Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-185

150 185, országos ülés deezember 9. 1879. Gr. Apponyi Albert: T. ház! Nagyon sajnálom, hogy a t. minister ur felszólalásának némely pontja engem arra kényszerít, hogy zár szói jogommal éljek és újra igénybe vegyem, lehető rövid ideig, a t. ház figyelmét. A t. minister nr előadásának egyes pontjaira nem fogok chronologicus sorrendben reflectálni és veszem első sorban azt, melyet ő utoljára sütött el, t. i. azt, hogy én — mint azt egy általam ujolag alkalmazott és élczként használt mondatból kimagyarázza — a német birodalmat ellenségnek tekintem. Azt hiszem, t. ház, hogy az érvelésnek nem komoly módja az, ha egy mondat, mely csakis mint élez akar értetni, a maga szószerinti értelme szerint idéztetik és abból következtetések vonatnak le. (Helyeslés balfelöl.) De azt tartozom megjegyezni és ezt igazolja tárgyalásaink múltja, hogy a Németországgal való közgazdasági jó viszony, az avval való kereskedelmi szerződés létrejövetelének akadályai, a mennyiben ezen monarchia részén léteztek, bizony nem azon kereskedelmi irányzatban rejlettek, melyet ezen padokról, melyek általam képviseltettek, hangoztatnak,ugy,hogy etekintetben ajóakaratnakésaz ellenséges szándék kizárásának legalább is annyi, ha nem több jeleit adtam, mint a mennyit a t. ministerelnök ur és az általa vezetett kormány, ezért megvallom, ide czélzó megjegyzését még élez gyanánt sem tudom, sem találónak, sem elmésnek elismerni. (Helyeslés baljelÖl.) De a t. ministerelnök ur — és sajnálom különösen ezeu megjegyzés miatt, hogy ő nincs jelen — hivatkozott arra, hogy a felhatalmazást tágabb körre] kell ellátni, mint a minővel aít mi akarjuk, bizonyos retorsionalis jogoknál és alkalmaknál fogva, melyek a német tarifa-törvényben fennállanak és melyeket mi a tárgyalások megszakadása esetén, nem igen alkalmazhatnánk. A t. ministerelnök ur azt mondja: sajnálja, hogy ő erre a pontra reflectálni egyáltalán kénytelen volt és hogy ő azt itt — bár általánosságban is — felhozni kényszerült. Én kérdezem, hogy ki által kényszerült ? Az én felszólalásomban és az általunk beadott indítványban egyetlen szótag sem foglaltatik, mely ezen kényes pontnak, a melyet én készakarva egy szóval sem említettem, — sem a külön véleményben, sem a felszólalásomban — itten való felhozatalára alkalmat nyújtott volna. A kényszer, mely e tekintetben fennállhat a t. ministerelnök úrra nézve, megvallom, részemről csak úgy magyarozható meg, hogy bokros teendői közepette nem ért rá az általunk beadott különvéleményt figyelmesen elolvasni, mert ha arra magának időt és türelmet szakított volna, akkor tudná, hogy a mi különvéleményünk javaslatának második §-a ezt tartalmazza: „Hasonlag felhatalmaztatik a ministerium, mennyiben kereskedelmi összeköttetéseink biztosítása azt kívánná, hogy a monarchia másik államának kormányával egyetértőleg egyéb elkerülhetetlenül szükséges ideiglenes intézkedéseket Js rendkívüli utón megtehessen". Én azt hiszem, hogy azon pontra nézve, melyre a t. ministerelnök ur itt czélzást tett, a provisio abban a §-ban bennfoglaltatik épp oly teljes mértékben, mint a kormány javaslatában, úgy hogy erre a pontra nézve a két javaslat köztt differenczia egyáltalán nincs; én tehát azt a kényszert, mely a ministerelnök urat arra viszi, hogy ezt a pontot itt felhozza, nem értem j mindenesetre pedig az ellen, hogy az, a mi magutiktartásából származott volna, egyenesen tiltakoznom kell. (Helyesles balfelöl.) Végre beszélt a ministerelnök ur sokat a bizonytalanságról, mely a kereskedelem érdekében nem fekszik, beszélt arról, hogy mi történjék, ha esetleg ez a ház, a létrejött ideiglenes megállapodásokat február közepe táján tárgyalván, azokat hatályon kivül helyezné. Először is legyen szabad megjegyeznem, hogy én ezt az időmeghatározást: „február közepe táján" semmi tekintetben sem találom indokoltnak. Én, miután — habár ideiglenes jellegű, de ideiglenességében végérvényes megállapodásokat mentül korábban létrehozni szintén óhajtok, nem látok semmi akadályt abban, hogy, ha a képviselőház, a mi it az szokás, már január 20-ka táján ismét összeül, az első propositio, mely a kormány által a ház asztalára tétetik és a mely a dolog természete szerint hosszabb tárgyalásokat nem igényel, a Németországgal kötött ideiglenes kereskedelmi egyezmény lenne, úgy, hogy semmi akadály sem forogna fenn, hogy az még január hó vége előtt törvénynyé váljék. Ezt csak mellékesen jegyeztem meg. Fődolog az, hogy a t. ministerelnök ur mindig ! azon eshetőség következményével foglalkozik, hogy a képviselőház a megállapodásoktól jóváhagyását megtagadná. Én nagyra becsülöm a ministerelnök úrban az önismeret azon magas fokát, hogy az általa létesítendő megállapodásokat és javaslatokat már előre is olyanoknak sejti, metyek a képviselőház által el nem fogadhatók. (Derültség balfelöl.) De én megvallom, e tekintetben ministeriálisabb vagyok a minister uraknál. Én ebből a föltevésből nem indulok ki, én ezt valószínűnek egyáltalában nem tekintem, hanem a legnagyobb valószínűséget a mellett látom, hogy a törvényhozás ezen megállapodásokhoz hozzá fogna járulni. Én itt beismerem, hogy maga azon tény, miszerint azon megállapodások már ideiglenesen életbe vannak léptetve, egy hathatós törvényhozói motívumot fog arra nézve képezni, hogy a képviselőház