Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-157

157. országos ülés október 31. 1S79. 335 indítvány megadja tulajdonképen a kormánynak a lényeget arra nézve, a mit elérni óhajt, t. i. hogy Horvátországra nézve a bán befolyása absolut legyen; az elvet kimondja határozottan, hogy egy Horvát-Szlavonországba betelepedett egyén nem honosítható a magyar kormány által, ha előbb ennek honosítása a horvát bán által melegen nem ajánltatik, tehát Horvátországra nézve az önálló jog teljesen fenn van tartva: lehetetlen belátni, hogy mit akar tulajdonképen a kormány elérni azzal, hogy annyira ki akarja terjeszteni a kormány azon jogát, hogy az összállam kénytelen legyen elismerni állampolgárnak azt, a kit egy kerületi hatóság honosít. Én megvallom, hogy ha 30, vagy 29 évvel ezelőtt élnénk, azt mondanám, hogy akadt egy kormány, a mely az akkori hires kamarillával kezet fogva, egy tervet dolgozott ki, mely szerint oda vigye Magyarországot, hogy egyrészről legyen felette császári kiráhyi absolut hatalom, másrészről egy új Jellasielniak kezébe játsza Magyarországot. {ügy van! 11 gy van! a szélső halon. Ellenmondás a jobboldalon.) Más következtetést logikailag és józan észszel ebből levonni nem vagyok képes. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha az nem igy van, ha lehetséges — a mit elképzelni nem birok — hogy ez intézkedések is magyar honfiúi érzelem által vannak sugalva: bír a ministerelnök ur elég ékesszólással, hogy azt egy rövid beszéddel megmagyarázni kegyeskedjék; de agyonhallgatni az ily aggodalmakat, szóval sem reflectálni azokra, a miket Szilágyi képviselő ur előadott, bocsánatot kérek, egyrészről nem parlamentaris eljárás, másrészről csakugyan oly gyanúkra vezet, mint a minőket érinteni voltam kénytelen. (Igaz! a szélső balon.) Csatlakozom gr. Apponyi Albert kéréséhez és kérem a t. házat, hogy az ezen indítvány feletti tanácskozás elől ne méltóztassék az utat elzárni. Tisza Kálmán ministerelnök: Előre kívánom bocsátani, hogy jól tudom, hogy a tiszt. képviselő uraknak módjukban van, ha ezélszeríínek látják, megakadályozni, hogy ma a szavazás megtörténhessék és talán felszólalásommal magam is előmozdítom kívánságukat: ennélfogva nem szükséges, hogy csak ezért nagyobb számmal iratkozzanak felszólalásra. Abban nincs az előttem szólott t. képviselő urnak igaza, hogy én az indítványt nem ismerem, mert én az indítványt hallottam és ismerem. Másodszor nem ismerhetem el jogosultnak az egész vádat, hogy a fennforgó kérdésben a kormány álláspontját nem igazolta, ki nem fejtette ; mert hisz tekintettel talán arra, hogy akár hányszor, ha a kormány a vita elején nem nyilatkozik, megtámadtatik, fölhozatván, hogy miért nem mondja el nézetét: ma is ezen kérdésnél indokaimat, a melyekből az eredeti szöveget KÉPVH. NAPLÓ. 1878 — 81. VII. KÖTET. pártolom, a melyekből a bizottságokról szólva, a kisebbségi véleményt fogadom el, elmondottam akkor, midőn a t. többség előadójától az ellenkező irányba ható érveket hallottam. Azt tehát, hogy ezen kérdésben az érvek és indokok előadása nélkül kívánta volna bárki is a szavazást, határozottan vissza kell utasítanom. Én azt sondolom, hogy — és van a képviselő urak között egy, a ki arra, a mit idézni fogok, bizonyosan emlékezik — a parlamentarismusnak nem követelménye az, hogy a minister minden felszólalásra feleljen és reflectáljon. Sőt hallottunk annak idején oly felkiáltásokat is, hogy: „már mindig a ministerek fognak beszélni"! (Igaz! jobb felől.) Én tehát azt gondolom, hogy a kormány nem köteles mindig minden felszólalásra reflectálni. Hallottam azt is akárhányszor, hogy kétségbe vonták a ministernek még azt a jogát is és a ki nem vonta kétségbe e jogát, neheztelte ennek gyakorlatát, hogy a minister akkor adja elő argumentumait, mikor azokra már senki nem felelhet. Én előadtam argumentumaimat a tárgyalás elején, lehetett azokra felelni és az talán csak nem sértése a parlamentarismusnak, ha a minister azt mondja: hagyom a házat az ellenargumentumok behatása alatt és nem akarom befolyásolni azzal, hogy újra argumentálok. {Tetszés és derültség jobb felől.) De különben is az ellen is tiltakozom, mintha a tárgyalás folyamán behozott indítványok felett akárhányszor nem szavazott volna a ház azonnal; mert hiszen a dolog természetében van, hogy ha a vita köztt indítvány merül föl, a felett a szavazás is a vita berekesztésével bekövetkezik. A mi pedig az indítványt illeti, ez módosítja ugyan némileg az eredeti indítványt, melyet az előadó ur előadott, de lényege, tenorja egy és ugyanaz s mind az egyikre, mind pedig a másikra nézve ugyanaz áll. Mert igaz, az nem opportuniíási kérdés, hogy a törvény, melyet ez esetben az általam is elmondottaknál fogva respectálni kell, mit mond ? Ha opportuniíási kérdés volna, ha nem a törvény értelme iránti meggyőződés vezetne bennünket nézetünkben, sokkal több indokot lelhetnénk abban, hogy egy második, egy harmadik indítványt az opportuniíási mérlegen mérlegeljünk; de mikor épen a törvény egyenes rendelete iránti meggyőződés vezet minket, kénytelenek vagyunk még az opportunitásból helyesnek tetsző indokok előtt is nem meghajolni, hanem azokkal szemben is saját meggyőződésünket fentartani. Arra nem akarok reflectálni, mit a képviselő ur a camarilláróL absolutismusról, Jellasichról felhozott Én, í. ház, sem külföldön, sem a belföldön az országnak semminemű viszonyai köztt, mióta alkotmányunk van, conspirálui, szövetkezni nem szoktam, nem is fogok. Adná isten, 43