Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-170
208 170. or.-íAgos ülés november 19. 1S7Í1. mében, melyet idézni méltóztatott, daczára annak, hogy az illető érdekeltek kívánsága alapján, hol a többség ez ellen nyilatkozott, igy terjesztetett fel, újra kineveztem bizonytalan időre, t. i. a meddig azon tervek alapján, melyeket az általam kiküldött szakértő a magasságra nézve megállapított, az alsó vidékeket is megmenthetőknek láttam. Ez egészen bizonytalan kiküldetés volt, valamint az első is, semmi előlegesen meghatározott terminus nélkül, mert ä Törvény nem kívánja, hogy megmondassék, mennyi időre történik a kinevezés; hanem kiküldetik és a szükséghez képest ott hagyatik, a meddig a törvény megengedi. így jártam e] ez ügyben, mert nézetem szerint nem az a hivatásom, hogy a megye, vagy az érdekeltek többségének relatiója alapján, a terület némely részét megsemmisülni hagyjam, hanem hivatásom az, hogy a társulatot a maga czéljának eléréséig rendben vezettetni igyekezzem. Ez voltoka, hogy igy jártam el. Én nem neveztem határozott időre kormánybiztost, hanem kineveztem annyi időre, a meddig szükséges lesz. Méltóztatnak ismerni a társulati ügyeket; tudják a t. képviselő urak mindnyájan, hogy ha egy társulatnál 28 esztendeig senki számadást nem látott és aztán odajön valaki, mily tömeg iratokkal van dolga. Ezek felszerelt ügyek, itt eombinálni kell és az okmányokat a teljesített munkához kell hasonlítani, az ártérfejlesztést keresztülvinni és az ártéri viszonyokat is át kell tanulmányozni. Méltóztassanak elhinni, hogy bár a törvén}', mikor azt méltóztattak meghozni, nagyon szép volt a theoriában, de a praxisban két esztendő, egy nagy társulat ügyeinek felismerésére is alig elégséges. Mit tegyek ily esetben? Két esztendő múlva megszüntessem, vagy pedig mást nevezzek ki kormánybiztosnak '? Hiszen ez is eltölt két esztendőt a tanulmányozással. Ez bábeli zavarra vezethet. Vagy ne nevezzek ki kormánybiztost és hagyjam a társulatot igy működni ? Hiszen ez rám nézve felelősséggel jár. Méltóztassanak tehát meghinni, hogy lehetetlenség oly szigorral eljárni, mint a hogy ott vétetik. Lehetetlen a kormány biztosságot megszüntetni, ha a megyének agy tetszik. Én a törvényt ugy magyarázom, hogy nékem kell megítélnem, hogy az actákkal támogatva vau-é az, a mit a megye mond. (Helyeslés jobbjelül.) Azt tartom, hogy ezen részre megfeleltem. A mi a másik részt illeti, (Halljuk!) én azt hiszem, hogy a t. ház igen jól tudja és tudta mindig, hogy e ház kebelében folytonosan voltak kormánybiztosok. (Felkiáltások a szélső balon: Kern tudtuk!) Méltóztassanak elhinni, mióta a képviselőház megvan, mindig és folytonosan voltak kormánybiztosok. De ez nem is lehet máskép. Méltóztassanak elhinni, nem igen sokan keresik ezen állást. Most is a legnagyobb zavarban vagyok, egy nehéz helyre keresvén kormánybiztost, mert egy embert találni, a ki képes legyen egy nagy dolgot keresztül vinni, nem oly könnyű. S a mióta ezen ügy a képviselőházban szóba hozatott, ineompátibilitási szempontból, képviselő nem akar vállalkozni, másokat pedig nem tudok kapni, mert a magán életben, hol a vidéken nem vagyok ismerős, nem tudok találni embert; a publieus életben levők pedig, annyira el vannak foglalva, hogy ily nagy munka teljesítésére nem vállalkozhatnak. Mindig voltak a ház kebelében kormánybiztosok. Hogy mikép járt el a ház saját képviselői irányában, megvallom, figyelmemet anynyira kikerülte, hogy megtörténhetik. hogy;.ily eset, akkor adja elő magát, mikor nem vagyok a házban. De azt hiszem, hogy a t. ház ez ügyet magát, gondolom Irányi Dániel képviselőtársam indítványára, napirendre tűzte már más alkalomból s jó lesz ebben valami eynosurát találni. (Felkiáltások bal felöl: Nem kell. hisz itt a törvény!) Én nem nevezek ki senkit két évre, ez nem szokás, mert esetleg a kinevezett félév alatt is elvégezheti teendőit s örülni fogok, ha nincs kormánybiztos, mert sokkal több bajom van, mintha a megye maga kezeli az ügyet de nekem addig, míg egy társulat ügyei nincsenek tisztázva, lehetetlen megszüntetnem a kormány biztosságot. Ha a társulat művei ki volnának építve, beszüntetném, mert a többire nézve, t. i. a számadások és pénzdolgokra nézve fel kell tennem, hogy a ki fizetett, maga is tud érvényt szerezni jogainak — ámbár, fájdalom azt a tapasztalást tettem, hogy az autonóm társulatok ezen pénzek kezelése iránt, a legnagyobb közönbösséggel viseltetnek s a legtöbb társulatnál milliók adatnak ki a nélkül, hogy valaki egy krajezárról is számolna. Ebben azonban engem csak másodrendű kötelesség illet. Ha azt határozza a t. ház, hogy a képviselő ur a kormánybiztossággal csakugyan incompatibilis, nem tudom, a társulat miként fog magán segítni. mert azt hiszem, a képviselő ur, a képviselőséget azzal az állással felcserélni nem fogja. Megvallom, megnyugvást találtam abban, hogy egy ellenzéki képviselőt neveztem ki, a ki ép úgy ellenem szavazott, mint az előtt, ha azonban ez állás a képviselőséggel nem fér össze, az természetesen nem reám, hanem a képviselő úrra tartozik, de akkor kényszerítve leszek más kormánybiztost keresni; mert látom, hogy ez a társulat, a maga ügyeit rendbe hozni nem képes. Méltóztassék tehát a kérvény! bizottság véleményét elfogadni. [Helyeslés.) Meczner Gyula: T. ház! Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk!) Mintán Madarász