Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-185

185. országos ülés deezember 9. 1879. 149 terjeszti be tett intézkedéseit. A kormány iga- | zolni tartozik eljárását akkor is éppen úgy, hogy ha, — miként ezt a bizottság többsége is java­solja — megadatik a meghatalmazás, hogy a kormány gondoskodhassék arról, hogy hat hó-' napig egy a lehetőségig jó, vagy tűrhető modus vivendi megállapittassék. Csakhogy, mi lehet a különbség az eredményben? Vagy tudja a kor­mány igazolni eljárását úgy, hogy a törvény­hozás többsége helyeslését megkapja, vagy nem. Ha igazolni tudja, akkor természetesen meg­szűnt minden további kérdés. Ha nem tudja igazolni, ha eljárása a törvényhozás által rosz­szaltatik, ennek is megvannak a maga parla­mentaris következményei, éppen úgy, mintha a törvényjavaslat alakjában benyújtott előterjesz­tése elvettetett volna; csakhogy az ország köz­ügyeire nézve annyival előnyösebb alakban, hogy akkor — mindamellett, hogy a kormány eljá­rása helytelenittetett és hogy változásnak kell beállani — legalább mégis egy tariffa-háborút elkerülő modus vivendi által idő van biztosítva azok számára, kik hivatva lesznek azután akár egy jobb ideiglenes, akár pedig egy állandó kereskedelmi szerződést alkotni. A kormány helyzete szempontjából tehát mindegy, sőt a kormány helyzete talán sok irányban kedvezőbb, hogy ha nem egy bevégzett tényt tartozik iga­zolni, hanem előterjesztheti az egyezményt, még mint törvényjavaslatot; de az ország kereske­delmi érdekeire nézve meggyőződésem szerint határozottan sokkal előnyösebb, ha minden vi­szonyok között egy megélhetési mód teremtetik, biztosíttatván ez által az idő arra, hogy az állandó, a mindnyájunk által óhajtott kereske­delmi szerződést megkötni lehessen.' A t. képviselő ur azt mondja, hogy a több­ségi vélemény szerint, összekötött kézzel szol­gáltatnék ki magunkat Németországnak ezen alkudozásokra nézve. Én azt hiszem, hogy sokkal kevésbbé e szerint, mint a t. képviselő ur kor­látolt meghatalmazása szerint. Mert egyfelől sokkal inkább lehet a másik oldalról is jóindu­latot várni, ha valami positivumot lehet meg­állapítani hat hónapra, mint az ellenkező esetben; s másfelől azon általánosan tartott meghatalma­zás utján, sokkal inkább módjában van a kor­mánynak, tekintettel a beszédem elején felemlített körülményre is, oly intézkedéseket tenni, a melyek által saját érdekeink, legalább a sérelem ellen, ezen közbeeső idő alatt megóvathatnak. Nem összekötött kézzel való megadásról, hanem éppen az érdekeink védelme szempontjából szük­séges működés, szabadság megadásáról, lehet tehát nézetem szerint szó. A t. képviselő ur visszaemlékezve a régibb dolgokra, azt monda, hogy a kormány hajdan rideg volt a német kormány irányában követe­j léseiben és a nyújtandó engedmények megtaga­dásában, most pedig túlságosan engedékeny és meghunnyászkodó. A t. képviselő urnák arra is méltóztatott hivatkozni, hogy volt pedig ez akkor, midőn Németországban a reánk nézve nem éppen kedvező közgazdasági irányzat még sanctionálva nem volt és hogy most történik ennek ellen­kezője, midőn ez az irányzat már életbe lépett. Meg vagyok róla győződve, hogy a t. képviselő ur éppen oly jól tudja, mint én, hogy a Német­országgal folytatott tárgyalások akadálya, akkor éppen az volt, hogy azon, azóta már törvény­hozásilag is érvényesített közgazdasági tendentia úgy a kormányban, mint a közvéleményben már megvolt és hogy éppen ez a tendentia akadá­lyozta akkor azt, hogy kereskedelmi szerző­dést lehessen kötni. Meg vagyok továbbá róla győződve, hogy a t. képviselő ur azt is éppen oly jól tudja, mint én, hogy mindenütt a vilá­gon, ha egy túlhajtott kereskedelmi tendentia egyszer érvényesítette magát, közel fekszik az, hogy túl lévén hajtva a tendentia, mellette más áramlatok is kezdjenek erőt nyerni és terjesz­kedni. Meg vagyok győződve arról is, hogy a t. képviselő ur éppen oly jól tudja, mint én, hogy más igen fontos, de nem közgazdasági, hanem politikai indokok sokkal valószinübbé teszik ma azt, hogy sikerrel lehessen szerződést kötni, mint tették akkor. De valamint akkor nem voltunk a német követelések iránt túlmerevek, legyen meg­győződve a t. képviselő ur, hogy ma meg nem vagyunk meghunnyászkodók, mert ha ilyenek lettünk volna, akkor talán, sőt mondhatnám bizonyosan, kész egyezményt terjesztettünk volna a t. ház elé, mert ha meghunnyászkodik az egyik fél a másik előtt, az egyezmény mindig létrejő. Csakis akkor nem jő létre, ha egyik fél sem hunnyászkodik meg a másik előtt, hanem min­denki fenntartja saját követeléseit. Ugy látszik, hogy a t. képviselő ur nagyon szereti azon, egy alkalommal már sikerrel alkal­mazott elmés mondatát, azon bizonyos katona­tisztnek bizonyítványát. Nem esudálkozom azon, hogy ha valaki, a kinek egyszer valamely élcze sikerült, arra ismételve szeret hivatkozni. Azon­ban engedjen meg a t. képviselő ur, hogy figyel­meztessem arra, hogy ez alkalommal legalább nem hiszem, hogy találjon a katonatiszt bizonyít­ványában előforduló ezen mondat: „Gegen den Feind verträglich". Meg lehet, hogy a t. képviselő ur a német birodalmat „Feind"-nak tekinti, én nem tekintem ennek, hanem „Freund"-nak és „verträglich" is akarok vele lenni. {Helyeslés jobbfelö'l.) Ajánlom a törvényjavaslatot. (Tetszés a jobb­oldalon.) Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát bezárom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom