Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.
Ülésnapok - 1878-165
1&5. országos ülés A mi pedig az 1879-iki év kiadásait és eredményeit illeti, arra nézve bátor voltam felszóllalni már előbb és utalni arra, hogy csakugyau 100 millió arany forint beszerzésére volt felhatalmazva a kormány. Ehhez számítva egyéb kiadásokat, melyek utólag szavaztattak meg, 104 millió, vagy helyesebben 103-700,000 forint erejéig nyert a kormány felhatalmazást; azonban a kormány nem élt e felhatalmazással ezen összeg erejéig, hanem még ennél is 1.100,000 frttal kevesebbet reálisait, mint a t. ház által megszavaztatott. Én tehát részint a zárszámadások eredményeire, részint az említett felhatalmazásokra alapítván válaszomat, arra kérem a t. házat, méltóztassék azt tudomásul venni. [Helyeslés a középen.) Elnök: T. házi Mielőtt az interpelláló t. képviselő ur nyilatkoznék, ha a t. ház megengedi, a főrendiház jegyzője fogja bejelenteni a főrendiház egy izenetét. Rudnyánszky József b. főrendiházi jegyző: Nagyméltóságú elnök! t. képviselőház! A főrendiház az 1880-ik évi közigazgatási-, árvaéa gyámhatósági kiadások fedezéséről, továbbá az osztrák-magyar bank jelzáloghitel - osztálya alapszabályaiban foglalt külön jogoknak, a magyar földhitelintézetre kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatokhoz változatlanul, a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló Törvényjavaslathoz pedig, csekély módosítással hozzájárult. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonatot van szerencsém azon tiszteletteljes kéréssel benyújtani, hogy a tett módosításokhoz hozzájárulni méltóztassék. (Éljenzés.) Márkus István jegyző: (olvassa a főrendiház jegyzőkönyvi kivonatát, a megyék 1880. évi közigazgatási-, árva- és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről, — továbbá az osztrák-magyar bank jelzálog-hitelosztálya alapszabályaiban foglalt külön jogoknak, a magyar földhitelintézetre kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat tárgyában). Elnök: A megyék 1880. évi közigazgatási-, árva- és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről, továbbá az osztrák-magyar bank jelzálog-hitelosztálya alapszabályaiban foglalt külön jogoknak, a magyar földhitelintézetre kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatok iránt, a két ház köztt nézetkülönbség nem lévén, azok szentesítés végett ő Felségéhez szokott módon fel fognak terjesztetni. Márkus István jegyző: (olvassa a jegyzőkönyvi kivonatot a honosításról szóló törvényjavaslat tárgyában). Elnök: Azt hiszem, a t. ház méltóztatik elrendelni, hogy az imént felolvasott jegyzőkönyvi kivonat kinyomassák, maga a kivonat pedig, a honosítási bizottsághoz utasíttassák jelentéstétel végett. (Helyeslés.) jiovember 12. 1879. f ||_ Szó illeti most az interpelláló képviselő urat. (Felkiáltások: Holnap!) Lukács Béla: T. ház! (Felkiáltások: Holnap! Holnap! Halljuk! Halljuk!) Elnök: T. ház! Ezen interpellatió már két izben volt elhalasztva, méltóztassanak hát meghallgatni, mert hiszen engedelmet kérek, a t. képviselő urak 10 órakor soha sincsennek együtt. Lukács Béla: T. ház! Én igyekezni fogok a lehető legrövidebbre szorítkozni válaszommal, mindazonáltal legyen szabad mégis kikérnem a t, ház figyelmét és türelmét. (Halljuk!) Czélom volt, midőn interpellatiómat megtettem, felvilágosítani némely — nézetem szerint — nem eléggé világos körülményeket, a melyekre mindenki ráakadhatott, a ki ugy a pénzügyminister ur által beterjesztett jelentéseket, valamint az exposét nem csak figyelemmel olvasta, hanem a jelentések és az idézett törvények nyomán utánszámítást is tett. A pénzügyminister ur szives volt ezen felvilágosítást megadni. És itt előre bocsátom azt, hogy én ezen felvilágosítása által megnyugtatva nem vagyok és álláspontomban magamat megingatva nem tartom. Csak néhány megjegyzést fogok tenni azon érvekre, melyekkel a pénzügyminister ur saját álláspontját, saját állításait igazolta, azt t. illik, hogy a törvényes meghatalmazások túllépése nem történt meg. A pénzügyminister mindenekelőtt hivatkozott arra, hogy az 1879: II. t. czikk, a ministeriumnak száz millió arany forintra való meghatalmazást adott. A minister urnák ezen felfogása, nézetem szerint, határozottan téves. Az 1879: II. t. ez. csak egy általános maximalis felhatalmazást adott a kormánynak. Emlékezzünk csak vissza azon törvényezikk alkotásának körülményeire. Jöttek a boszniai kiadások, jött a költségvetés, nem volt fedezet sok előre látható kiadásra és igy keletkezett az 1879: II. t. czikk, még mielőtt a költségvetés tárgyaltatott volna, mielőtt a póthitelek megszavaztattak volna, még mielőtt a delegatió is, a most már megállapított összegeket megszavazta volna. Akkor a t. kormány előállott egy kölcsön-törvényjavaslattal, melyben a felhatalmazást előbb csak 96 millióig kérte, melyet azonban — maximum gyanánt —• a pénzügyi bizottság, épen az ott tett utánszámítás folytán, felemelt 100 millióra. Mit mond azon idézett törvény? Azt mondja, az 1879-dik évben hitelműveletek alapján lesz fedezendő: először az 1874-dik évi kincstári utalványok beváltására szükséges összeg; másodszor a kormány által a múlt évekre beterjesztett és „törvény által megállapítandó" póthitelek; harmadszor a rendkívüli hadiköltségeken felül tényleg felmerült kiadási többletnek, a magyar korona országaira eső része „azon összeg erejéig, mely a közös ügyek tárgyalására kiküldött