Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-166

130 1GS. országos ülés novemlter 13. 187S. roszul esik nekem, nem tudom hányadszor ismételni ugyanazon védelmet, melyet ugyanezen támadással szemben az ellenzék padjairól mindig hangoztattunk. A kormány politikájának védői ugyanis, mindig arra az igen könnyű és kényelmes álláspontra helyezkedtek, mintha az ellenzék által javasolt külpolitikának egész eszmekészlete, a háború követeléséből állott volna ; holott mi mindannyiszor megmondtuk és ma is kénytelenek vagyunk ezt ismételni, hogy ha keleti politikánk fejlődése történetét nem egy önkényszerűleg megállapított ponton kezdjük meg, hanem annak első kezdő perezeitöl, nézetünk és hitünk szerint háború nélkül diplomatiai utón is lehetett volna a vész kitörését megakadályozni. (Elénk helyeslés hal/elöl.) Önök tehát a t. többség és a t. ministerelnök ur, egy imaginárius számlát tesznek a mi rovásunkra és ehhez hasonlítják azt, a mi az önök terhére positive megmásíthatatlan tényekben nyilvánul. Am de t. ház, jói van, fogadjuk ezt el; én akkor is kérdem, mi jogosította föl a t. ministerelnököt arra; hogy a számlának teherlapját a maga oldalán már ma lezárolja? Mi jogosíthatta fel őt azon állításra, hogy 140.000,000, a melybe Bosznia occupátiójakerült, teljessége azon áldozatoknak, melyeket az általa védelmezett külpolitika, a monarchiára róni fog? Hiszen önök maguk mondják, hogy a berlini szerződés csak egy megállapodási pont a keleti viszonyok fejlődésében. Egy megállapodási pontnál, melyet véglegesnek senki nem tekint, lezárolni a számlát és azt mondani, a mi politikánk csak annyi áldozatba került, a mennyit eddig reá fordítottunk; ez egy áthidalhatatlan logicai törvény. (Elénk helyeslés a haloldalon.) Arról t. ház, hogy melyik politika követelt nagyobb áldozatokat a nemzettől, majd akkor fogunk szólani, ha a kivetett mag növénynyé fejlődött és megtermetté gyümölcseit. Majd akkor fogunk arról szólani, ha a minden félnek fáradsága folytán beállott pausa megszűnt és az önök által megindított mozgalom újra erjedésnek fog indulni. így vagyunk, t. ház, az áldozatokkal. De, hogy vagyunk a veszélyekkel? A t. ministerelnök ur azzal dicsekszik, hogy azon veszélyekből nem állott be semmi, a melyeket az ellenzék a mi külpolitikánk folyományaiként falra festett. Erre is egyszerűen azt mondhatnám, hogy várjunk egy kicsit; mert a nemzetek fejlődő történelmében 12, vagy 14 hónapig tartó időszak után azt mondani, hogy most már túl vagyunk minden veszélyen, talán mégis kissé korai. He én nem ezt mondom; én azt mondom & ministerelnök urnák, hogy roszahbul nem választhatta volna a pillanatot annak kimondására, hogy az általunk jósolt veszélyek, be nem következtek , mint midőn épen azon perczben mondja ezt, a mikor azon veszélyeknek nem legcsekélyebbike, ezen törvényjavaslat alakjában megvalósulva, a ház asztalán fekszik. (Élénk helyeslés és tetszés a balon.) Hogy minő természetűek ezen veszélyek, erre Szilágyi Dezső t. képviselőtársam beszéde után bővebben kiterjeszkednem valóban felesleges; mert ismétlem, közjogunk szellemébők alkotmányunk fejlődése irányából és alapelveiből vont argumentumainak és következtetéseinek alapos czáfolata a túloldalról, még meg sem kisérreltetett. (Ugy van! Igaz! a baloldilr61.) A t. ministerelnök ur egyikét, de csak egyetlen egyikét a t. barátom által említett aggályoknak iparkodik kigúnyolni. Azt mondja, ha zsoldosokról beszél Szilágyi Dezső képviselő ur, kik ott Boszniában, alkotmányunk veszélyeztetésére esetleg szedethetnének, íme minő ellenmondás! Mi, az ellenzék, Boszniát és Herczegovinát mindig véghetetlenül szegény országoknak állítjuk, tehernek, mely a monarchiára nehezedik, önön kiadásaikat fedezni nem képes területeknek: és most egyszerre oly gazdagoknak és hatalmasoknak tartjuk e tartományokat, hogy zsoldokat is fognak szedhetni alkotmányunk veszélyeztetésére. Fölvilágosíthatom a t. ministerelnök urat róla, hogy egyikünk sem gondolt arra, hogy ezen, vagy hasonló, az alkotmányosság veszélyeztetésére irányulható törekvések, a nevezett tartományok saját erejéből fognak fedeztetni. Jól tudjuk, hogy ezeknek számláját meg fogjuk fizetni mi. (Elénk derültség és tetszés a baloldalon.) A mit különben a t. ministerelnök ur, az ez oldalról beadott határozati javaslattal szemben felhozott, nem annyira az érveknek czáfolására vonatkozott, mint inkább a főbb vonásaikban általunk negatív részről vázolt megoldási módozatoknak, természetesen saját kénye-kedve szerint, kiegészített képére. A ministerelnök ur iparkodott bebizonyítani, hogy azon négy föltétel, melyeket, mint egy elfogadható megoldásnak mellőzhetetlen postulatumait, Szilágyi Dezső képviselő ur odaállított, mindegyike részint kivihetetlen, részint a törvényjavaslatban már-már biztosítva van. De ebbeli okoskodása azon hibába esett, hogy e postulátumokat egyenkint, egymásra való tekintet és összefüggésüknek figyelembe vétele nélkül czáfolgatta; mert különben, hogyan mondhatta volna a t. ministerelnök ur az első postulatumról, t. i. arról, hogy a közös ministeriumra ne ruháztassák ezen tartományok administratiója, hogy hiszen ez még veszélyesebb dolog; mert ilyformán mi ottan a monarchia két államától független harmadik testet alkotnánk, valóságos