Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-158
346 158. országos ülés november 3. 1879. tése s e'ppen azon külömbségnél fogva, a mely van azok között, a kik rendkívüli érdem következtében honosíttattak és azok között, a kik csak azért honosíttattak, mert ellenök törvényes kifogást tenni nem lehet és 5 évig itt laktak; ezen §. megtarkérem. {Helyeslés jobbfelöl.) Simonyi Ernő: T, ház! Én azt hiszem, hogy a törvényhozás souverenitásának egyik fő attribútuma az, hogy tagjainak minősítése felett egyedül maga határozhat; a törvényhozás határozza meg azt, hogy ki lehessen választó és ki legyen választható. Ha már most oly törvényt alkotunk, a mely azt mondja, hogy a törvényhozás meghallgatása nélkül, a törvényhozás mellőzésével, a király alkothat törvényhozási képességgel bíró egyéneket, akkor lerontottuk a törvényhozási souverenitásnak ezeu egyik attribútumát. {Igaz! a szélsöbalfelb'I.) Én azt gondolom, hogy ha azon indítvány fogadtatott volna el, hogy maradjon a honosítás a mi volt századok óta, t. i. hogy a törvényhozás tegye azt meg, akkor a király jogai e tekintetben egyáltalában nem mellőztettek volna, mert hiszen az ő szentesítésétől van feltételezve, vájjon elfogadja-e a hozott törvényt vagy nem. Ha ellenben ez egyedül a királyra bizatik, — a ministerium ajánlatával, vagy nem ajánlatával — az rám nézve tökéletesen mindegy, itt nem a ministeriumról, hanem a törvényhozásról van szó, ha a ministerium biztos abban, hogy a törvényhozás többsége támogatni fogja, akkor nincs ok miért visszautasítani a törvényhozás sanctióját; ha, mondom a királyra bizatik, a törvényhozás, a királyi jog gyakorlata által a törvényhozási attribútumok egyik főbbike mellőztetik és megsemmisíttetik. Én azt gondolom, hogy van valami, a mire nekünk mindenek felett ügyelnünk kell, különösen pedig a mi helyzetünkben. És ez az, hogy a törvényhozásnak tagja és a korona tanácsának tagja csak olyan magyar ember lehessen, a ki bennt született Magyarországban, a kinek érzelmeiről, hazafiságáról semmi kétség nem lehet. Azt mondják, hogy a közönséges úton honosítottak tiz év múlva gyakorolhatnak ilyen jogot. Én azt is kifogásolom, én azt sem helyeslem; hanem már meg azt, hogy rögtön gyakorolhassák e jogot, abban oly veszedelmet látok, a mely maholnap Magyarország törvényhozását és a magyar ministeriumot egészen idegenekből állíthatná össze. Nem mondom, hogy ez meglesz, de a lehetőség megvan és pedig meg van a törvényes lehetőség, {ügy van\ a szélső balon.) Miért nem mert a Bach-kormány oly messzire menni, mint a mi kormányunk megy? Mert nem volt törvény, melyre támaszkodhatott volna; de mihelyt lesz ily törvény, akkor nem lehet majd senkinek kifogást tenni az ily jog gyakorlása ellen. Nem szükséges azt hosszasan fejtegetnem, hogy milyen veszélyes következményeket vonhat ez maga után. Én nem akarom a király jogait sérteni vagy csonkítani, de azt hiszem, hogy azokat nem kell kiterjeszteni a nemzet rovására és a nemzet biztonsága ellenére. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Én azért a következő módosítást vagyok bátor indítványozni a 15. §-hoz: „A második bekezdésben ezen szavak után; „a honosított ezen naptól kezdve magyar állampolgár" teendő: „A törvényhozás tagja és a korona tanácsosa azonban csak bennszülött magyar állampolgár lehet", a többi törlendő." Kérem ezenmódosítványom figyelembe vételét és elfogadását. Elnök: A módosítvány még egyszer fel fog olvastatni. Baross Gábor jegyző {olvassa.) Hoffmann Pál: T. ház! Én megvallom, hogy nem birom a beterjesztett módosítváiryban azon érdeket feltalálni, mely a módosítványnak egyedüli indokát képezhetné; t. i. méltóztassék tekintetbe venni, hogy itt az eredeti szövegezés szerint csak arról lehet szó, vájjon a királyi kegyelem által honosított a tiz év eltelte előtt országos képviselővé választható meg. Csak erről lehet szó. Ha ezt méltóztatik tekintetbe venni, akkor bizonyosan meggyőződnek, hogy itt nem forognak fenn azon aggodalomnak okai, melyek itt kifejeztettek. O Felség 1 ugyanis egy magyar állampolgárt, akár születésénél fogva legyen az, akár honosítás által vált állampolgárrá, — miután a hivatalvisel esi képesség, a mi törvényeink szerint minden honpolgárra ki van mondva, — az által, hogy hivatalt adományoz neki, vagy a főrendiek osztályába fölvéteti, a főrendiháznak tagja akár mikor lehet, a mit a jelen törvény sem nem akadályoz, sem nézetem szerint akadályozni nem képes, mivel e törvény a királyi praerogativákat egyoldalulag meg nem változtathatja, mert mondom, ő Felsége egy magyar honpolgárt sem foszthat meg ezen jogtól. Ha tehát áll az, hogy ő Felsége, különbség nélkül minden honpolgárnak, legyen az akár születésénél fogva honpolgár, akár törvényesítés által, adományozhat hivatalokat, esetleg főispánná nevezheti ki, a minek következtében az illető eo ipso a főrendiház tagjává lesz, vagy grófi czímnek adományozása által a főrendiház tagjává válik; kérdem: ha mindez áll, akkor, akár fogadjuk el VeszteiImrének módosítását, akár nem, mi ok van arra, hogy meggátoljuk azt, hogy egy, a felség kegyelme által honosított a nép bizalmából képviselővé választassék? mert hisz itt csak ez van mondva, hogy királyi kegyelem által honosított, ha az ország valamely választókerületének bizalmát megnyeri, megválasztassék. Én ebben sokkal csekélyebb veszélyt látok, de az alkotmányosság szempontjából egyátalában nem látok