Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-168

1§§. országos üléi jttove«il>er 15. 197ft Í68 apróra szedték, a hazafiúi féltékenység és éles elme bonczkésével, az egyesült ellenzékből Szilágyi Dezső, gróf Apponyi Albert és Molnár Aladár; e padokról Simonyi Ernő, Helfy Ignácz és Mocsáry Lajos képviselők, hogy annak részletezése alól, magamat méltán felmentve érezhetem. Elég lesz talán általánosságban annyit mondani, hogy ez a tvjavaslat mindenben, formában úgy, mint lényegben, méltó képmása azon politikának és azon hadjáratnak, a melynek gyümölcse. Formában ép olyan őszinte, mint azon politika, a melynek még létezése is, az egész keleti háború tartama alatt, oly ünnepélyesen és annyiszor tagadtatott; oly őszinte, mint az a hadjárat, a mely az országgyűlés megkerülésével, egészen más czélra megszavazott pénzzel, hajtatott végre. Méltó képmása a lényegben, mert a mily igazán Magyarország hasznára, a magyar nemzet anyagi érdekeinek előmozdítására, alkotmányos jogainak megszilárdítására, jövő létezése biztosítására folytattatott a két állam külügyi kormánya által ama politika és vitetett végbe a boszniai hadjárat, épen oly igazán az ország érdekei és alkotmányos élete szempontjából, adatott be ez a törvényiavaslat. No de, azt elismerem, nem is állította eddig még a tvjavaslat védelmezői közül azt egyik sem, hogy ebből az egész vállalatból haszna lenne az országnak. Leginkább azt lehetett észrevenni nyilatkozataikból, hogy itt egy adott ténynyel, egy meg nem változtatható helyzettel, műkifejezés szerint, kényszerhelyzettel, állván szemben, azt el kell fogadnunk. Idealista nép vagyunk, pedig ideje volna már a nemzet igazi és reális hasznát venni figyelembe. Oly sokan és gyakran szeretik e házban is emlegetni az angol institutiókat, az angol nemzetet; kövessük őket, jó példával mennek ők elől; de erejöket és gazdagságukat nem az ilyen megbízatások teljesítésének köszönhetik, hanem számító és mindenben reális haszon után törekvő politikáj oknak. De hát, valóban mi is tette kívánatossá e két tartomány elfoglalását? Talán India gazdagsága, vagy a Bap-fóld gyémántmezei birtak reánk oly kecsegtető erővel; vagy egy régóta rejtegetett revanche politika nyert abban kifejezést: vagy megunta magát e nemzet és a socialisták. vagy nihilisták romboló népe fenyegette veszedelemmel a polgárok békéjét és nyugalmát s el kellett őket foglalni egy ilyen bellieosus tüntetéssel ? Nem, ez mind nem kényszerítette kormányunkat e lépésre: annak az orosz politikának egy fejezete ez, a mely ngy látszik meg van irva reánk a végzet könyvében és a melynek keresztülvitelére kormányunk engedi magát felhasználtatni, ha mindjárt öntudatlan eszközül. Az előttem szólott kormánypárti szónokok egyikétől ugyan hallottam emlegetni, hogy mi bizonyos nagy missiót vagyunk hivatva teljesíteni; nyugalmat és rendet eszközölni e tartományokban és a cultura áldásait terjeszteni keleten. Nagyon szép és nagyon emberies czéi, nagyon nemes küldetés. Lehet is, legyen is az missiója egy nagy és gazdag nemzetnek, egy nagy és gazdag nemzet kormányának. De nem a magyar nemzetnek és nem a magyar nemzet kormányának. A magyar kormány erre addig nem érezheti magát hivatva, a mig a maga saját népének, mindig több-több okot ad az elégedetlenségre és zúgolódásra; a másikra sem lehet hivatva addig, a mig idehaza nem tudja a cultura áldásaira képesíteni nemzetét, ha adóba viszik el a polgártól megtakarított és gyermeke iskoláztatására szánt fillérét. Az a kormány, a mely évről évre deficittel és kölcsönnel tengeti magát, az a politika, a mely. milliókat visz ki beruházásokra Boszniába, mig idehaza lehúzza az adóvégrehajtó a polgárok ruháját, az beviheti a cultura áldásait Boszniába, de áldásos nemzetére soha sem lesz. r En a magyar kormánynak egyetlen egy missióját ismerek ma csak és az: a magyar nemzetet erőssé, gazdaggá és szabaddá tenni. De, hogy ehhez Bosznián keresztül vezet-e az ut, annak megítélését a ház bölcsességére bizom. A mely kormány elengedi magát e czéltól tereltetni és a nagyhatalmi állás lidérczfénye által megvakítva, más czélok után kalandoz, az eltévesztette feladatát, nem töltötte be missióját. Az nem érdemes a nemzet hálájára, mert természetszerű és legelső kötelességét nem teljesítette, mert az lehet más érdekek szolgálatában, de hazája jól felfogott érdekeinek szolgálatában nincsen. Azt is hallottam a kormánypárt szónokai egyikétől, hogy a közvélemény nem zúdult fel e törvényjavaslat ellen, tehát az nem lehet alkotmánysértés. Ugyan kérdem, mi történt volna, ha csakugyan felzúdult volna? Avagy mióta kezdik azokon a padokon, vagy ministeri székeken, a nemzet közvéleményét figyelembevenni? Vájjon uyilatkozhatik-e közvélemény egy országban igazabban, hangosabban és nagyobb általánosságban, mint az orosz-török háború alatt nyilatkozott a magyar nemzet közvéleménye? Adott-e reá valamit a kormány V meghallgatta-e valaki a nemzet óriási nyilatkozatát, a melyet e végzetteljes politika ellen, az ország egyik végéről a másikig, oly bámulatos bölcsességgel hangoztatott? Pedig azt már csakugyan nem lehet mondani, hogy az a pártok machinátiója, a SÍ*