt kérdezné valaki az emberektől, ugy-e erre szükség van? Azok rábámészkodná-