Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-157

836 15". országos ülés október 31. 187!). hogy mindenki ebben egyforma helyzetben legyen. Ép azért nem tartom szükségesnek, hogy refleetáljak a mondottakra. De midőn a képviselő ur hazafias hangon intéz hozzánk fölszólítást arra nézve, oszlassuk el az aggodalmakat, hivatkozhatom rá — és ez talán mégis a képviselő urnak a camarilla iránti aggodalmát némileg enyhítheti, — hogy hiszen — s nézetem szerint végsoraiban talán, s ezért bocsánatot kérek a t. képviselő úrtól, a kellő határon túlmenőleg is — de ugyancsak szép hazafias felszólítást kapott a ház arra nézve, hogy fogadja el a kisebbségi véleményt. Hiszen szebben, melegebben, hazafiasabb indulatból csakugyan bajos volna szólani, mint ahogy Irányi képviselő ur szólott e tárgyról. De a magam részéről ismételten hanysúlyoztam és szerintem ismét igen helyes hazafias szempontból, hogy már azért is — ha egyéb ok nem volna — szorosan tartsuk meg — még ha nem is tetszik— azt, a mit a törvény ad Horvátországnak, mert ez alapfeltétele annak, hogy ha kell, annál erélyesebben és sértés nélkül lehessen visszautasítani, ha túlakarnának rajta menni. Én azt gondolom, ez is^ hazafias szempont s ez is hazafias felszólalás. Én tehát azt a vádat, mintha e kérdésben agyonhallgatni akarnók az érveket, mint ha nem mondtuk volna el, miért akarjuk ezen javaslatot a kisebbség véleménye szerint elfogadni, határozottan visszautasítom és nem fogadhatom el, hogy agyonhallgatásnak vagy az érvek elő nem adásának vétessék az, ha valaki egyik, vagy másik szónoknak, legyen az bár a legjelesebb is, beszédjére külön nem felel. Én kérem a t. házat, ha ugy tetszik akkor, a mikor, de méltóztassék a szakaszt a kisebbség véleménye szerint elfogadni. [Helyeslés a középen.) Csanády Sándor: T. ház! Engem egyáltalában nem lepett meg Tisza Kálmán ministerelnök urnak azon igyekezete, hogy az idegen elem minél kevesebb akadálylyal küzdve, minél nagyobb mérvben özönölhessen be hazánkba; [Derültség.) nem lepett meg azon igyekezete, mert ha a ministerelnök ur működésén végig tekintek, ha figyelembe veszem a legközelebbi időkben történt képviselőválasztásokat, azon meggyőződésre kell jutnom, miszerint a ministerelnök urnak arra nézve, hogy továbbra is zsarnokoskodhassék az országon... {Nagy zaj és nyugtalanság jobbfelöl). Elnök : Méltóztassék magához a tárgyhoz szólani és ha a t. képviselő urnak szándéka talán a szavazást ma megakadályozni: méltóztassék legalább más modort követni. [Zajos helyeslés jobbfelöl.) Tessék most tovább folytatni, de illőbb modorban. Csanády Sándor: Szabadjon a t. elnök ur nyilatkozatára megjegyeznem, (Felkiáltások jobbfelöl: Ne/n szabad! Nagy zaj.) A ministerelnök ur jónak látta hivatkozni az 1868. évi közösügyes törvényre. (Nagy derültség.) Igen csodálkozom a ministerelnök ur fölött, hogy épen ő hivatkozik e törvényre, midőn köztudomású dolog e hazában, miszerint ő volt egyike azon képviselőknek, kik pálczát törtek e törvény fölött; ő volt egyike azoknak, kik e törvényt e hazára nézve károsnak, sőt átkosnak állították. Már, t. ház, hogy valaki egy átkosnak mondott törvény palástja alá bújjék, azt elképzelni alig voltam képes. (Zaj és derültség jobbfelöl.) De még hagyján, ha a ministerelnök ur az általa intézett törvényt a maga valódi r értelmében magyarázná. Eu, t. ház, egyike voltam azoknak, a kik azon törvény, illetőleg egyezkedés létrejöttét minden áron megakadályozni akartam, még pedig a t. ministerelnök ur vezénylete alatt, mert hiszen köztudomású dolog, hogy már az 1861. országgyűlésen ugyanazon lobogó alatt küzdöttünk, Magyarország önállósága, függetlenségének visszaszerzéseért, a mikor a ministerelnök ur, köztudomás szerint, a tényleges hatalmat még arra sem méltatta, hogy felirattal járuljon hozzá. Én csodálkozásomat fejezem ki a fölött, hogy a ministerelnök ur az említett törvényből jogokat magyaráz ki; hiszen az említett törvény csakis a végrehajtásra vonatkozik, a végrehajtás pedig nem ugyauazonos a jogok megadásával. En, t. ház, nem ringatom magamat a jövőt illetőleg oly boldogító reményben, a minőben ringatja magát Irányi Dániel t. barátom, horvát hazafitársainkat illetőleg. A múlt következtetést enged a jövőre nézve; mi testvéri érzülettel viseltettünk a legrégibb időtől fogva horvát atyafiaink irányában, azonban ők hogy hálálták meg a testvéri szeretetet, megmutatta az 1848—9-iki önvédelmi harcz. Én, t. ház, miután állami jogokat nem akarok egyes ember kezébe letenni, miután nem akarhatom azt, hogy Horvátország bánja honosíthasson oly egyéneket is, a kik netalán a magyar állam érdekei ellen fognának küzdeni, e jogot a nemzet testületétől elvonni nem akarván, nyilatkozom a többség véleményének elfogadása mellett. Elnök: T. ház! Az idő előhaladt és bár felszólalásra nincs senkisem följegyezve, szó illeti még az előadó urat és azon indítvány beadóját, a melyet 10 tag aláirt, ez minden esetre hosszabb időt fog igénybe venni. (Felkiáltások: Elállnak! Elállnak!Szavazzunk!) Azonban ha eláll, a mint értesülök, úgy az előadó ur, valamint az indítványozó ur is, akkor megtörténhetik a szavazás. (Helyeslés.) Előttünk fekszik két szöveg; az egyik a bizottság többségéé, a másik a bizottság kis-