Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-170

17<V. ersságos ülés november lí*. 187». 207 sé.g, hanem egyúttal a képviselői kötelesség elmulasztása. És azért mondtam, hogy sajnálom, liogy nincs ez a kormánybiztosi működés be­szüntetve, mert én nem szeretem azt, hogy képviselőtársam irányában, már csak igy is fel kell szólalnom a képviselőházban; mert. sokan azt vélik, hogy vagy személyességből, vagy párt iránti gyűlöletből, vagy nem tudom miből szólal fel az ember; de higyjék el, a hazafiúi keserű kötelesség az, a mely kötelességévé részi a képviselőnek, hogy midőn ilyenről meg­győződik egy megye feliratából, a mit nemtud­íunk. nem hihettünk, hogy megtörténhessék — fel­szólaljon. (Helyeslés a szélső balfelöl.") Szeret­ném, ha itt volna azon képviselő ur, vagy ha a közlekedési minister ur azt mondhatná, hogy nem két évre volt kiktildve, hogy egy évre volt ki küldve és szeretném, ha itt volna a ház nap­lója, hogy megtudhatnánk, hogy távozásra enge­dély adatott-e, mert akkor nem lenne törvény­telenség a kormány működése és akkor bocsá­natot kérnék a háztól és azon képviselő úrtól; így azonban épen azért: mondtam két tekintet­ben fontos ezen kérdés és ez utóbbi tekintetben még inkább fontos az eset. És már, ha ugy van, hogy csakugyan nem tette le kormány­biztosi működését, mert az 1875-iki I. t.-cz.-kel i-/. valóságosan ellenkezik, arra kérem a tisztelt házat, méltóztassék megbízni a háznak t. elnö­két, hogy ha netalán ma hivatalosan nem érte­sít bennünket a t. közlekedési minister ur ez iránt, a ház t. elnöke a házszabályok 124. §-a szerint, tegye magát, érintkezésbe a közlekedési minister úrral, tudja meg, hogy két évi volt-e a kinevezés és kért-e azon képviselő ur a háztól engedélyt, vagy nem és ha egy évig volt is csak, de engedélyt nem kért, vagy ha ezen egy éven túl volt. a házszabályok 124. §-át kérem alkalmazásba vétetni. A házszabályok 124. §-a pedig igy szól: „Ha valamely képviselő ellen 5>sszeférhetlenségi eset jelentetett be a háznak, az elnökség, vagy egyes képviselők által, ezen bejelentés tárgyalás végett vita nélkül, az össze­férhetlenségi bizottsághoz tétetik át." Kérem tehát a ház t. elnökét, hogy a ház­szabályok szoros rendelete szerint, az esetben, ha nem igazolhatnék sem az, hogy a kormány­biztos egy évnél kevesebb időre küldetett ki, sem az, hogy a háztól a kiküldetés idejére távozási engedélyt kért, e tárgyat az összefér­hetlenségi bizottsághoz méltóztassék jelentéstétel végett utasítani. [Elénk helyeslés a szélső balon.) Péchy Tamás közmunka- és közleke­désügyi minister: T, képviselőház! {Halljuk!) Előttem szólott t. képviselőtársam Madarász József, két oldalról fogta föl a tárgyat. Bátor leszek a dolog mindkét részére nézve nyilat­kozni. {Halljuk!) Az érdekeltek folytonos és erős sürgetés* 1 f oly tán 18 7 7-ben kormánybizto st kerestem azon tár­sulat részére és ki is neveztem egy zemplénmegyei urat. Ez azonban kineveztetése után, betegségi okokból azonnal lemondott. Kerestem tehát ismét oly férfiút, a kiben én is megbízhattam, mert a társulat viszonyai a legziláltabbak voltak. Végre Metzner Gyula képviselőtársunkat szólítottam föl a kormánybiztosi tiszt elválla­lására s ő azt el is vállalta. Egy évnél több idő kellett a képviselő urnák arra, hogy a tár­sulat állapotáról nekem relatiót tehessen, mert az a relatió igen nagy terjedelmű és 28 esz­tendei bábeli zavarnak képét nyújtja. Midőn láttam, hogy a társulat viszonyai ily ziláltak, hogy ott soha semmiféle számadás nem történt, hogy tömérdek sok pénzt beépítettek s voltaképen azt sem tudták, hogy hová; hogy ennek daczára azon vidéknek egy része sem lett ármentesítve, tehát még igen sok tenni való volt hátra, a mi sok időt is vesz igénybe, a kormánybiztosi kinevezést, a törvény rendel­kezése szerinti időig nem vontam vissza, azaz a törvény két évet tűzvén ki, én minden határ­idő kitűzése nélkül, meghagytam a kormány­biztost, a mig a két év lejár. A két év lejárta után felszólítottam a megyét, hogy mondja meg véleményét a tár­sulati ügyek iránt. Azon reményben voltam, hogy valami megnyugtatót fogok kapni. A megye válasza abban állott, hogy nem szükséges a kormánybiztos A társulat ugyanezt mondotta. Midőn azonban a dologgal tüzetesen foglal­koztam, az érdekeltek, a kik a bajban benne voltak, folytonosan arra kértek, hogy ne szün­tessem meg a kormánybiztosságot, mert időköz­ben az történt, hogy a felső részek meglehető­sen mentesítve voltak ugyan, tehát az egész munkálatot abba hagyni kívánták, hogy hadd uszszanak az alsó vidéken levők és ne kelljen többet költeni s a mit az alsó vidékiek költöt­tek, az a felsőknek legyen javára. Midőn erről meggyőződtem, nem tehettem egyebet, minthogy fenntartsam a kormánybiztos­ságot, mert hogy egy alsó vidék 30 esztendőn át folytonosan fizessen (Helyeslés jobbfelb'l) és akkor nagyobb vizveszélynek legyen kitéve, mint volt a szabályozás kezdete előtt és pedig azért, hogy a felső vidék védve legyen, meg nem engedhető. (Helyeslés jobbfeWl.) Tisztában voltam tehát magammal az iránt,' hogy ha a társulatra bizom a dolgot, minthogy épen a társulat többségének sikerült keresztülvinni azt. hogy a társulat a kormánybiztosságot feles­legesnek nyilvánítsa, ott leszünk, hogy az alsó vidék úszni fog, daczára annak, hogy igen nagy összegeket áldozott a mentesítésre. Ennek következtében a törvénynek azon szakasza érteb

Next

/
Oldalképek
Tartalom