Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-160

400 160. országos ftlás november 5. 1879. Szilágyi Dezső: T. ház! Ennyi megnyugtató aggály közepette, mert ugy gondolom, hogy talán Teleszky képviselőtársam aggályai is megvannak nyugtatva, (Derültség a baloldalon) én is megvallom, azok közé tartozom, a kik bizonyos tekintetben ezen szakasz szerkezetének módosítását kikerülhetetlennek tartják. Ha már egyéb nem, az a különböző pótlás és foltozás, mely három oldalról jött s a melyek némelyikére nézve a ministerelnök ur sem tudta tagadni, hogy, ha nem is szükséges, mert hogy szükséges volna, azt ugyan nehezen fogja arról a helyről beismerni, de azt monda, hogy nem árthat, legalább a gyengébbek kedvéért nem árthat; már maga az, hogy annyi oldalról szükségesnek látták e szakaszt pótolni, mutatja, hogy van valami hiba a szerkezetben, s még inkább mutatja a ministerelnök ur magyarázati módszere, mert ő homlokegyenest ellenkező okokból pártolta Hegyesi és ellenezte Teleszky képviselő ur indítványát. Azt mondta, hogy midőn oly tiz évről van szó, mely jogvesztő hatálylyal bir, akkor magától értetik, hogy ez a tiz év nem csak a törvény életbeléptetésétől kezdve számíttatik, hanem mikor oly évsorról van szó, mely jogszerző hatálylyal bir, akkor az ellenkező értetik magától. Pedig ezt magától érthetőnek sem Teleszky, sem az itt felszólalt képviselő urak nem tartották, a mennyiben ezen értelmet a szöveggel nem tudták egészen világosan összeegyeztetni. En azt hiszem, hogy ebből egy természetes következményt lehet levonni: csináljunk világos, szabatos szöveget. Miért ne utasítsuk ezt a 47. szakaszt a beadott módosítások és felszólalások figyelembe, vétele végett a bizottsághoz, hogy egy szabatos szöveget terjesszen elő? És hogy annak a bizottságnak legyen egyéb tennivalója is, én is bátor vagyok egy észrevételt tenni, mely szintén megfontolást érdemel. Ez pedig a következő: A 47. §. 2-ik bekezdése a tömeges honosítás intézményét hozza be, még pedig a lehető legcsodásabb feltétellel: t. i. az van mondva, most már a két módosítás közzül az elsőt, mint elfogadottnak véve, hogy a ki 5 év óta itt le van telepedve és az adózók lajstromába be van vezetve, ha ezen öt év a törvény hatályba léptekor kitelt, akkor magyar honosnak, magyar állampolgárnak tekintendő, azaz helyesebben mondta, magyar állampolgárrá válik; ha — már most, vigyázzunk — bizonyos hatóságok előtt nem igazolja, hogy az idegen állampolgárságot fenntartotta. Már most, t. ház, vannak bizonyos államok, a melyek polgárainak érdekében áll az ilyen jótéteményektől óvakodni, különösen oly államok polgárainak, a mely államok idegen országban megszerzett polgárjognak az önön állampolgárságuk elvonását tartják természetes következésnek. Példának okáért Franeziaországban ugyanis, ha egy külföldön letelepedett franczia önakaratából megszerzi azon idegen ország állampolgárságát, akkor ennek következtében elveszti a franczia polgárságot. Ennélfogva lehetnek itt némelyek, a kik ugyan ezen jótéteménytől óvakodnak és ők megkísértik igazolni, hogy ők fenntartják azon állampolgárságukat. De mi a fenntartása ezen állampolgárságnak? Tudtomra itt Pesten csak két consulatus van, a mely anyakönyvet vezet itt lakó alattvalóiról, a többi állampolgároknak nincsen módjuk olyan actust tenni, a mely annak kijelentése lenne, hogy ők fenntartják állampolgári jogukat; ezek tehát épen nincsenek azon helyzetben, hogy a törvény ezen positiy feltételének megfelelhessenek. En tudom, hogy nem az volt itt a czél, hogy az illetőnek igazolása nehezíttessék, vagy lehetetlenné tétessék, de megfontolást érdemel az, hogy azon idegenek számára, a kiknok nincs módjuk ezt bebizonyítani, mert hazájuk nem nyújt arra módot, hazájok törvénye szerint nincsen ilyen actus, a melylyel állampolgárságuknak fenntartását igazolják, mondom ezek számára módot kell nyújtani a saját állampolgárságuk fenntartására és nem lehet ezen jótéteményt, mint egy kikerülheti en eseményt a nyakukba zúdítanunk. Nem volna tehát czéliránytalan egy pótlásban azt mondani, hogy, vagy igazolják azt, hogy idegen állampolgárságukat fenn tartották, vagy kijelentik, hogy idegenek akarnak maradni. Mindkét esetben meg van adva a mód, a törvény ezen következményét elhárítani maguktól. Ez is olyan észrevétel, a mely bizonyítékul szolgál, hogy habár — a mint megengedem — sok nehézséggel kell küzdeni ezen törvény készítésénél, ne sajnáljuk még sem azon kis fáradságot, hogy gondot fordítsunk ezen szakasz szabatos szerkesztésére és annálfogva méltóztassanak az erre vonatkozó összes indítványokat, ezen észrevétellel együtt a bizottsághoz visszautasítani. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! A magam részéről én megmaradok azon óhajtásom kifejezése mellett, a melyet a szakasz elfogadására nézve az imént kifejezni bátor voltam, midőn kénytelen vagyok megjegyezni, hogy azon tömeges honosítást, vagy miként a képviselő ur gúnyosan mondta, azon jótéteményben részesítést, nem ezen törvényjavaslat, hanem a honosítás körüli eddigi fejlemények okozták; mert én legalább azt gondolom, hogy miután nálunk öt évi bennlakás és az adózók lajstromába való felvételnek faetuma folytán valósággal, ténylegesen mindenki gyakorolta az állampolgári jogot, az a törvényes gyakorlat és