Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-186

164 1S6. országos ülés doczember 10. 1S79. elfogadja és e módot könynyen megadhatná a ministerelnök úr és pártjának egy kis jóakarata és törvényeink iránti egy kis tisztelet. (Halljuk! Halljuk!) És ez a mód abból áll, hogy beadandó indítványom elfogadtassék, a mely szerint ezen törvényjavaslat, az általam javasolt arányok sze­rinti kiigazítás végett, a pénzügyi bizottsághoz visszautasittassék T. ház! Ha ez a javaslat törvényeink kor­látain belül válnék törvénynyé, ugy ez törvény­hozási működésünk egyik fénypontja lenne. Higyje meg a t. többség, hogy az csak a kormány elnö­kön áll, hogy ez a törvényjavaslat az általam indítványozott kiigazítás szerint a lajthántúli kor­mány által is elfogadtassék. Mert, t. ház, mit kívánunk mi? Nem kérünk alamizsnát lajthántúli testvéreinktől, csak azt követeljük, hogy általuk törvényeink tiszteletben tartassanak, hogy ezen szerződés, mely közttünk és közttük megköttetett és az 1867: XII. t. czikkben talált kifejezést, min­den ízében végrehajtassák. Ha a t. kormányelnök úr és annak pártja indítványomat elfogadná és ezen törvényjavaslat így kiigazítva, újra a t. ház asztalára tétetnék, meg vagyok győződve, hogy igen kevesen talál­koznának a t. ház tagjai között, a kik ha más­ból nem, legalább humanitási szempontból azt el nem fogadnák : ellenben ha a t. kormányéinök úr indítványomat el nem fogadná, úgy már előre jelezné azon álláspontját, hogy a részleteknél sem fog egy cseppet sem engedni. Én tehát ezen oknál fogva, föltéve, hogy az utóbbi eset következend be, kijelentem úgy magam, mint a párton kívüli képviselőtársaim nevében, hogy ezen törvényja­vaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alap­jául sem fogadom el, hanem kérem a t. házat, legyen szives indítványomat elfogadni, a mely így hangzik : „Indítvány. Tekintve, hogy e törvényjavaslat, a közös védelemből folyó kiadások viselésére nézve, az 1867-ik t. ez. 19-ik szakaszában meg­állapított arány ellenére egy sokkal terhesebb arányt javasol. Tekintve, hogy e törvényjavaslatban, az ezen adóból befolyó és a megjelölt czélok fedezésén túl fizetendő többletre nézve, elég biztosítékot nyújtó intézkedés nem foglaltatik. Tekintve végre, hogy a meghatározott díj­tételei sem felel meg a kívánalmaknak. Határozza el a ház, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ezen iránybani módosítás és kiegészítése czéljából, a pénzügyi bizottsághoz vissza utasittassék." Vidliczkay József: T. ház! Azt hiszem, hogy akkor fogok leginkább találkozni a t. ház helyeslésével, ha a vitának ily előrehaladt stá­diumában, mellőzve minden hosszabb élőbeszédet, mindjárt az érdemleges megjegyzéssel kezdem beszédemet. Észrevételeim a fennforgó törvényjavaslat tekintetében a következők. Tekintve azt, hogy itt új katonai alapok alkotásáról van szó, alapok alkotásáról tisztán katonai czélokra, azon meggyőződésben vagyok, hogy leginkább és legelőbb erről kell szólanom. T. ház! A mi magát ezen czélt illeti, melyre ezen katonai alapok a törvényjavaslat szerint alkottatnának, ezen czélt én is mélyen tisztelem és azt mondom, hogy maga a czél olyan, hogy az ellen felhozni semmit sem lehet. Hanem midőn ezen czéluak eléréséről van szó, bocsánatot kérek, nem vagyok abban a meggyőződésben, hogy ezen czélnak megvalósítása mulhatíanúl ilyen katonai alapok alkotását kívánná és tenné szükségessé. Hogy az állam a rokkantakról, azokról kik a haza védelmében megsérültek, továbbá a harez­téren elesettek özvegyei és árváiról gondoskodjék, hogy ez az államnak kötelessége, azt elismerem; de erre állandó katonai alapok nem kívántatnak. Azon országban, hol a financzia rendezett álla­potban van, ezen kötelességet az állam az évi államköltségvetésből és annak kútforrásaiból is teljesítheti; erre a czélra katonai alapok alkotása mulhatíanúl nem szükséges. (Helyeslés a szélső balfelöl.) Jelen körülményeink között pedig, ilyen katonai alapok alkotását én nem tartom tanácsos­nak. Méltóztatik visszaemlékezni, t. ház, arra, hogy Bosnia elfoglalásának czéljára, milyen katonai alapok költettek el. Már most azt kérdezem a t. többségtől és a t. kormánytól, hol van a garantia arra nézve, hogy ha mi újra ilyen katonai alapokat alkotunk, hogy azon katonai alapok nem fognak-e más czélra fordíttatni és pedig annyival inkább, mert azon czél, a melyre az imént említettem alapok már elköltettek, t. i. Bosznia elfoglalása, nincs még elérve, Bosznia nincs még annectálva. A keleti kérdésnek —• fájdalom — még csak kez­detén vagyunk. Ha ilyen alapokat alkotunk, melyek évről évre szaporodnak, én azt hiszem, hogy az ilyen alapok alkotásánál, meg kellene lenni egy úttal a garantiának is arra nézve, hogy azon katonai alapok csak ezen czélokra fognak fordíttatni. De én erre nézve semmi biztosítékot nem látok. Ennél fogva hangsúlyozva ismét azt, hogy azon czélt, melyre ezen alapok alkotandók lennének, én is nagyon tisztelem; kijelentem egyúttal, hogy ezen czélt el lehet érni rendezett fmáncziális állapotok mellett, ilyen alapok nélkül is. Én tehát először ezért sem szavazom meg ezen t. javaslatot. Lehetetlen továbbá, hogy ezúttal szóba ne hozassék s kérdés alá ne vétessék azon politika is, mely ezen alapok megalkotását kívánja. Ezen politika t. ház, — a mint a tapasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom