Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-209

209. országos ülés február &>. 1880. 119 vett kereseti adó emelésétől, e czímen az államháztartásra újabban mintegy 85 millió forintot tevő bevétel háramlik, az államháztartásban mutatkozó hiány körülbelül 19 millió frtra szállana le. De talán erre azt méltóztatnak mondani, hogy a hiány ily módon államháztartásunkban nem az leend, melyet a költségvetés, illetőleg a pénzügyi bizottság jelentésének adatai ezen esetre elénk állítanak, de nagyobb, mert az államadósságok tőketörlesztésére szolgáló fedezet, ujabb államadósságot képvisel. Erre nézve, t. ház, esak azt ismételhetem — és ez nézetem általánosságban a kormány részéről bemutatott hasonló irányú javaslatokat illetőleg is, hogy — a mint ezt már más alkalommal is volt szerencsém kijelenteni, súlyos helyzetünk figyelembe vételével, nemcsak menthetőnek, hanem méltányosnak is tartom, hogy a jövő nemzedék vállaira nehézkedő terhek lerovását, legalább egyelőre halaszszuk el és hogy államháztartásunknak kölcsöntörlesztés és beruházás czímén eredő szükségleteit, az ezen kiadások hasznát közvetlenül kevésbbé élvező jelen nemzedék megkimélésével, újabb kölcsönökkel fedezzük. De lássuk most a körülményeket, a melyek államháztartásunk jelen helyzetét legalább az utóbbi időben közvetlenül befolyásolták és nézzük, hogy mennyiben okolható, vagy ellenkezőleg védhető e tekintetben a kormány politikája. Hazánk első sorban agricol állam lévén, az anyagi jólét fejlődését és közvetve a közterhek könnyebb vagy nehezebb elviselését, egyelőre legalább emberi kéz által semmi korláttal sem befolyásolható tényezők irányozzák, mert habár a kormány, az ipar- és kereskedelem és a gazdászat különböző ágainál, a fennforgó viszonyokhoz képest kezdeményezés, támogatás vagy felügyelet utján anyagi helyzetünknek javítására s adóképességünk fokozására kétségtelenül hivatott; az e téren való munkálkodás gyümölcsöket, nagyon aránytalanul, ismét csak a jövő nemzedéknek teremt s hát milyenek voltak az utóbbi idők viszonyai ? Midőn a nemzedékek szorgalmával, fáradságával szerzett vagyon egy csapással semmivé tétetett, százezreket, talán milliókat a könyörületes jótékonyság kenyerére utalt, midőn anyagi inség állott be, mondhatók-e ezek normális viszonyoknak? {Igaz! Igaz! jobbfelöl.) Vagy, hogy^ ezen elemi csapásokat és azoknak az államkincstárra, ugy mint az adózókra egyaránt nehezedő következményeit megelőzni, elhárítani lett volna-e módjában ennek, vagy bármely más kormánynak? arra, azt hiszem, a válasz felesleges. De vigaszt s reményt keresek és találok azon körülményben, hogy a hol ily rendkívüli csapások után még az állami jövedelmeknél, pl. a fogyasztási adóknál, a visszatérítéseknél, a vámkezelésnél, jogilletékek, díjak dohány- és sójövedéknél, a távirdánál, a lótenyésztési intézeteknél, államjószágok s erdőknél az előzővel szemben ily viszonyok köztt is kedvező eredményt látok, ott az államvagyon erői felett már is kétségbeesni ós a jobb jövő megteremtésére irányzó működés végeredményei iránt már is elcsüggedni valóban nemcsak indokolatlan, de menthetetlen is volna. De hát azt is méltóztatott mondani, hogy ezen kormány s az azt támogató többség uralma alatt mi sem történt az adóképesség emelésére, a közhelyzet javítására nézve és hogy az adó emelés és kölcsönmíveletek képeznék alkotmányos életünk ezen korszakának egyedüli vívmányait. Hát én t. ház, ezen vád alaposságát el nem ismerhetem s leszek bátor azt rövid néhány tény idézésével is czáfolni. De feltéve, bár meg nem engedve, hogy ezen vád alapos és készséggel elismerve, hogy äz első rendű teendők közül kevesebb nyert üdvös megoldást, mint a mennyit méltán várni és kívánni lehetne, legyen szabad őszintén kifejezést adnom meggyőződésemnek, hogy azon esetben is, ha e vád alapos volna, a mulasztás még kevésbbé terhelné a helyzetnek részint öröklött, részint időközben reászakadí nehézségével szemben, amúgy is óriási feladattal küzdő kormányt, mint az előttem hazafiság szempontjából is megfoghatatlan törekvést, mely ezen kormánynak legüdvösebb czélzatait is nehezíteni, meggátolni, sikertelenné tenni törekszik, talán csak azért, hogy ezen sikertelenségből a Tiszakormány ellen vádat kovácsolhasson, habár az ország kárával és az egyéni indulatok tömjénezésére. De hát mondom, én a vád alaposságát el nem ismerem, hogy ezen kormány a helyzet javításának, az aäóképesség emelése érdekében mitsem tett volna, mert habár úgyszólván éveken át belügyeink kárára, azok keretén kivül eső külügyi, ugvuevezett kiegyezési háborúk folytak e házban, daczára ennek, mégis bármerre tekintsünk, mindenütt az üdvös haladás magvát látom elhintve. (Közbeszólás a szélsőbalról: Csalódás.) Áz önök által annak idején elkeseredetten ellenzett kiegyezés egyik üdvös oldala, az előttünk fekvő költségvetés bevételi tételei köztt, már is positiv milliókkal szerepel. Ama külügyi politika, melyért annak idején e házban és ezen kivül csaknem a hazaárulás vádjával illettetett a kormány (Csanády Sándor közbeszól: Es méltán!) s maga a berlini szerződés, melyet egyik t. képviselő-társam, a szenvedélytől elragadtatva, el-