Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-176

176. országos ülés norembar 27. 1879. 335 vast szemünk előtt kell tartani azt, hogy a liga, a. melylyel küzdünk, épen nem új s hogy e jelzett törekvések már 300 év óta léteznek s fölújulnak. Ha ugyanis visszapillantunk, látjuk, hogy a mostani hadügyministeriumnak, a katonai bureaukratismus e főgyúpoutjának elődje, a császári királyi Hofkriegsrath volt s amaz esak eszméinek örököse s a centralisált militarisniusnak ellenünk irányzott törekvései, felnyúlnak egész I. Ferdinánd koráig. A magyar történelem katonai oldalát vizsgálva, különösen azon szempontból, melyen az előttünk fekvő törvényjavaslat indul: félreismerhetetlenül húzódik keresztül azon eme veres fonal. Már Ferdinánd és fiának vezérei: Roggeiidorf, Fels Lénárt, Schwendi Lázár stb. megkezdették azon rendszert, melyet napjainkig következetesen ellenünk irányozva tapasztalunk. Már ők, noha a magyar hadsereg önállóságát formailag nem tagadták, föléjök főparancsnokokul kinevezve, az önálló vezényletet kiragadták a magyarok kezéből és a magyar hadcsapatok, a német, spanyol és egyéb zsoldosok danrlárai közé osztatván he, ugy alkalmaztattak, hogy ha az osztrák hadsereg megveretett, akkor a vereség szégyenét a fővezérek a magyarok nyakába csaphassák és ha győzött, ezt saját zsoldos csapataiknak tulajdonítsák s következőleg a magyar hadanyagot, mint valamely haszontalan lomot igyekezzenek feltüntetni. E törekvést folytatta Básta tábornok, a ki azonban kísérletével: egyesíteni a magyar csapatokat az osztrák zsoldosokkal, szerencsétlenül járt, mert ezek ellenében egy önálló magyar hadsereg

1 keletkezett és támadt föl Bocskayval ellene. Valahányszor pedig önálló magyar hadsereg alakult — mindig erősebb volt ez az osztrák seregnél és mindig megverte ezt. így járván Básta, a kísérlet rövid időre megszűnt. Felelevenítette azonban azt megint az I. Lipót alatt kezdődő absolutismussal a híres Montecocculi. De, magyar nemzetnek volt azon időben egy nagy férfia, nagy költő és nagy katonai genie: gr. Zrínyi Miklós, a ki rögtön felismeré a veszélyt s ki legelőször mondotta ki: „Ne bántsd a magyart" ezímíí halhatatlan müvében, hogy semmi más nem menti meg a magyart, mint az önálló nemzeti hadsereg s tervét nyújtá egyszersmind annak, hogy miképeu kell egy Önálló magyar hadsereget szervezni. Az eszme ekkor sem létesülhetett, hanem csak II. Rákóczy Fereacz idejében valósult meg. És ekkor, nyolez évi súlyos harezok után — mert a magyar hadsereg le nem verethetett — az absolutismus és militarizmus ismét kénytelen volt pactálui a magyar nemzettel. A törekvések azonban folyton felújultak a magyar hadsereg önállósítása ellen. De valahányszor a magyar nemzet erejét kifejtette és önálló hadsereget alkothatott: mindig legyőzte a militarismust. Ezt tanúsítja a történelem, melyet meghamisítani nem lehet és a mely szigorúan támogatja programmunk teljességét. Nem szükséges, t. ház, e tekintetben hivatkoznom még az 1848 —49-iki hadseregre, melynek fényes hadi tettei úgyis eléggé ismeretesek. És indokolja állításom igazságát a Habsburg háznak legnagyobb barátja, az osztrák monarchiának legnagyobb hadvezére és legmélyebb elméjű politikusa: Savoyai Eagen, a ki, midőn az osztrák militarismus nyolez évi harez után is a magyar hadsereget le nem verhette és az uralkodó ház kénytelen volt a magyar nemzet alkotmányát visszaállítva, a szatmári békét megkötni, Károly császárt figyelmeztette arra, hogy minő törhetetlen erő rejlik a magyar nemzetben, mit a legutóbbi háború is kimutatott és a ki a császárnak azt tanácsolta, hogy helyezze a birodalom súlypontját Bécsből Budára. Savoyai Eugennek Bécsben azóta szobrot állítottak és elismerték ''t nagy embernek, a nélkül azonban, hogy bölcs tanácsát követték volna. Ha, t. ház, annak idejében tanácsát elfogadják; egészen más alakulást nyert volna a monarchia és mást Magyarország. A történet bizonyítja még, hogy midőn Mária Therézia alatt Batthyányi, Nádasdy és Beleznay vezették a magyar csapatokat magva!' módra, magyar vezényszóra — győztek azok és az ifjú királnyőnek több oldalról megtámadott trónját, egyedül a magyar hadsereg vitézsége mentette meg. A hála aztán az volt, hogy a királynő germainzáló fia, II. József császár kezdte el a magyar ezredeket szorosabban egységesíteni és beolvasztani az osztrák r hadseregbe s behozta a német vezényszót. És mi lett következménye? Elmúlt a magyar nemzet lelkesedése — Belgrádot elvesztettük. Ferencz császár alatt pedig, bár egyes magyar ezredek bámulatos vitézséggel harczoltak, de a magyar módra való vezetés, a magyar szellem, a magyar genius, melynek az osztrák militarismus régi ellensége, hiányozván a hadseregben, meg kellett érnie az osztrák császárnak, hogy I. Napóleon a megalázó békeföltételeket a schönbrunni palotából dictálta. Ezen történelmi tanulságok daczára, a soldatesca folyton megújoló magyarellenes törekvéseivel még most sem hagyott föl. Tantisága ennek a már letárgyalt törvényjavaslat és folyománya a jelen törvényjavaslat is. Azonban én s elvtársaim a közös hadseregszámára egyetlen Qgy újonezot sem szavazhatunk meg. Meg nem szavazhatják pedig a már jelzett államtaui és közjogi okokon kivül még nemzeti