Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-211

211. országos ülés február 27. 1880, 157 dent az államtól várni, és mindenért az államot felelőssé tenni, csak ápolná és fokozná; {ügy van ! jobbfelöl) másfelől oly hatalmat concentrálhat a kormány kezeiben a mely az igazi népszabadság s szabad fejlődés érdekeivel meg nem egyeztethető; hallgatva arról, hogy ily módon igen könnyen a teljesíthetlen vágyak véghetetlen sorozatának keletkezésére is adattathatik alkalom, a melyek az államügyek zavartalan vitelére esetileg igen alkalmatlanokká válhatnak. {Helyeslés a jobboldalon.) Hiánya a t. gr. ur beszédjének az is, hogy egész légióját a kérdéseknek vetvén fel, e kérdéseket csak mint megannyi nagy kérdőjelekkel ellátandó tételekként formulázza, azaz megoldatlanul hagyja; másfelől, hogy egynémely oly problémát, mely évtizedek óta a szak legtekintélyesb képviselői által is még theoretikailag sem tekintetik eldöntöttnek (péld. a vasutak regalitássá tétele) bizonyos apodikticitással s mint megannyi dogmát állítja oda, melyhez többé szó sem fér. Tudom, hogy ez most az irány; de következéseit reánk nézve ma elfogadni nem birnám. Ép úgy nem látszott több postulatumnak felvetésénél a t. gróf ur magának kellő teljességű képet alkotni az iránt, mily complicált s e eomplikáltságánál fogva mily óriási nehézségű: ily kérdéseknek (vegyük péld. a közlekedési és tarifapolitikái kérdést) csak némileg is megnyugtató megoldása; hogy az általa is oly bőségesen tervezett institutiók egy részében (péld. a gazdasági egyesületekben) egészen hiányzik az emeltyű, a mely azt a szervezetet mozgásba hozza ; hiányzik az embermateriale meg a tőke, mely ama kereteket és formákat betöltse, produktívvé tegye; nem alkotott különösen magának kellő teljességű képet azon financziális exigentiák mérve és terjedelme felől sem, a mely az általa proponált egyletek és intézetek, bankok és reformok, gönyő-pozsonyi dunaszabályozás stb. által támasztatni fog és kieíégittetést követelend. Ezekhez még csak azt csatolom, hogy t. képviselőtársunk akkor, a mikor a közgazdasági reformpontok oly hosszú sorozatát állítja fel, több elsőrendű s döntő fontosságú kérdést mellőzött vagy alig érintett; mint például a valuta rendezésének kérdését, a mely minden correkt közgazdaság-politikai crédó egyik főágazata; a vicinális vasutak, az iparalapítás és iparfejlesztés messzeható kérdését, mint a melyeknek egyidejűleg figyelembevétele nélkül sok egyéb javaslata a levegőben függene, vagy a kellő alapot nélkülözné. Javaslatainak némely részleteire a ministerelnök ur beszédében megfelelt oly találóan, hogy azok tarthatatlansága iránt, gondolom tárgyilagos biró előtt véleménykülömbség nem lehet, s azért részemről csak igen kevés hozzáadni való maradt. Névszerint először az, hogy a mi a t. gróf ur által a földbirtokhitel - teher átalakítása, illetőleg enyhébbé tételére nézve proponáltatott: vagy oly kicsinyes (igazán csak garasokban mozgó könnyítést hozó) rendszabály, mely még arra a csinos formulázásra, melybe a t. képviselő ur foglalta, illetőleg szóra sem érdemes; vagy jelent valamit, rejt magában egy gondolatot, és ez némi eszmeközelségben áll vagy az ismeretes német Rodbertusnak úgynevezett — nem én nevezem úgy —• conservativ félsocialistikus tanaihoz, vagy a soloni legislatióból isme' rétes Soisachtéjához, — a kamatok elegendéséhez, tehát két oly irányzathoz, a mely a t. képviselő ur helyeslésének bizonyosan nem örvend. (Tetszés a jobboldalon. Derültség a baloldalon.) A személyi hitelre vonatkozó fejtegetéseiben a t. gróf ur javaslatára még azt az észrevételt kell tennem, hogy midőn takarékpénztári szervezetünk reformját (melyet bizonyos irányban én sem perhorreskálok) jelzi, kettőről egészen meg látszott feledkezni; egyfelől arról, hogy a reform épen legtekintélyesebb hazai intézeteink alapzatainak megbolygatására vezethetne, a mire épen ily súlyos időkben legkevésbé van szükség; másfelől arról, hogy e reform egyik szükségszerű következménye külön depositbankok felállítása volna, a melyeket pedig nem emlité; valamint nem azon egy másnemű alakzatát a takarékpénztári ügynek sem, a mely pedig megérdemelné, hogy a combinatióból legalább egészen ki ne hagyassék: a postatakarékintézeteket. Forgalompolitikai credóját se birnám aláírni, sőt azt egyenesen hiányosnak és hézagosnak tartom; jelesül annyiban, hogy először: külforgalmuuk és közlekedési ügyünk kizáró nehézkedési pontját Nyugatra Ausztria és Németország felé való irányzatba helyezvén, külforgalmunknak mind a dél- és keletfelé, mind a Fiúmén át Anglia és Francziaország felé való szintén fontos, s a világüzlet-mozgalommal direkt összeköttetést biztosító fejlődését és szükséges fejlesztését hallgatással mellőzi, s nem veszi conbinátióba, számba azt, hogy épen most vagyunk, különösen Németországnak irányunkban szűkkeblű, majdnem ellenséges kereskedelem- és tarifapolitikái magatartása által, mintegy kényszertíleg oda utalva, hogy külkereskedéslink eddigi pályáit kiegészítve s magunkat az éjszaki tenger forgalomirányától és a közbenső kereskedéstől emancipálva, annak más nehézkedési és iránypontokat is keressünk és e pontok közül az egyik az Oriens, a másik a középföldi tenger, Francziaország és Anglia; a mi által eventualiter az egész osztrák-magyar monarchia közgazdasági és forgalmi életének átalakulását ké-