Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.
Ülésnapok - 1878-186
1SC. országos ülés deezember 10. 1879. 163 E mellett még mindig fennmarad az, hogy a közvetett adók nagy részét mindenesetre a szegény osztály fizeti. Én tehát ezen törvényjavaslatot, mint előzőleg is jelezni bátor voltam, elfogadnám, ha az 1868. törvény egyszerű végrehajtása volna és ha egyszer mindenkorra fizetendő hadmentességi díjt állapítaná meg, de csak a háborúban sebesült rokkantak javára; elfogadnám, ha ezen díj kizárólag a vagyonos osztályra vettetnék ki, de igy, a mint felállíttatott, semmi körülmények köztt nem fogadom el. Arra vonatkozólag, a mit Hegyessy képviselő ur előadott, hosszasan és, megengedem, szépen, nem voltam ugyan képes minden szavát hallhatni, hanem azt vettem ki, hogy a franczia forradalommal történelmileg akarta igazolni ezen javaslat helyességét. Én azt tartom, hogy ha a franczia forradalom [és ezen törvényjavaslat köztt valami hasonlatot lehet tenni, azt tartom, hogy igenis azt az összefüggést találjuk, hogy akkor, midőn a szegény osztályra elviselhetlen terheket rovunk, mindenkor egyik okot szolgáltatunk azon communisticus mozgalmakra, melyek Franeziaországban igen helytelenül keletkeztek. A mi az ő többi okoskodását illeti, azokra nem akarok refleetálni. Az egészből csak azt vettem ki, hogy ezen törvényjavaslatot minden lényeges részeiben rosznak tartja, de azért általánosságban, bizonyosan ezen törvényjavaslaton kivül eső okokból elfogadja. Mert ha magában a törvényjavaslatban kereste volna, akkor nem fogadhatta volna el, {Mozgás és derültség a szélső baloldalon) tehát bizonyosan a franczia forradalomból, vagy máshonnan merített okoskodásaiból kiindulva, fogadja el ezt a javaslatot és azt mondta: hogy 8 ezen javaslatnak mindazon hibáit a részletes vitában orvosolhatónak tartja. Közbe pedig Madarász kép-viselő ur előadására megjegyezte, hogy az ábránd: no hát én ezt ábrándnak tartom, ha valaki a mi parlamenti életünkben jártas és azt hiszi, hogy ily javaslat minden egyes szakaszát, a részletes vitában megváltoztatni lehet. Nem fogadhatom el a törvényjavaslatot. (Helyeslés balfelöl.) Bessenyey Ernő: Az eddigi felszólalásokból meggyőződhetett a t. ház, hogy a törvényjavaslat czéljaira nézve véleménykülönbség alig van: azt mindenki igazságosnak és méltányosnak elismeri. Én, t. ház, ennél tovább megyek és azt mondom, hogy oly alapnak megteremtése, a mely lehetővé teszi azt, hogy a haza védelmében harczképtelenné vált rokkantak, a csatatéren elesettek özvegyei és árvái segélyezhetó'k legyenek, nemcsak igazságos, méltányos, hanem felebaráti, hazafiúi és törvényhozói kötelesség. Elismerte ezt, t. ház, már az 1868-iki törvényhozás is, midőn kimondta, hogy mindazok, kik a tényleges katonai szolgálatra nem alkalmasak és attól felmentetnek, e czélra bizonyos összeget fizetni tartoznak. Tehát ez eszme nem új. Hanem, t ház, a mi a javaslatban új, az nem igazságos, nem méltányos és ez a hozzájárulási arány. [Igaz! ügy van! balfelŐl.) Az 1878: XIX. t. ez. világosan mondja, hogy mi a közös hadviselési kiadásokhoz, az adóképességi arány szerint tartozunk járulni. A javasolt arány még ennél is sokkal terhesebb és törvényeinkbe ütköző. Már pedig, t. ház, ha én elismerem azt, hogy mi ezen arányt megtartani tartozunk, akkor kell, hogy az mindenki által elismertessék, hogy a törvényhozás van legelső sorban hivatva arra, hogy fennálló törvényeink tiszteletben tartassanak, a törvényhozás van hivatva arra, hogy sarkalatos törvényeinkből egy hajszálnyi se engedtessék. Ez, t ház, egyik oka annak, hogy e törvényjavaslatot el nem fogadom. Hiánya e törvényjavaslatnak az, hogy a díjakból befolyó többlet fölötti rendelkezés iránt, nem nyújt elegendő biztosítékot. A ministerelnök úr múltkori beszédében azt mondotta, hogy ezen többletből bejövendő összeg egy részét, államháztartásunk kiadásaira is fordíthatjuk. Ám legyen, t. ház, de ha nincs meghatározva, hogy a bejövendő többletnek hányada fordittatik államháztartásunkra és hányada a mozgósítottak családja fólsegélésére, ugy ki vagyunk téve annak a lehetőségnek, mely szerint egyszer eszébe jut a hadügyministernek az, hogy az egész összeget elfoglalja, máskor pedig eszébe jut a kormánynak és elkölti az egész összeget az államháztartásra és így éppen azon czél nem lesz elérve, melyet elérni akarunk, hogy t. i*. a befolyandó összeg egy része a mozgósítottak családja felsegélésére fordittassék. (Igaz! Ugy van!) De t. ház, én a díjak kiszabásánál sem tartom igazságosnak az arányt. Csak néhány példát hozok fel. Azt mondja a javaslat, Öt frtot fizet kinek ötven forintot meg nem haladó adója van. Tehát öt frtot fizet az, a kinek 10.15,20 frt, de az is, a kinek 50 frt adója van. Továbbá azt mondja a javaslat, hogy 80 frtot fizet az, a kinek 1000—3000 frt adója van és 3000 frton felül bármennyi legyen az adója, — Jegyen az pl. 50,000 frt is — fizet csak 100 frtot. Én, t. ház, ebben igazságot nem látok. A minimumot nagynak, a maximumot kicsinek találom. (Igaz! Ugy van!) Ezek, t. ház, azon okok, melyeknél fogva én részemről igy, a mint előttünk áll, a törvényjavaslatot el nem fogadom. (Helyeslés balfelöl.) Van azonban egy módja, egy lehetősége annak, hogy e törvényjavaslatot én és elvtársaim és talán — ki merem mondani — az egész ház szívesen 21*