Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-163

16'?. országos ült! monarchia fennállását őszintén akarja. Mindez most már tényleg megtörtént: Ausztria-Magyar­ország az oeeupatióval, lettek által bizonyította be azt, hogy a keleti missiójának újra felkaro­lását komolyan veszi s tehát az új német biro­dalom alkotását, minden reservatió mentális nél­kül változhatatlanig aeceptálta; meddig Német­ország az által, hogy a berlini kongressuson, az elhirüít Szent-Stephonói békeelőzmények el nem fogadása által, Oroszországtól elvált és azóta mindig híven Ausztria-Magyarország részén állott, szintúgy tettek által bizonyította be azt, hogy nem csak a habsburgi monarchia fennállá­sát őszintén akarja, hanem egyenest a lehető leg­erősebb Ausztria-Magyarország európai szükségét, elismeri. Miután pedig ezzel, azon erkölcsi ga­rantiák, a melyek a német birodalom és Ausztria­Magyarország közötti végleges megegyezés el­engedhetlen előfeltételét képezték, most már ténvleg meg voltak adva, semmi nem természe­tesebb annál, hogy azon baráti viszony, a mely a két középeurópai nagyhatalom köztt az új német birodalom alkotása óta kifejlődött, szűk szövetségi viszonynyá megsíírült. Épen abban rejlik azon nagyszerű hatás titka, a melyet Ausztria-Magyarország kül-actiója oly gyorsan és csattanósan megmutatott, hogy azon érőhez való felebbezés és azon erő felélesztése, a mely Ausztria - Magyarországot eredetileg nagygyá tette, illetőleg a habsburgi monarchia keleti missiójának komoly újra felkarolása, a végleges megegyezést Ausztria-Magyarország és a német birodalom köztt s ennek következtében termé­szetszerűleg azon német-orosz baráti viszony feloszlását szükségkép feltételezte, a mely való­sággal elég hosszasan a czivilizált Európára s pedig maga Németországot nem kivéve, lidérczül nyomott. [Helyeslés.) Tagadhatlan, hogy Németország, illetőleg Poroszország, az orosz baráti viszonyt, remekül kihasználni értette, de azt sem lehet tagadni, hogy Oroszország a jó szolgálatait, mindenkor jól is kifizettette magának; sőt olyan jól, hogy a czivilizált Európa szemei majdnem könybe borultak. Azért, ha egyáltalában illene a nagy politikában háláról, vagy hálátlanságról beszélni, bizonyára Oroszországnak semmi joga nincs Németországot azon okból hálátlansággal vá­dolni, mert ez utóbbi az „igen drága" orosz barátjától, minden udvariassággal visszahúzódott és az ikertestvérével, Ausztria-Magyarországgal, mindkét birodalom érdek együttlegességének meg­felelvén, kölcsönös vedre szövetkezett, Ezen szö­vetség, a jó egyetértést Oroszországgal, teljességgel nem zárja ki, föltéve, hogy Oroszország a merő­Den jogosítlan európai aspirátióiról véglegesen lemond. Ausztria - Magyarország külactiójának eszményi oldala, a kelet népeinek szellemi és uo,ember 10. lí>7l>. 53 erkölcsi emelése; de erre mindenek előtt a kor magaslatán álló kultúra és erkölcsiség szük­séges, a melyeket Oroszország soha, meg soha sem, hanem csak Ausztria-Magyarország, Német­országgal együtt, nyújthat az illető népeknek. Az occupatió ezen eszményi oldala pedig, új bizonyítéka azon felfogás helyességének, mely szerint az oceupált tartományok közigazgatása közös ügynek tekintendő; mert csak az összes osztrák-magyar monarchia, mint olyan, elég ha­talmas arra, hogy német frigytársára támasz­kodva, a kelet népeit, az ázsiai barbárságból kiragadja és a nyugati kultúra és erkölcsiség áldásaiban részesítse. Vájjon Ausztria-Magyarország ezen magasz­tos missiójának most már háborítatlanul, szentel­heti-e magát, illetőleg vájjon Oroszország, a két középeurópai nagyhatalom együttleges szövetsé­gének következtében, az európai aspirátióiról véglegesen lemondani, vagy pedig ugyanezek foganatosítását, a közép-európai szövetségnek daczára, újra megkísérni fogja-e, — azt majd a jövő mutatja meg. Mindenesetre nagy hiba volna, azon béke-hymnusokból, a melyekkel az em­lített szövetség üdvözöltetett, azt következtetni, hogy most már minden bizonyossággal hosszú békére számolni lehet. Miután ezzel a legactuálisabb kérdést érin­tettem, a t. ház talán kegyesen megengedni fogja, hogy, mielőtt beszédemet bezárom, erre nézve is egy pár szót mondjak. T. ház! A német birodalom és Ausztria­Magyarország közötti szövetség igenis béke­szövetség, a mely valószínűleg Anglia hozzá­járulása által még erősödni fog. Azonban ezen békeszövetség keletkezési okát, t. i. azon nagy és folytonosan növekedő mozgalmat fontolóra kell venni, a mely jelenleg a szláv fajban tel­jesedik és Oroszország védnöksége alatt a czivi­lizált Európát, egy második népköltözéssel fenye­geti. Vájjon ugyan a középeurópai békeszövetség magában véve, mint tény elegendő lesz-e arra, hogy a szláv népáradást, az európai béke hábo­rításanélkül, visszatorlassza? Azt reménylik, hogy Oroszország az ész- és eszélynek engedvén, a harezot legalább addig nem fogja merni, mig inig hatalmas szövetségese nincs. Ezen remény valósulhat, de csalódásnak is mutatkozhat, mert a történelem azt tanúsítja, hogy, sőt a legmível­tebb népeknél a durva ösztönök, az ész- éa eszélyen győzedelmeskedhetnek. Ha pedig ez mívelt népeknél lehetséges, mennyivel inkább megeshet az oly népeknél, a melyek a mívelt­ségben hátramaradtak'?! De eltekintve attól, vájjon hol van a garantia arra nézve, hogy a sokat megvitatott és még az első Napóleon által szemügyre vett orosz-franezia offensiv-szövetség, nem fog létre jönni? Persze, Francziaországról

Next

/
Oldalképek
Tartalom