Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-188

212 1S8. országos ülés deczembcr 12, 1879. ki magát Szászváros, hogy ä telekkönyvi ható­ság részére a kellő helyiségeket rendelkezésére bocsátja. Ezzel nem elégedett meg az igazság­ügy minister, hanem tovább folytatta az alkudo­zásokat és azt követelte, hogy neesak a telek­könyvi hatóságnak, hanem a kir. járásbíróságok­nak is adjon a város helyiségeket. Ezt sokalta a város, mert vagyoni helyzeténél fogva erre nem volt képes és kérte az igazságügyministert, hogy érje be az eddigi áldozatokkal és adja meg a telekkönyvi hatóságot. Most tehát ott vagyunk, hogy az igazságügyminister csupán azért, mert nem tartja elegendőnek azt az áldo­zatot, a melyre Szászváros kész, nem akarja megadni a városnak és környékének éppen azt az igazságszolgáltatási szervet, a melynek szükséges voltát, az igazságügyminister maga is elis­merte. Ez az eljárás, t. ház, a mely nem fér össze az államnak és az igazságügynek méltó­ságával, nem terheli a mostani igazságügyminister urat, hanem hivatalbeli elődjét. Engedje meg a t. ház remélnem, hogy a jelenlegi igazságügy­minister ur egészen más és nemesebb szellemtől lesz áthatva és hogy magasabb felfogással bir az igazságszolgáltatás kötelességeiről, valamint hogy iparkodni fog, nem tekintve egy pár öl fára és egy pár garasra, ha belátja, hogy a kérvényező városnak és környékének, a telek­könyvi hatóságra csakugyan szüksége van, annak ezen igazságügyi szervezetet megadni. Én nem várom az igazságügyminister úrtól, hogy most rögtön jelentse ki, hogy meg fogja adni a vá­rosnak a telekkönyvi hatóságot, hanem elvárom és követelem tőle, hogy kutassa a dolgot, hogy vizsgáltassa meg lelkiismeretesen a helyzetet és hogy ha szükségesnek tartja, állítsa fel a telek­könyvi hatóságot, nem nézvén egy pár öl fára és egy pár garasra, mert én ugy tartom, hogy az adózó polgárok eleget fizetnek adó, különösen pedig bélyeg és illeték fejében, a miért is jogos igényt tarthatnak arra, hogy az igazságszolgál­tatásra vonatkozó igényeik figyelembe vétesse­nek. Abban a reményben, hogy az igazságügy­minister ur ebből a szempontból indul ki, hozzá járulok a kérvényi bizottság indítványához. Pauler Tivadar igazságügyminister: T. ház! Valahányszor valamely község és annak környéke telekkönyvi hatóságért folyamodik, ha a törvényszék és a közhatóság annak szüksé­gességét kimutatja, hajlandó vagyok megadni azt, a mennyiben ez az állam nagyobb terhel­tetése nélkül megtörténhetik. Szászvárosban, a mennyiben az actákból tudom, több évvel ezelőtt megindult a telekkönyvi hatóság felállítása iránt a mozgalom. Hivatalbeli elődöm, miután a törvény­széki elnök jelentéséből az tűnt ki, hogy a dévai törvényszéktől kevés személyzetet lehetne átren­delni Szászvárosra és igy tetemesebb személy­szaporítás és költségszaporulat fog előállani, fel­szólította Szászváros közönségét, hogy mennyit lenne kész a telekkönyvi hatóság költségére a maga részéről felajánlani, mert mint ezt a költség­vetéshez csatolt előterjesztés mutatja, számos más község és vidék is különféle módon járul éven­kint a magáéból az ily költségek fedezéséhez. Szászváros késznek nyilatkozott a lakbéreknek azon többletét megfizetni, mely a telekkönyvi hatóság felállításából ered. Minthogy az állam ott már jelenleg is 560 frtot fizet lakbér fejében. tehát elődöm felszólította őket, hogy tekintettel a tetemes költségszaporodásra, mert albirót, segédtelekkönyvvezető, irnok, segédszolgát kell kinevezni, vállalja el a járásbíróság helyiségei­nek összes lakbérét és így könnyítsen az által az állam terhein. Szászváros azt mindeddig megtagadja és igy ezen fennakadt az egész Ügy. Ujolag fogom azt megvizsgálni, valamint azt a kérdést is, hogy mennyiben szükséges a kérdé­ses telekkönyv s mennyiben bir a város a te­herhez nagyobb, vagy kisebb mértékben hozzá­járulni s az eredményhez képest aztán a dolgot el fogom intézni. {Helyeslés) Elnök: Méltóztatik a bizottság véleményét elfogadni ? (Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Véesey Tamás előadó (olvassa a kérvényi bizottság véleményét), Szatmár-Németi sz. kir. város a katona­beszállásolás terhét az 1879 : XXXVI. és XXXVII. t. ez. megváltoztatásával igazságosab­ban megvalósíttatni kéri. Felhozza különösen, hogy a városokra aránylag nagyobb teher fog hárulni ezen tör­vény folytán, mint a megyékre. Á kérvények 20-ik jegyzékének 11. számú hasontartalmu kérvénye iránt a t. ház intézke­dett s azon határozat értelmében kérem ezen kérvényt is, a honvédelmi ministernek kiadatni. (Helyeslés.) Elnök; Ki fog adatni a honvédelmi minis­ternek. Következik a ministerelnök ur válasza a hozzá intézett interpellátióra. Tisza Kálmán ministerelnök: A Miklós István képviselő ur által hozzám intézett inter­pellátióra leszek bátor válaszolni. Interpellátiója igy szól: „Miután az egyesülési jog a honpolgárok összességének tulajdona; sőt az egyesületi jogo­kat szabályozó 1875. évi május 2-án kiadott belügyministeri rendelet intentiója is abban cul­minál, hogy az egyesülés jogát a legbecsesebb jogok egyikének nyilvánítja s éppen azért, annak áldásait és élvezetét a legtágasabb körre kívánja terjeszteni. Tisztelettel kérdem a belügyminister úrtól: 1. Mivel indokolhatja eljárását a nem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom