Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-173

US. országos ülés november 24. 1879. 277 az erővel, hogy véleményemet homlokegyenest megfordítsák. Sokkal súlyosabb argumentum a technikai helyzet. Az 1863-iki háború után, nem mi képképviselők, de az összes európai katonai tekintélyek, abban a nézetben látszottak megállapodva lenni, hogy az egész hadviselési rendszer megváltozik. A gyorsan lövő puskák feltalálása óta, a lovasságnak alig lehet hasznát venni a háborúban, hogy a lovasság jövőre nem egyébre való, mint furazsirozásra és előőrsi szolgálatra. S a midőn mi is azt hittük, egész bátorsággal azt állíthattuk, hogy ha mi, honvédségünket fokonként fejlesztjük, akkor azt a szükséges gyalogsági haderőt megsokszorosíthatjuk ez által és szükség idején annyi katonát állíthatunk elő, a hány hazaszerető lélek és ép testtel biró férfi vau a hazában. A későbbi hadjáratok tapasztalatai eleinte e felfogásunkat igazolni látszottak. A keleti háborúban a török kormány, a mely eleinte a megelőző évben alig birt annyi hadsereggel, hogy egy boszniai lázadást leverjen, hogy egy kis szerb államot féken tartson, mikor rá volt kényszerítve, a 350,000-nyi orosz hadsereget megállította a földből rögtön előteremtett gyalogságával és láttuk, hogy azok a mezőről behívott musztehafizok, a kik akkor kapták kezükbe legelőször a Martinifegyvert, mi gyilkoló hatást tudtak eszközölni abban a positióban, a melybe befészkelték magukat. Ez azután addig tartott, mig az orosz hadsereg lovasságtömegei megérkeztek a csatatérre. A mint azok elvághatták a közlekedési vonalakat, a mint az élelmezés lehetőségét meghiúsították, a mint azok megakadályozhatták a felmentő seregek előrehatolását, a világnak legvitézebb serege, Plevnáuál kénytelen volt magát megadni. Ekkor világosodtunk fel az iránt, hogy a lovasságra ép oly, sőt nagyobb szükség lesz ezentúl a hadjáratokban, a mint volt az eddigiekben. Már pedig lovassági katonát nem lehet 6 hét alatt előállítani, nem lehet ennyi idő alatt betanítani és nem lehet szabadságolni ugy, mint a gyalogságot. A második kívánságunk volt a tüzérségnek megosztása. Erre is igen plausibilis okaink voltak. En magam sürgettem a legjobban, hogy a tüzérséget kétfelé kell választani és Magyarország kapja meg belőle a maga részét. Itt is elismerem csalódásomat. A tények meghaladták nézeteimet. Ha mi ezelőtt tiz évvel megosztottuk volna a tüzérséget, mi lett volna ebből'? A mit nemcsak én nem tudtam, nemcsak mi nem tudtunk, de a mit a világnak legelső katonai kapacitásai, egy III. Napóleon és az ő hadvezérei nem tudtak, az: hogy az akkori ágyúk nem ágyúk többé. Ezt előbb meg kellett nekik tanulniok a legközelebbi hadjáratban. És igy, ha kívánságunk elfogadtatik, most tiz éve, az lett volna belőle, hogy az osztrákoknak volnának Uchatiuságyúik. (Zajos derültség a hal- és a szélső balfelöl.) Nem értem e derültség okát t. ház. Az, a kinek sajátja volt ez az aczélbronzágyúk találmánya, bizony csak oda vihette azt, a hol kész ágyúöntődét talált; nekünk ez nincs, (felkiáltások a szélső baloldalon: Miért nincs! Ahhoz, hogy ágyúöntödénk legyen, kellene a honvédelmi ministernek legalább 8 —10 milliót praeliminálni kiadásai közzé és még akkor is megtartana egy pár esztendeig annak felállítása, arra pedig várni nem volt időnk. A kik jártak Bécsben és látták az ottani Uchatius-féle ágyúműhelyt. nemcsak az öntődét, hanem magát a műhelyet, azok meggyőződhettek róla, hogy ezt egy parancsszóra előállítani rögtön nem lehet. Ott állanánk tehát valósággal, hogy vagy közössé kellene tenni a tüzérséget és akkor természetesen ez közös ügy volna, vagy pedig megmaradt volna nekünk ez a névnapokra, ünnepélyek alkalmává] durrogatni való machina, a mit most már semmiféle háborúban használni nem igen lehetne. Hogy ez igy van, nálunk sokkal nagyobb hadvezéreknek megtanították a nemzetük kárán. Azt tehát, bog}

7 hadseregünk jelenleg csatäképes és mind lovasság, mind tüzérség tekintetében az európai hadseregeknek niveauján áll, el kell ismernem, ennek a törvénynek elfogadása eszközölte. {Zaj. Ellenmondások a, szélső haloldalon.) Uraim, én birok azzal a bátorságai, hogy a magam csalódását bevalljam. (Nyugtalanság a, szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Mindannyiszor bevallottam, mindannyiszor bírtam hozzá bátorsággal. De mindez még nem volna elég indok arra, hogy véleményemet megváltoztassam. A fő indok erre a megváltozott európai helyzet. Ez előtt tiz évvel, mi volt a helyzete; Európának? Azt hitte minden ember, hogy általános nagy béke-epochának nézünk elébe. Hogy a magyar-osztrák monarchia hadvezetői innen belülről nem fognak hirtelen valami háborút kezdeményezni, az nagyon is valószínű volt; Poroszország bebizonyította, hogy bír akkora hatalommal, hogy magát respectáltassa Európában, de szembe állt vele az európai katonai államok elismert legolseje, a franczia császárság és mi mindnyájan meg lehettünk nyugodva, hogy ezen két állam, mikor egymást ellenőrzi,, egymásnak haderejéről oly biztos tudomással bír, hogy a háborút egymás ellenében könnyelműen nem fogja provocálni. Olaszországgal a legnagyobb békességben voltunk, akkor adtuk oda neki Velenczét ingyen, több mint ingyen; (Egy hang a szélső baloldalon: Jól tettük!) a dunai kisállamok számba sem jöttek, Szerbia alig birt valami serejio-el, Belűrádbai akkor török basa székelt; Bulgáriáról nem tudtuk, hogy annak alkotmány